Férfiként vagy párkapcsolati erőszak áldozata? Írd meg a történetedet a Bronsonnak! – tettük közzé a felhívást, és nem hiába: számos levelet kaptunk, melyek szerzői részletesen elmesélték, milyen érzés férfiként egy bántalmazó kapcsolatban áldozatnak lenni. Ezekből a sztorikból tesszük közzé most szerkesztett formában a három legtanulságosabbat.
Aki megosztja a saját tapasztalatait, talán megmenti egy sorstársát a további megpróbáltatásoktól, hiszen bizonyított tény: akik ilyen helyzetbe kerülnek, azok egy része magától nem ismeri fel, hogy miben él, csak akkor, ha szembesítik vele. Ezért már most jelezzük, hogy szeretnénk folytatni a sort újabbakkal, várjuk a további elbeszéléseket. A témát ezzel a cikkel kezdtük, melyben végigvettük a lehetséges bántalmazási formákat, hogy hogy lehet a felismerni ezeket, és hogy mit lehet tenni, hogy ne csússz bele ilyesmibe:
2020-ban a Belügyi Szemle nevű folyóirat 4. számában jelent meg Bálint Ágnes Diána és Varga Szabolcs online is elérhető, Családon belüli erőszak – amikor a férfi az áldozat című tanulmánya, melyben egy 95 érintett férfi megkérdezésével készült felmérés eredményeit is ismertetik. Keretes írásainkban ebből a dolgozatból idézünk kapcsolódó részeket.
1. történet
Amelyben elég hamar kezdődtek a problémák
„23 éves férfi vagyok. 2020-ban egyetemista voltam Szegeden, a lány középiskolás, egy településről származunk, látásból már ismertük egymást. Egy januári estén busszal mentünk vissza Szegedre, leült mellém. Elkezdtünk beszélgetni, vagyis igazából csak ő beszélt, rengeteget, személyesebb témákról is. (…) Nekem ő volt az első, én neki a második. Pár hét múlva szerelmet vallott nekem, én is hasonlóan éreztem, így belevágtunk a kapcsolatba. Minden happy volt, semmilyen vita vagy nézeteltérés nem volt köztünk.„
Olvasónk története tankönyvi romantikával kezdődött, néhány hónap múlva aztán olyan, hétköznapinak tűnő féltékenykedésekkel indult a negatív fordulat, amelyekkel szinte mindenki találkozott már. Kiakadások azon, kik és miért lájkoltak a fotóit, hisztik és veszekedések apró közösségi médiás interakciók miatt.
„Ilyenkor hamar behisztizett és fenyegetőzött, hogy máris szakít (…) Aztán ezek az esetek hétről hétre megismétlődtek.
A felmérés szerint a bántalmazott férfiak háromnegyedét sértegeti, kritizálja (72,7%), illetve kiabál vele (71,2%), több mint felét (62,1%) fenyegeti a párja. A válaszadók felét manipulálja (51,5%), megüti (45,5%), valamint nevetségessé teszi mások előtt (42,4%). Úgyszintén a válaszadók felétől megvonja a szexuális együttlétet (50%), és rendszeresen féltékeny (47%). A válaszadók harmadával szemben zárkózott a partnere (30,3%), rendszeresen faggatja (31,8%), összetöri értéktárgyait (30,3%), fenyegető, számon kérő üzeneteket ír neki (25,8%), megpofozza (24,2%), megrúgja (28,8%), illetve anyagilag korlátozza (21,2%).
„Egyre többet voltam náluk, de ő nem járt hozzánk, mert mondvacsinált okok miatt nem tetszett neki a családom, és elvárta, hogy értsek vele egyet, hiszen ha nem, akkor szakít. Elvárta, hogy naphosszat csak vele legyek, és ha nincs elég fontos dolgom, akkor nem is csinálhatok semmi mást.”
