Egész más okból kapnak jobb jegyeket a szép nők, mint a jóképű férfiak

Szerző: Lakinger Béla

Kiderült, hogy a távoktatásban az egyik nemnél hirtelen semmivé lesz az attraktivitásból származó előny. Na, melyiknél?

Azt már régóta tudjuk, hogy a szebb emberek jobb jegyeket kapnak az iskolában, mint a kevésbé vonzó külsejűek, bár arról nincs konszenzus, hogy miért. Egy új kutatás arra jutott, hogy a nők és férfiak esetében eltérő lehet a jelenség oka:

a nőknél egyszerűen a diszkrimináció (mármint a szépek és kevésbé szépek között), a férfiaknál viszont a produktivitást segítő tulajdonságok.

Az Economic Letters nevű folyóiratban megjelent tanulmány szerint abból következtetnek erre, hogy a svéd egyetemi hallgatókról gyűjtott adatok alapján a vonzó nők előnye eltűnik, ha az órákat távoktatással tartják – a férfiaknál azonban így is megmarad a különbség.

A minta 307 mérnökhallgatóból állt, akik öt különböző évfolyamon tanultak, a Covid-járvány alatt részben távoktatásban. A fizikai vonzerejük megállapításához egy 74 főből álló független zsűri értékelte az arcképeiket. Az adatok elemzésekor először is látszott a vonzerő pozitív korrelációja a jegyekkel. Az online oktatásra való áttéréssel aztán a szép nők teljesítménye a többi nőéhez igazodott, a vonzó férfiak azonban továbbra is élvezték a korábbi előnyüket.

„Ez arra utal, hogy a férfiak esetében a szépségprémium valamilyen produktív tulajdonságra, például a nagyobb önbizalomra vezethető vissza, nem pedig a diszkriminációra”

idézi a Psypost.org cikke Adrian Mehicet, a Lund Egyetem végzős hallgatóját, a cikk szerzőjét.

Szociális készségek

Nemcsak az önbizalomról lehet azonban szó. A vonzó embereknek általában több szociális készségük van, ami összefüggésbe hozható a kreativitással. A fizikailag vonzó férfiak pedig általában kitartóbbak, és nagyobb hatással vannak a társaikra.

További érdekes kérdés, hogy vajon az emberek egyáltalán miért diszkriminálnak a megjelenés alapján. Mehic szerint azért, mert amikor egy vonzó személyt látunk, olyan tulajdonságokat tulajdonítunk neki, amelyekkel nem biztos, hogy rendelkezik, például intelligenciát.

Van itt másféle megkülönböztetés is:

Itt van még jó kis kontent