A berlini kiscsapat egy pillanatra a magyar, sőt az európai politika uszályába keveredett. Ehhez alighanem van köze a szurkolói meggyőződésének, akik az eszméikkel nincsenek egyedül.
Bizonyára mindenki hallott már róla, mennyire kiakadtak az Union Berlin szurkolói attól, hogy a magyar miniszterelnök a stadionjukban találkozott a klub játékosával, Schäfer Andrással. Elképzelhető, hogy – itt nem tárgyalandó, az általános német politikai érzületből következő okokból – más ottani futballklubnál is hasonló lett volna a reakció. De az eset mégiscsak rámutat egy érdekességre: a világ nagy részén többnyire inkább jobbra húzó futballközegben itt-ott feltűnő, balos szimpátájú klubok jelenségére.
Köpenicki sztori, de nem csalás
Az Union és szurkolói közössége nem számít köztük erősen elkötelezettnek, de az általános vélekedés szerint azért határozottan balos szimpátiájú. Erre valamelyest predesztinálja az otthona, a Köpenick nevű, egykori kelet-berlini munkáskerület (a név az egyik leghíresebb európai szélhámosság történetéből lehet ismerős), valamint a mozgalmas múltja.
A jelenlegi Uniont csak 1966-ban alapították, de többször feloszlatott jogelődje (FC Olympia Oberschöneweide) révén valójában sokkal hosszabb a történelme. Ellentétben más, a helyi középosztályt képviselő berlini klubokkal – Viktoria 89, BSV 92, Tennis Borussia -, határozott melósidentitása volt már a kezdet kezdetén. Még eredeti színe, a kék is szándékosan az acélgyári munkások overálját idézte meg a 20. század első évtizedeiben.
A szocializmus alatt aztán az Unionnak lett némi „ellenzéki” stichje – már amennyire a diktatúrában ez lehetséges volt -, ugyanis élesen szemben állt az NDK rettegett titkosszolgálata, a Stasi csapatának számító Dynamo Berlinnel. A legenda szerint a szurkolók odáig merészkedtek ellenállás dolgában, hogy amikor szabadrúgásnál az ellenfél játékosai sorfalat alkottak, akkor azt skandálták: „A falnak mennie kell!”, aminek Berlinben ugyebár egyértelmű volt az áthallása.
Az Union mellett akad még néhány nevezetes balos klub szerte Európában.
St. Pauli, Hamburg
Szintén német, de az Unionnál jóval ismertebb és politikailag markánsabb egyesület a St. Pauli. Kultikus státusza a múlt század második felében alakult ki, részben a, khm, szerfölött bohém közeg (értsd: a kikötő vöröslámpás negyede) hatására. Azóta a St. Pauli identitásának fontos összetevője a jobboldali szélsőségek és mindenféle erőszak dacos elutasítása, a szociális érzékenység, valamint a punkzene, illetve úgy általában a bulihangulat a lelátón.
Elsőre nehéz belátni, hogyan illik ebbe az imázsba a koponya a két lábszárcsonttal mint a drukkerek kedvelt jelképe, de ennek is megvan a magyarázata. Hamburg a leghíresebb német kalóz, Klaus Störtebeker szülővárosa, emiatt a nyolcvanas évek helyi házfoglalói
szívesen használták a koponyát amolyan általános ellenkulturális szimbólumként.
A szurkolók kiállnak mindenféle kirekesztés ellen: antifasiszta, antirasszista, antiszexista és a homofóbiát elutasító közösségként határozzák meg magukat. Szervezetten vesznek részt tüntetéseken, szoros kapcsolatot ápolnak a punkzenei szcénával, és közben nagyon lojálisak – a másodosztályban sokszor az övék a legmagasabb átlagnézőszám. A klubnak egy felmérés szerint 11 millió híve van Németország-szerte.
Red Star FC, Párizs
Mi lehet annál punkabb dolog 2022-ben, mint párizsi fociszeretőként egy harmadosztályú helyi csapatnak szurkolni? Pláne úgy, hogy az illető egyesület pillanatnyilag még csak nem is a második, hanem a harmadik legmagasabban rangsorolt a francia főváros futballklubjai között – de messze a legpatinásabb.
Az 1897 óta létező Red Star FC ugyan csak öt kupagyőzelmet tud felmutatni, de a történelme és az identitása miatt sokkal inkább figyelemre méltó, mint az alig 50 éves, most épp kőgazdag Paris Saint-Germain. Focizott itt az 1930-as vb argentin gólkirálya, Guillermo Stábile, a később a „Grande” Inter edzőjeként világhírűvé váló Helenio Herrera, és 10 éven át játékosként, majd edzőként szolgálta az egyszeres magyar és négyszeres francia válogatott André Simonyi.
A Red Start az első FIFA-elnök, Jules Rimet alapította 1897-ben, azzal a kimondott céllal, hogy az egyleten belül megteremtse az egyes társadalmi osztályokhoz tartozók egyenrangúságát. A névnek azonban nincs ehhez köze, hiszen 20 évvel az oroszországi forradalom előtt a vörös csillagot még senki sem azonosította a baloldalisággal. Fordítva azonban lehetséges: a logóban is megjelenő jelkép később erősíthette az identitást.
A klub ugyanis már a 20. század első felétől összefonódott az egyenlőségpárti politikai nézetekkel és az erős szociális aktivizmussal. Nem véletlen, hogy a Red Star játékosa volt a kommunistaszimpatizáns Rino Della Negra, a francia ellenállás híres Manouchian-csoportjának tagja, akit 1944-ben kivégeztek a náci megszállók.