A verbális párkapcsolati abúzus során felmerülő gyakori jelenség a családtagok, barátok tudatos elidegenítése, ami sokszor óvatosan, apró megjegyzésekkel kezdődik, ezután kvázi tiltássá erősödik, amelyet érzelmi zsarolással ér el a partner. „A barátaim ellen kezdett hangolni. Kinézett olyanokat, akik szimpatikusak voltak neki, de a többiektől gyakorlatilag eltiltott, megint azzal a dumával, hogy vagy ő, vagy a többiek – válasszak.„
Erre a viselkedésre nemritkán egyfajta kettősség is jellemző, ahol a partner a saját elköteleződését túlzó ígéretekkel kompenzálja. A jelek szerint olvasónk esetében is így történt. „Közben folyamatosan álmodozott, esküvői ruhákról küldözgetett fotókat, össze akart velem költözni minél hamarabb. Arról beszélt, hogy ő egy prémiumcsaj, vele nekem nagyon jó dolgom és életem lesz. Ha nem, akkor viszont lecsúszok. Mindenkinek hangoztatta, hogy majd velem fog lakni, feleségül fogom venni. Én közben egyre rosszabbul éreztem magam, egyre inkább éreztem: ez egyáltalán nem normális. Kontrollálni akart mindent és mindenkit körülöttem, csak az volt a jó, amit ő mondott.„
Keményebb kontroll, kamu profilok
„Ősszel bánatomban a szerencsejátékba menekültem, kéthavi fizetésem bánta. Amikor megtudta, oltári balhét csapott, miszerint elköltöttem a mi (!) pénzünket – amiért nyilván csak én dolgoztam meg.
Tudni akarta a bankkártyaadataim, mondván, ez a mi pénzünk, tudni akar róla. Elvette a bankkártyám is egy időre. Azt mondta, lenyomoz, és minden lépésemről tudni fog.
Egyre mélyebbre süllyedtem, mindenben engedtem neki. Kijelentette, hogy szar alak vagyok, de ha vele leszek, majd ő megjavít. Készített egy álprofilt Snapchaten a nevemben, és lányoknak írogatott. Aztán „szembesített” vele, hogy ha nem mondok el neki valamit, akkor azonnal szakít velem. Azt kellett volna elmondanom, hogy „megcsalom” őt. Teljesen kikészültem.”
Olvasónk párkapcsolata ezután újabb fordulatot vett. A lány kijelentette, hogy találkozgat egy másik férfivel, de amikor megtudta, hogy olvasónk online – ártalmatlanul – beszélget egy lánnyal, patkánynak nevezte és hűtlenséggel vádolta. Ezzel az indokkal pedig erősebben akarta kontrollálni őt. „Minden eddiginél nagyobb kontrollt akart, hiszen „megcsaltam” őt. Azt mondta, hogy lenyomoztatja minden elektronikus eszközöm. Látja, ha pornót nézek. Jelszót kért a Messengeremhez, a nevemben írt másoknak üzeneteket.”
Az Országos Kriminológiai Intézet kutatása szerint, amelyben bírósági ítéletek alapján vizsgálódtak, a családon belüli erőszak áldozatai között a férfiak aránya itthon 30 százalékra tehető.
„Megveretlek, eltöretem a kezedet”
Olvasónk levele alapján a nő hangulata ingadozott, és a történtekért minden esetben őt tette felelősség. Különösen az önbizalomhiányos emberekre jellemző, hogy az ilyen vádaskodások indokolatlan bűntudat keltenek, ami spirálszerűen húzza őket egyre mélyebbre az áldozat szerepében. „Megfenyegetett, hogy ha rosszul fogok vele bánni ezentúl is, akkor megveret, eltörik a kezem. (…) Néha nagyon szépeket írt, másnap rossz kedve volt. Szerinte azért, mert annyira megbántottam, hogy a kedve hullamzó lett, és nem is érti, hogy engedhettem ezt meg magamnak. Ki voltam téve én is az ő véletlenszerű hangulatingadozásainak. Január közepén kezdtem már elengedni a dolgot, rájöttem, hogy ez a kontrollos marhaság csak hazugság lehet. Beolvastam neki, hogy hazugságokkal vádol engem. Ezen vérig sértődött, és gyakorlatilag ott megszakadt minden. Két hét múlva írt egy üzenetet azt állítva, hogy én most hazugságokat terjesztek róla a kapcsolatunkra vonatkozóan, és meg fog veretni emiatt. Ez volt a vége, nem válaszoltam neki. Viszonylag könnyen túltettem magam rajta, de maga a kapcsolat egy rémálom volt.”
