Harvey Keitel jeges nézéssel propagálja a minimalista skandináv divatot

Szerző: NLD

A svéd COS-nak állt modellt a már 83 éves színész.

Kevés férfi tud annyira kúl lenni a filmvásznon, mint Harvey Keitel. Neki simán elhiszi az ember a velejéig mocskos zsaru és az erélyes rabló figuráját egyaránt – és amikor azt mondja a Ponyvaregényben, hogy a félórás utat megteszi tíz perc alatt, mindenki csont nélkül elhiszi, hogy úgy is lesz.

A nyolcvanon túl sem veszített keménységéből: most beállt egyet modellkedni – mert miért is ne? – a H&M-csoportba tartozó svéd COS felkérésére, a City Spirit című kampány főszerepében. Fotósnak pedig nem kisebb nevet szereztek meg, mint a legendás Mario Sorrentit.

Keitel a Tarantino-filmek után ismét sötét öltönyben, sötét bérgyilkosgarbóban, és szintén sötét, egysoros, karcsúsított szabású szövetkabátban

fagyasztja be nézésével Sorrenti objektívjét.

A veterán Keitel ellopja a reflektorfényt a többi modell elől, pedig azért az American Horror Storyból ismert Isaac Cole Powell, valamint Alton Mason és a táncos José Miguel Lapaz-Rodriguez is patent szettekben parádézik.

A skandináv márka szokás szerint a letisztult dizájnt tolja: ha az ember tarka ruhatárra vágyik, nem feltétlenül érdemes benézni a belvárosi üzleteibe, viszont könnyen kombózható, minőségi és mutatós alapdarabokért mindenképp ajánlott felkeresni.

A kollekció legmenőbb darabja egyértelműen az Alton Mason által viselt, báránybőrből készült ingdzseki: a workwear inspirálta túlméretezett zsebek és a fekete patentok miatt a legegyszerűbb szettet is új szintre emeli.

Ezeket a skandináv márkákat is bírjuk:

Itt van még jó kis kontent