Tapsolunk Zlatannak, néha nevetünk is vele, de mintakép azért ne legyen

Szerző: Lakinger Béla

A svéd zseni a világfutball legszórakoztatóbb jelensége, az ellentmondásossága mégis riasztó.

“A férfi közhelyes, elavult sztereotípiájának megtestesítője. Az intő példa, hogy melyik utat kell elkerülnie egy fiúnak férfivá válása közben” – kommentelte nemrég egy olvasónk azon cikkünk alá, amely Zlatan Ibrahimovic 41. születésnapjához kapcsolódott.

Erős szavak. Az nem meglepő, hogy a sarkos vélemény nyomán kialakult némi civódás az olvasók között – az Ibra-pártiak meg nem értésről írtak -, de kiderült, hogy a szerkesztőségben is meglehetősen vegyes Ibrahimovic megítélése. Végül is mi ez a pofa?

Szókimondó, vagány fickó, vagy indulatkezelési problémákkal küzdő, útszéli suttyó?

Arról nyilván nincs vita, hogy óriási focista. Közel 40 éve nézek meccseket, és a tíz legszebb gólból, amire emlékszem, kettőt ő szerzett. (Ez az egyik, ez meg a másik.) Ha valamelyik nagy futballnemzet fia lenne, alighanem már kapott volna Aranylabdát. Imponáló a keménysége, és az is elismerésre méltó, hogy a 40-en túl még megél Európa egyik legerősebb bajnokságában. De most nem a sportolói kvalitásairól lesz szó.

Túltolt egoizmus

Azt még a kritikusai is elismerik, hogy Zlatan bonyolult jelenség, amennyiben a bunkóságai egy része is afféle kikacsintós, duplafenekű bunkóságnak tűnik. Ahogy Rejtő Jenő könyvei egyszerre ponyvák és kivételes humorú ponyvaparódiák, úgy Ibra nyilvános megjelenése egyben egy tudatos Ibra-paródia is. Legalábbis azóta, hogy ráérzett: az – eredetileg bizonyára belülről fakadó – nagypofájúságára rájátszva, azt az abszurditásig hajtva, egyfajta intellektuális-önironikus aurát teremthet magának.

Az öt legjobb Zlatan-szöveg
“Nem hiszem, hogy egy videójátékban lehet olyan látványos gólokat lőni, amilyeneket Zlatan szokott, bár ezek a játékok ma már elég realisztikusak.”
“Egy világbajnokság nélkülem nézhetetlen, szóval nem érdemes várni a vb-re.”
“Királyként érkeztem, legendaként távoztam.”
“Olyan vagyok, mint a bor. Ahogy öregszem, egyre jobb leszek.”
Z. I.: “Csak Isten tudja, ki jut tovább.”
Riporter: “Nehéz lenne megkérdezni őt.”
Z. I.: “Vele beszélsz.”

Ezt tagadhatatlanul jól, néha baromi viccesen csinálja. Az, hogy gyakran egyes szám 3. személyben beszél magáról, tökéletes a pózhoz. (“Zlatan nem jár próbajátékokra” – így foglalta össze, 19 éves korában miért nem lett az Arsenal játékosa.) A Los Angeles Galaxybe szerződésekor elsütött, legendás trollpoénja pedig úgy ült, mint bármelyik védő, aki valaha megpróbálta őt felborítani a pályán: vásárolt egy egész oldalas hirdetést az LA Timesban, és csak annyit írt rá,

Kedves Los Angeles,
Szívesen.”

Ne mondja senki, hogy nem szellemes.

És miután az első amerikai meccsén egy irdatlan nagy gólt lőtt, ugyanebben a szellemben folytatta Jimmy Kimmelnél:

Szóval ez a nevessünk-együtt-az-önimádatomon egy valid performansz, és határozott felüdülés a semmitmondó egyennyilatkozatokkal alibiző, a nyilvános szerepléseket csak megúszni akaró futballistákhoz képest. Szépen felépítette a figurát – végül is ki játssza ezt el, ha nem olyasvalaki, aki ha nem is a világ legjobb játékosa, kétségkívül unikális képességei vannak a hatalmas egója mellé?