2. történet
Amely megmutatja, érdemes és meg is kell küzdeni az igazadért – és a gyerekeidért
Egy másik olvasónk azt mesélte el, hogy házasság alatt, már a gyerekek érkezése után kezdődött a verbális bántalmazás, a megalázó lealacsonyítás, ami egyre eszkalálódott. Az eset jól mutatja, hogy az áldozatszerepbe sodródás többnyire apró lépésekkel kezdődik, és az elszenvedője csak akkor veszi észre, mibe keveredett, amikor gyógyíthatatlan sebeket szenvedett. A levél szerzője erős és pontos meglátásokkal mutatja be ennek a fájdalmas útnak a pszichológiáját.
„Mostanra elmondhatom, hogy szerencsésen lezárult a verbális és pszichológiai erőszakkal terhelt életszakaszom: egy válás és egy sikeresnek mondható gyermekelhelyezési megállapodás kellett ahhoz, hogy ma azt mondhassam, végre itt tartok! A 7 évig fennálló házasságom kezdeti szakasza után, a gyermekek megérkezésével – tehát nagyon jól időzítve -, fokozatosan indult a verbális erőszak.
Akinek nem volt része ilyenben, az nem tudja, milyen, aki meg benne van, az szeretné, ha meg sem történne, nemhogy még másnak kibeszélje – így sokszor győz a szégyenérzet és a hallgatás.
Ez a fajta verbális erőszak nagyon alattomos, mert milliméterenként nő, mint a rozsda. Minden nap egy-egy milliméterrel több, egy-egy újabb kritika, egy-egy újabb szabály. Az ember meg folyton úgy érzi, hogy nem akar nevetséges lenni vagy balhét csapni, a bolhából elefántot csinálni csak azért, mert ma ezt vagy azt a kritikát kapta az öltözködésére, a hobbijára, vagy csak meg lett „kérve”, vagyis inkább mondva, hogy mostantól az ő dolga, hogy minden nap levigye a szemetet. Ez a játszma a végére odáig jutott, hogy gyakorlatilag mindegy volt, miről mi a véleményem, az egész egyszerűen biztosan hülyeség.„
A válaszadók egy része nagyon (26,3%), további 38,9% pedig kissé szégyelli az átélt bántalmazást, vagyis a megkérdezettek több mint fele (65,2%) megalázva érzi magát amiatt, hogy férfi létére bántalmazott. Az érintettek harmada (29,5%) tűri a bántalmazást, 17,9%-uk visszabeszél bántalmazó partnerének, 15,8% elmenekül párja elől, 14,7% nem védekezik, 2,1% visszaüt, 6,3% könyörög partnerének, hogy ne bántsa.
Ennél a házasságnál is megjelent a fentebbi is elbeszélt, következetes és tudatos szeparáció, amelynek során a bántalmazó szisztematikusan leépíti a bántalmazott baráti és családi kapcsolatait, ezzel is növelve a másik egzisztenciális és lelki kitettségét. Olvasónk erre a párja részéről szofisztikáltan burkolt és nyílt, direkt módszerekről is hozott példát:
„A másik hadszíntér, ahol az ember könnyen el tud veszni egy bántalmazó viszonyban, az a saját emberi kapcsolatai. A barátok szisztematikus leépítése nem azzal kezdődik, hogy direktben kijelenti: mostantól nem találkozhatsz xy-nal. Az túl nyilvánvaló lenne, és egy vita esetén észérvekkel nehéz megindokolni, hogy mi a baj az egyébként tök normális barátaimmal, akiket hosszú évek óta ismerek. A legjobb módszer a programok állandó átvariálása: a hetekkel előre leszervezett, közösen egyeztetett programok 1-2 nappal korábban mind törlődnek, mert közbejött egy ‘fontosabb családi esemény.
Aztán jött a családom állandó kritizálása. Nem engedte, hogy a közös gyerekünk a saját szüleimmel legyen. Az ő szülei rendszeres vendégek voltak nálunk napokra, míg az enyémek évente egyszer látogathattak meg minket, aznapi hazautazással, ezzel is jelezve nekem és nekik, hogy itt számukra nincs hely.„
A válaszadó férfiak közel fele (48,4%) nem fordult semmilyen segítségért. 2-en féltek segítséget kérni, mondván, senki nem hinne nekik.
A nekünk írt levelekben visszatérő elem volt az abúzust elkövető részéről gyakorolt, ellentmondást nem tűrő kontroll, amely a közös élet egyre több aspektusára terjedt ki.
„Hasonló eszköz az önértékelés gyengítésére a vásárlások százszázalékos kontrollálása. Beállítva ezt úgy, hogy így praktikus, ezt úgyis ő tudja jobban. Pedig egészen addig én is kiválóan megoldottam. De mostantól ő úgyis otthon van a gyerekkel, majd napközben elvégzi a vásárlást, én meg úgysem tudok meghozni ilyen döntéseket.
Hiába keresem én a pénzt, és szeretném az általam kedvelt márkájú és fajtájú élelmiszert megvenni, vagy vásárolni magamnak néhány cuccot. Ezt szerinte praktikusabb, ha ő végzi. Fog bárki veszekedést csinálni azért, hogy elmehessen vásárolni? Ugye, hogy nevetségesen hangzik? Pedig ez többről szól: arról, hogy hozhatsz-e döntéseket. Akár olyan csekélyeket is, hogy milyen sonka van a hűtőben.„
32,6% a barátjához, 17,9% az édesanyjához, 13,7% a testvéréhez, 8,4% pedig édesapjához fordult támogatásért. A válaszadók közül mindössze 12 személy (12,6%) ment el pszichológushoz, 10-en (10,5%) fordultak a családsegítő szolgálathoz, 8-an (8,4%) a gyámhivatalhoz, és 7-en (7,4%) a rendőrséghez. A válaszadók 45,8 százaléka továbbra sem szeretne segítséget kérni, de 13 fő szeretne változtatni. Az összes válaszadó közül 19,4% pszichológusi segítséget szeretne igénybe venni, 18% a barátja segítségét kérné, 12,5% az édesanyjához fordulna, míg szintén 12,5% a rendőrséghez. 6 válaszadó (8,3%) a testvérétől, öt (6,9%) édesapjától, míg 3-3 (4,2%–4,2%) a családsegítő szolgálattól és a gyámhivataltól kérne tanácsot, segítséget.
Amikor csak mindenki másnak jut a kedvességből
Az elidegenedés szembeötlő módon tetten érhető, ha összevetjük, hogyan viselkedik a bántalmazó másokkal, és hogyan azzal, aki elviekben a legfontosabb ember az életében. Olvasónk erről is mesélt:
„Aztán észreveszed, hogy a ‘kedvesed’ csak másokkal kedves.
A kollégáktól, barátoktól megenged magára nézve pikánsabb, sértőbb poénokat is, de otthon bármilyen hasonló vicc leszóló-lefitymáló megjegyzést ér. Kívülről vicces látni, hogy a társaságban humoros, kacagó hölgy, amint hazaérkezik, percek alatt változik újra sárkánnyá.
Szexuális „visszaélés” (bár az élés szó túlzás itt, a haldoklás találóbb): ez egyszerűen a megtagadott szexuális élet. Jön az előre eltervezett hiszti és veszekedés, mielőtt alkalom adódna az együttlétre. Borítékolható az elhidegülés. És megvolt az időkontroll is: állandó óranézegetés, hogy mikorra érek haza. Nem mintha lett volna konkrét cél, valamilyen program vagy tennivaló: egyszerűen csak hogy ott legyek, kontroll alatt.
