Okos trükkel hátrálna ki a felhasználók által megszavazott lemondása elől Elon Musk

Szerző: Neményi Márton

A szavazati jog nem lesz magától értetődő a Twitteren.

Most kezdjük feladni, hogy akár érintőlegesen is megértsük, mi járhat Elon Musk fejében. Egyfelől nagy elánnal és határozottan mondja a tutit szólásszabadságról, a woke-mozgalomról és a cancel culture-ról – miközben újságírókat tilt ki, akik meg merészelik osztani magángépe amúgy nyilvános pozícióját -, másfelől annyira vágyik számára idegen emberek szeretetére és az elfogadásra, hogy minden fontos döntést megszavaztat követőivel, még azt is, hogy lemondjon-e a Twitter éléről.

Igen, ez tényleg egy posztja, amelyben ráadásul megigérte, hogy bármi is lesz az eredmény, engedelmeskedik majd a nép akaratának.

A baj csak az, hogy megszavazták, hogy mondjon le, ő pedig – micsoda meglepetés! – a jelek szerint egyáltalán nem szeretne lemondani.

Annak ellenére, hogy mintegy 10 millió felhasználó, azaz az összes szavazó 57,5 százaléka nyomott az igen gombra. Mindenki tűkön ülve várta hát, mit lép a milliárdos.

Aki természetesen megpróbál kihátrálni. Új tweetje szerint azt találta ki, hogy a jövőben a Twitter Blue (a sokat vitatott, bevezetett, megszüntetett, majd újra bevezetett előfizetős rendszer) felhasználói szavazhatnak csak politikával kapcsolatos kérdésekről.

De csak azután, hogy több olyan felvetésre, miszerint a szavazást hamis fiókokkal hozták össze rosszakarói, annyit reagált, „érdekes”. Az új, Twitter Blue-val kapcsolatos ötlete sem az övé: egy felhasználó vetette fel, akinek posztját azzal osztotta meg, hogy tetszik neki, a Twitter megváltoztatja majd ezt.

Az a Twitter, melynek vezetői székéből most fel kellene állnia.

Múlt héten rengeteg felhasználó vándorolt át más közösségi oldalrakra, például a decentralizált Mastodonra, és több hirdető is kihátrált Musk mögül, miután az letiltotta a magángépével foglalkozó újságírók fiókját. A Mastodont is eltávolították a Twitterről, a milliárdos pedig kijelentette, hogy más közösségi oldalak linkjeit ezentúl nem tűrik meg. A fiókokat azóta visszaállította – persze csak miután erről is megszavaztatta követőit – és jöhetnek vissza a közösségi oldalak linkjei is.

Megígérte azt is, hogy ezentúl minden fontos dologról szavazással dönt, ám a korábbi hasonló akciókról kiderült, valójában már rég eldöntötte, mit lép, mielőtt megkérdezte volna a Twitter népét. Azt is, hogy eladja Tesla-részvényeinek tizedét, és azt is, hogy visszaengedi Donald Trumpot a közösségi oldalára. Ennek fényében különönsen érdekes lesz, tényleg lemond-e.

Miután átvette a Twittert, komolyabb esélylatolgatást közöltünk, hogy mit kezd majd vele:

Itt van még jó kis kontent