Már megint megvan a kopaszodás ellenszere

Szerző: Lakinger Béla

De ezúttal komolyan kell venni, mert a mesterséges intelligencia a felfedező!

A nemzetközi tudományos élet kedves, férfiak tömegeit rendszeresen megborzongató hagyománya, hogy időnként valaki bejelenti: megtalálHATták a kopaszodás ellenszerét. Így, a tévedés lehetőségét fenntartó ható igével, a tudomány emberéhez méltó óvatosság és – önmagunkkal szemben is – kötelező szkepszis jegyében. De azért erősen bizakodva, hogy „pár éven belül” bárki számára elérhető lehet a csodaszer.

A szándékuk ellenére kopasz(odó) emberek számából ítélve, ez az óvatosság eddig minden esetben indokolt volt.

Ilyen előzmények után kellő gyanakvással kezelendő, de mindenképp érdekes hír, hogy a kínai Qingdao Egyetem tudósai mesterséges intelligenciát használtak a kopaszság új kezelésének felfedezéséhez, és az új eszközzel sikerrel jártak. Az eredmények a Nano Letters nevű folyóiratban jelentek megírja a Syfy.com.

A mesterséges intelligencia szerepe az volt, hogy megjósolja: mely kémiai vegyületek lehetnek hatékonyak a hajhullás elleni küzdelemben. Ez a gyógyszerfejlesztés egyik leggyorsabban fejlődő új metódusa.

A kutatók abból indultak ki, hogy az oxigén-szabadgyökök és a szervezet antioxidáns enzimjei közötti egyensúly megbomlása károsítja a hajhagymákat, és fokozhatja a hajhullást, ezért a szabad gyökök visszaszorítására kerestek vegyületet. Az MI javaslatai közül kiválasztották azt, amelyik a legígéretesebbnek tűnt, ez volt a dallamos nevű MnPS3. Az emberi sejteken végzett tesztek megerősítették, hogy negatív mellékhatások nélkül végezte el a feladatot, majd az egérkísérleteken is jól vizsgázott. (Azért választottak egereket, mert a szőrvesztésük nagyon hasonlít a férfiak hajhullásához.)

Biztató számok

A kezelést követő 13 napon belül az egereken vastagabb és sűrűbb szőr nőtt, jobban elfedve a korábban kopasz foltokat. Az MnPS3 hatékonyabbnak bizonyult, mint a tesztoszteron vagy a minoxidil, az emberi kopaszodás két mérsékelten sikeres kezelési módja – egyes esetekben a növekedés majdnem kétszer olyan erőteljes volt.

Az állatkísérletek és az emberi használatra való forgalmazás között természetesen hosszú az út, de a remény mostantól megint él!

Addig is:

Itt van még jó kis kontent