Megállapodna végre a világ legszexibb férfijának választott Chris Evans

Szerző: Zubor Tamás

A People Magazin 1985 óta választja meg a világ legszexibb férfiját, akkor Mel Gibson volt a győztes, tavaly pedig Phil Rudd.

A díjjal egy nagyinterjú is járt a People-ben, melyben Chris Evans sokat beszélt jelenlegi és jövőbeli családjáról. Például győzelmét ezekkel a szavakkal ajánlotta az édesanyjának:

Anyukám nagyon boldog lesz. Büszke mindenre, amit csinálok, de ezzel aztán tényleg el is dicsekedhet majd.

Az interjú további részében is hozza azt a hétköznapi hőst, akit eddig is “alakított” a való életben – legfontosabb, igazi áttörést hozó szerepe pedig egy hasonló karakterű szuperhősfigura volt a Marvel-univerzum Amerika Kapitányaként.

Mintegy tíz év alatt tíz filmben alakította tökéletes hitelességgel ezt a talpig egyenes és becsületes hőst, aki a nácik legyőzésével kezdte szuperkatona-pályafutását, majd miután belefagyott a jégbe, és évtizedek múltán kiolvasztották, ott folytatta, ahol abbahagyta – csak akkor már főleg a földönkívüliek lezúzása volt a projektje.

Amerika Kapitány karaktertörténetében végig vastagon benne volt a megállapodás, a család és a szerelem utáni vágyakozás, ami folyton a képességeiből adódó kötelességgel került konfliktusba.

A sztoriban végül mesterien sikerült feloldani ezt a feszítő ellentétet, melynek része volt a teljesen más karakter Vasemberrel való viszálykodás, ami az Amerika Kapitány – Polgárháború című filmben csúcsosodott ki.

A Marvel-moziverzum harmadik fázisát lezáró, fenomenális opuszban, a Bosszúállók: Végjátékban éppen ez a megállapodás és a szerelem utáni vágya volt az, ami miatt ő vitte vissza az időben a Végtelen Köveket és a Mjölnirt (Thor kalapácsát) megsemmisíteni – a film jelenébe szándékosan nem tért vissza, hanem feleségül vette Peggy Cartert, akitől az szakította el a történet legelején, hogy belefagyott a jégbe.

Csodálatosan korrelál mindezzel (beleértve az Amerika Kapitányra jellemző becsületességet és egyenességet – Chris Evansnak nemigen hallottunk botrányáról, de még a magánéletéről sem sokat, mióta megismertük őt) a People-nek adott interjúja:

Legnagyobb eredményem, hogy mára sikerült olyan biztonságot teremteni magamnak, ami lehetővé teszi, hogy ne nyomjam tövig a gázt. Ahhoz már öreg vagyok, hogy hat hónapig bőröndből éljek, ezért a szerepeim kiválasztásánál a legfontosabb szempont már az, hogy hol lesz a forgatás. Szeretnék megnősülni és családot alapítani, viszont a magánéletem nem szeretném kiteregetni. Bizonyos dolgokat az ember megtart magának, a családjának és a barátainak.

Ami minket illet, az elmúlt hónapokban többször írtunk sokszor kifejezetten extrázott, mégis maximálisan stílusos megjelenéséről – itt találod az összeset, az egyik legutóbbit pedig itt mutatjuk:

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás