Ilyen az, amikor egy nagyvárosból eltűnnek a férfiak

Szerző: Lakinger Béla

Moszkvában nagyon hiányoznak a behívottak és a menekülők, nemcsak a szeretteiknek, hanem a helyi gazdaságnak is.

Érezhetően kevesebben vannak a hadköteles korú férfiak Moszkában és Szentpétervárott, mióta Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette a részleges mozgósítást az ukrajnai háborúban – derül ki a New York Times helyszíni riportjából, melyet az Irish Times közölt újra.

A cikkben idézik többek között egy barbershop-lánc tulajdonosát, illetve egyik alkalmazottját: a személyes tapasztalataik és a foglaltsági adataik is azt mutatják, hogy drasztikusan visszaesett az ügyfeleik száma – nagyjából a korábbi felére. Kapun belüli munkanélküliséggel így sem küzdenek, mert a fodrászaik fele

szintén nem várta meg, hogy egy ukrajnai lövészárokban találja magát.

Megszólal a riportban olyasvalaki is, aki már nem használja a metrót, mert a hatóságok az állomások kijáratainál ellenőrzik az utazók okmányait, és előfordul, hogy onnan visznek valakit a sorozóirodába. A moszkvai polgármester ugyan bejelentette, hogy a fővárosban befejeződött a mozgósítás, ezt a jelek szerint nem mindenki hiszi el.

Kínlódnak a vállalkozások

Riasztó számok keringenek: a mozgósítás bejelentése utáni két hétben a moszkvai éttermekben az 1500 rubelnél (9500 forint) nagyobb rendelések száma 29 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A belváros tele van kiadó üzlethelyiségekkel, még a nemzeti légitársaság, az Aeroflot is bezárta az egyik legdrágább környéken lévő kirendeltségét. A Kommerszant nevű újság szerint az ország legnagyobb hitelintézete, a Szberbank szeptemberben 529 fiókját zárta be.

A 2008-as Athénra emlékeztetnek az állapotok”

– mondja egy üzletember, a görög fővárosban a pénzügyi válság miatt kibontakozó súlyos válságra utalva.

A hivatalos orosz adatok szerint eddig országszerte 220 ezer férfit soroztak be a célul kitűzött 300 ezerből, de a fővárosban és Szentpéterváron valószínűleg nem annyira a mozgósítás hatása látszik, hanem a menekülésé: itt élnek (éltek) nagyobb számban olyan emberek, akik megengedhetik maguknak a külföldre költözést. Becslések szerint már 700 ezren mentek el.

A behívottak és az elmenekültek otthon maradt párjai küzdenek a magánnyal és a hirtelen rájuk szakadt feladatokkal, az előbbiek pedig azzal a tudattal is, hogy a szerettük talán sohasem tér haza.

Van, aki a legmerészebb akcióktól sem riad vissza:

Itt van még jó kis kontent