Tessék, itt a bizonyíték, hogy a fastfashion is lehet szofisztikált, ha akar

Szerző: NLD

A Zara erősen megtolta a szezont. Idén már másodszorra.

Pár hete már dicsértük az Inditex-csoport zászlóshajóját, hogy mennyire érett, könnyen hordható és snájdig férfikollekciót dobott össze idén ősszel, most pedig megérkezett a következő etap – és a spanyolok ismét odatették magukat.

Örök darabok

A Zarára jellemző az erőteljes trendfigyelés, gyakran találni náluk olyan fazonokat, amelyek legfeljebb egy szezont húznak ki – most viszont az időtálló divatra fektették a hangsúlyt, nagytesójukhoz, a Massimo Duttihoz hasonlóan.

Nem kell persze világmegváltásra gondolni, de már az is beszédes, hogy rendhagyó módon

nem póznavékony suhancokra aggatták rá a ruhákat, hanem a messiásfizimiskájú, szakállas, deathmetál-hajú Aiden Andrews modellre.

A dizájnerek nem agysebészkedték túl magukat: a kollekció minimalista, és csupa olyan alapdarabból áll, amely bármilyen férfiruhatárban elfér. Szóval, annak ellenére, hogy fast fashionről van szó, most nem a kifutói irányzatokat másolták, hanem azoknak terveztek, akik decens, mindig beadható cuccokra vágynak, de nem akarnak vagyonokat költeni a ruházkodásra.

Akad itt egy kis workwear – markáns mellzsebbel megtolt ingdzseki és kortárs vonalvezetésű munkásbakancs formájában –, de a kampányban a smart casual dominál: visszafogott színpalettával, ízléses, nem túltolt kombókkal, szimpla, de nem unalmas stylinggal.

Persze a márka kínálatában továbbra is megtalálhatók a szezon Z generációs, fashionista vásárlóközönségének szánt slágertermékek, de jó tudni, hogy ismét érdemes benézni hozzájuk az idősebbeknek is.

Az előző kollekcióról itt írtunk:

Itt van még jó kis kontent