A Maserati új szériája az első női F1-versenyző előtt tiszteleg

Szerző: Zoidberg

Maria Teresa De Filippisből úgy lett autóversenyző, hogy élete első versenyén dacból indult el, mert a fivérei arra fogadtak, hogy túl lassú lesz. Megnyerte, egy Fiat 500-assal. A Maserati új, F Tributo Special Edition nevű szériája az ő emlékét idézi meg.

1955 októberében a nápolyi születésű Maria Teresa De Filippis részt vett a 39. Targa Florión egy Maserati A6GCS-sel, melyet Luigi Belluccival osztott meg. A világ legrégebbi autóversenye már 1906 óta Szicíliában, Palermo mellett zajlott, közúton. 11 kört kellett megtenni a 72 kilométer hosszú Circuito Piccolo delle Madonién.

De Filippis és társa összesítésben a 9. helyet szerezte meg, ami egyben a kétliteres géposztály negyedik helyét is jelentette. Ez volt az a fordulópont, amely arra késztette, hogy három évvel később ő legyen az első nő, aki versenyez a Forma-1-ben. Természetesen ismét egy Maseratival, a 250F-típusú versenyautóval, amelyből összesen 26 darab készült. Rajta kívül mindmáig csak Lella Lombardi, Desiré Wilson, Divina Galica és Giovanna Amatis jutott el legalább kvalifikációs futamig nőként az F1-ben.

Hatvanhét októberrel később, az F Tributo Special Edition a Maserati sportörökségét, versenyhagyományait és a pályán elért forradalmi győzelmeit ünnepli. De Filippis története a kitartásról, a bátorságról, és legfőképp a merészségről szól.

Az új kivitelekben az elegancia, az extrém teljesítmény, a merészség és a sportosság elegyével igyekszik megidézni a Maserati és a híres pilótanő párosát. Az új F Tributo Special Edition széria a Ghibli és a Levante típusok számára is elérhető lesz, két különleges színvariánsban.

Az Arancio Devil egy telített narancssárga, a mellette inkább understatement-hatású Grigio Lamierát pedig a versenypályák aszfaltjának szürkéje ihlette. De Filippis egyik beceneve egyébként Diavola, azaz női ördög volt.

Az Arancio Devil fényezésű Levante modellek 21 hüvelykes Anteo felnikkel érkeznek, míg a Ghibli azonos méretű Titano kerekeket kap az új Grigio Opaco színben. Mindkét felnit Cobalt Blue díszcsíkkal látták el, de a speciális kivitelek sajátja egy speckó F Tributo jelzés az első sárvédőn, valamint a Maserati trident-logója is a C-oszlopon. A Grigio Lamiera-modelleken a felnik magasfényű feketék, kontrasztos narancssárga részletekkel.

A visszafogott kobaltkék és narancs díszítés a beltérben is visszaköszön, jól működik a kézzel varrott, természetes Pieno Fiore bőr mellett.

A Maserati egyelőre nem közölte a Ghibli és a Levante új F Tributo kiadásainak tervezett gyártási darabszámát, mindenesetre limitált szériaként hivatkozik a modellekre. Az sem világos még, hogy milyen motorválaszték lesz elérhető – a Ghibli és a Levante jelenleg kétliteres sornégyes vagy háromliteres V6-os benzinmotorral rendelhető, a kínálat csúcsán pedig a V8-as erőforrással szerelt Trofeo-változatok állnak. Mivel az új, limitált példányszámú széria autóinak megjelenése kevésbé agresszív, mint a V8-as zászlóshajóké, ezért várhatóan a gyengébb motorválaszték lesz elérhető hozzájuk.

Itt van még jó kis kontent