Borderline-gyanús

A probléma az, hogy Zlatan tuskó gesztusai sohasem álltak meg a félig mímelt arroganciánál. Egészen érthetetlen otrombaságokra képes ragadtatni magát, néha minden látható ok nélkül, mintha borderline személyiség lenne. A 148-szoros svéd válogatott Anders Svensson mindezt így írta körül a Vetland Posten nevű újságnak nyilatkozva:

Az egyik pillanatban olyan kedves tud lenni, mint bárki más, a másikban meg egy komplett idióta. Esetenként annyira csúnyán viselkedik, hogy az ember nem is érti, mi történik”.

Azt hiszem, ennek illusztrálására a legjobb az alábbi videó, még az első milanos korszakából. Érdemes megfigyelni az áldozat tanácstalanságát, az előzménynélküliséget teljesen nyilvánvalóvá tevő elképedését.

Még csak azt sem mondhatjuk, hogy az agresszív megnyilvánulásai mindig rosszindulatból táplálkoznak. Amikor például megpróbálta lerúgni az éppen interjút adó Antonio Cassano fejét, azon látszott, hogy merő jófejségből csinálta. Most mit csináljon, ha ő így haverkodik!

Nemcsak tettleges bántalmazásokról van szó természetesen. Egy 2004-es, Hollandia elleni barátságos mérkőzés után ajaxos csapattársa, Rafael van der Vaart nyilvánosan megvádolta azzal, hogy direkt okozott sérülést neki ezzel a mozdulattal (0:22-től). Mire Zlatan visszaüzent, hogy nem volt szándékos, de ha Van der Vaart még egyszer ezt meri mondani,

eltöri mindkét lábát, immár valóban szándékosan.

Egykori párizsi csapattársa, Lucas Moura mesélt egy ízben arról, hogy a svéd gólzsák mennyire kiállhatatlan a pályán: “Mindig kéri a labdát, és ha nem kapja meg, panaszkodik és sértegeti a csapattársait.” Az, hogy ilyen az övéivel, ad némi fogalmat arról, milyen lehet az ellenfeleivel.

2013 karácsonyán az Expressen nevű lapnak adott interjúban megkérdezték tőle, mit szól ahhoz, hogy a svéd női válogatottsági csúcstartó, Therese Sjögran nehezményezte: míg a férfiak rekordere, az említett Anders Svensson egy autót kapott ajándékba a szövetségtől, ő semmit. Ibrahimovic azt felelte, ha Svenssont a női focistákkal vetnék össze, azzal “leértékelnék”, egyébként meg a nők

“kaphatnak egy biciklit az autogramommal, és azzal rendben vagyunk”. 

Nagy volt a felháborodás a párját ritkító, teljesen fölösleges gorombaság olvastán. Megjegyzendő, hogy maga Sjögran sem a mondanivalója tartalmi részét kifogásolta: “Megértem, ha azt mondja, hogy a férfiválogatott több pénzt és ismertséget hoz. Igaz. De ez tisztelet kérdése.”

Egyszer-egyszer ő is kapott

Szerencse, hogy Ibra néha emberére akad. Az amerikai Oguchi Onyewuval szintén a Milannál, egy edzésen verekedett össze, miután két lábbal rácsúszott a védőre. Az ökölpárbajban eltört egy bordája, még mielőtt a társak szétválasztották volna őket. Hasonlóan emlékezetes a taplóságáról ugyancsak messze földön híres Marco Materazzival vívott különcsatája, amely egy Juve-Interen kezdődött, és egy Milan-Interen volt a visszavágója. Itt, mondjuk, pont nem ő volt a kezdeményező, viszont az övé lett az utolsó szó:

Szóval, az említett humorfaktor dacára, őszintén szeretni azért nehéz ezt a néha kínosan kellemetlen figurát, amennyiben az ember épp nem Milan-szurkoló. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy valóban nem a legjobb minta egy gyerek előtt.

Divatban is otthon van:

Itt van még jó kis kontent