Della Negra még a testvérének írt búcsúlevelében is külön megemlékezett a klubjáról.
A hagyományokat ma is ápolják a vezetők, a klub egyszerre tekinti természetes közegének a multikultit és a külvárosi munkásosztályt. A csapat mezén mostanában többféle üzenet és logó is feltűnik, az egyik a menekültek befogadását hirdető Refugees Welcome, a másik pedig a Linkedout nevű, a hajléktalanoknak munkát találni segítő nonprofit projekt. A szurkolók is partnerek ebben, híresek az összetartásukról és a jótékony célú akcióikról.
“Ez egy mélyről jövő dolog, nem képmutatás. Nem vásárolunk tradíciót, mert nem engedhetjük meg magunknak, inkább teremteni szeretjük a kultúrát. Ezért intézzük a dolgokat a magunk módján”
– mondta egy tavalyi BBC-riportban David Bellion, a Red Star igazgatója. Ő 2016-ban a klubnál fejezte be a focistakarrierjét, de korábban játszott a Bordeaux-ban, a Sunderlandben, a West Hamben, sőt a Manchester Unitedben is.
A sors fintora, hogy a teljesen legatyásodott, a csőd szélén álló Red Start idén májusban megvette a 777 Partners nevű amerikai befektetési alap, aminél tudathasadásosabb állapotot szándékosan sem lehetett volna teremteni a drukkerek számára. Akkora volt a felháborodás, hogy a határokon is átcsapott – még a Barcelona veterán védője, Gerard Pique is próbált segíteni abban, hogy összeálljon egy, a nemzetközi kapitalizmus címerállatánál elfogadhatóbb befektetői kör. Ő sem járt sikerrel, így a szurkolók letargiában várják, hogy mi marad szeretett klubjuk identitásából.
AS Livorno Calcio
Ha egy politikailag elkötelezett olasz klubot kell mondani, a legtöbben feltehetően a jobbos Lazióra asszociálnak, bár ott sokkal inkább a szurkolók politikai szimpátiájáról és az ennek megfelelni akaró vezetőkről van szó (továbbá Paolo Di Canióról, aki szeretett a góljai után kart lendíteni), és kevésbé a történelmi hagyományról.
A Lazio-tábor nevezetes ellenpontja a toszkán kikötőváros, Livorno – nem egyszerűen balos, hanem vállaltan kommer ultrákkal.
Livornóban ne keressük a St. Pauli-féle hippihangulatot, itt jóval fontosabb a (szélső)baloldali ideológia, meg persze az olykor erőszakos összecsapásokba torkolló szembenállás az ország jobboldali ultracsoportjaival. Annyi Che Guevara-képet és sarló-kalapácsos zászlót, mint egy Livorno-meccsen, a Kubai Kommunista Párt tömeggyűlésén sem lát az ember. Ilyen körülmények között igazán vicces, hogy a jelenlegi stadion, ahova 1933-ban költözött a csapat, eredetileg a fasiszta diktátor, Benito Mussolini lánya, Edda nevét viselte.
Celtic FC, Glasgow
A Celticet a világ nagy részén inkább csak katolikus klubként ismerik, illetve e minőségében a szintén glasgow-i, protestáns Rangers pandantjaként, pedig kimondottan erős identitásképző elemének számít, ha nem is a direkt politikai baloldal, de a szociális érzékenység. A kettő egyébként ugyanonnan jön: a Celtic történetileg a Skóciába kivándorolt (értelemszerűen katolikus) ír közösség csapata, és mint ilyen, rokonszenvvel fordul más marginalizált vagy egyenesen elnyomott csoportok felé.
Ez olyannyira így van, hogy egy időben rendszeresen feltűntek a Celtic Park lelátóin palesztin és baszk jelképek, természetesen a kötelező ír szimbólumok mellett. Öt éve még büntetést is kapott a klub az UEFA-tól, amikor egy izraeli ellenféllel játszott BL-selejtezőn palesztin zászlót lengettek a drukkerek. A Green Brigade nevű szurkolói csoport akkor válaszul 176 ezer fontot gyűjtött össze palesztin karitatív szervezeteknek. Legújabban pedig a Black Lives Matter mozgalom mellett állt ki ugyanez a társaság.
Sunderlandtől Tel-Avivig
A fenti felsorolás természetesen nem teljes, akad még jó néhány ide skatulyázható klub a világ különböző szegleteiben. Így a harmadik számú madridi, a Vallecas munkáskerületben működő Rayo Vallecano, a hasonló társadalmi hátterű Betis, Standard Liege, Olympique Marseille, Sunderland és AEK Athén, az isztambuli Besiktas vagy az erősen nacionalista Beitar Jerusalem nagy riválisa, a Hapoel Tel-Aviv.
A listára kis jóindulattal felfér minden olyan, saját országában a legnépszerűbbnek számító csapat, amelynek van egy gazdagabb (vagy valaha gazdagok által támogatott) ellenpárja, mint a Boca Juniors Argentínában (vs. River Plate, a „milliomosok”) vagy a Flamengo Brazíliában (vs. Fluminense) – bár
sokszor inkább csak a „nép csapata” imidzsről van szó, mintsem igazi ideológiai elköteleződésről.
A neve miatt sokan gondolják az olasz Internazionaléról is, hogy baloldali identitású, holott az alapítók pusztán annyit akartak vele kifejezni, hogy szívesen látják a külföldi játékosokat is – az Inter-drukkerek kemény magja pedig éppen, hogy jobbra húz.
És az vajon igaz-e, hogy a focit tönkreteszik a pénzzel kitömött milliárdosok?