Mondhatná a kívülálló, hogy ezt egyetlen gerinctelen papucs sem tűri, micsoda pipogya alak, aki mindennek hajlandó alávetni magát. Igen ám, de ha a gyerekeid és az évek óta fizetett lakás a tét egy válás esetén, akkor minden nap bírod még egy kicsit.„
A bántalmazott férfiak közül 31 fő (39,2%) azért marad partnere mellett, mert vannak napok, amikor nem történik bántalmazás, olyankor bíznak benne, hogy a viselkedése megváltozik. 28 fő (35,4%) azért nem tesz feljelentést, mert fél, hogy partnere elviszi tőle gyermekeit. 26 bántalmazott férfi (32,9%) bízik abban, hogy tud partnerének segíteni. 25 fő válaszadó 31,6%) annak ellenére, hogy bántalmazza, szereti partnerét. 21 bántalmazott férfi (26,6%) fél attól, hogy a rendőrség nem lépne az ügy érdekében, így nem tesz feljelentést. 20 megkérdezett (25,3%) szégyell másokkal beszélni arról, hogy bántalmazzák, 19 bántalmazottnak (24,1%) pedig bűntudata lenne, ha feljelentené a párját. 18 férfi (22,8%) úgy gondolja, nemcsak partnere hibája, hogy megromlott a kapcsolatuk, 12 válaszadó (15,2%) pedig partnere bántalmazó magatartását nehéz gyermekkorára vezeti issza, amelyről azt gondolja, nem tehet róla. 12 bántalmazott férfi (15,2%) fél attól, hogy egyedül marad, így inkább bántalmazó partnerével él. Anyagi függés öt megkérdezett (6,3%) esetén áll fenn.
Eljön a pillanat, amikor az embernek erőt kell venni magán
Olvasónk történetét különösen érzékennyé tette, hogy közös gyermekek is voltak, de szerinte igenis megéri kitartóan és állhatatosan küzdeni, nem csak az ember saját boldogulásáért, de éppen az ő érdekükben is. Motiváló üzeneteket is megfogalmazott azoknak, akik hasonló cipőben járnak.
„Megoldás nem lett, csak elválás, és azóta sokkal boldogabb vagyok! A gyerekkel meg ne hagyjátok magatokat zsarolni. Éljétek úgy az életet, hogy valóban jelen legyetek a gyerekek életében, sok közös program, sok közös játék – persze egy jó ügyvéd sokat tud segíteni. Ha válással és a gyerekek láthatásával fenyegetőzik az asszony, nem szabad megijedni!
Járjatok utána, hogy mik a lehetőségek, mi a bírói ítélkezési gyakorlat az adott országrészben vagy megyében. Sok férfinál láttam, hogy amint az asszony bejelenti, hogy válni akar, ő összepakol, és lelép. Ha önként kiléptél a családi otthonból, onnan már menthetetlen a láthatásért küzdeni.
Maradni kell, küzdeni, míg elfogadható, korrekt megállapodás születik. Ne a saját sértettsége és bosszúvágya fűtse egyik felet se; a cél az legyen, hogy a gyerek úgy nőjön fel, hogy mindkét szülőjével tarthassa a kapcsolatot. Ez egy életre meghálálja magát, persze annak, aki arra érdemesen végzi.
Nem állítom, hogy nem születnek manapság is igazságtalan ítéletek, de sokkal jobbak a lehetőségek és a bírói gyakorlat, mint 10-15 éve, amiről a rémtörténetek keringenek.”
3. történet
Amelyben a saját rokona kezdett viszonyba bántalmazóval
A beérkezett levelek közül ez a legmegrázóbb, amiben az olvasó kiszolgáltatott helyzetét többen is kihasználták a családból, sőt, az ügy során egy bizarr és szégyenletes szerelmi viszony is kerekedett közöttük.
„Az én történetem: 28 éves, végig bántalmazó házasság. Született 3 közös gyermekünk, jelenleg 36, 30 és 19 évesek. Verbális bántalmazás, szinte végig és folyamatosan.
Minden, ami az önbecsülésem lerombolásához kell: személyem degradálása a gyerekek előtt, majd nyilvánosan is.
A családért és benne a gyerekekért nem vállalt soha egy fikarcnyi felelősséget sem. Az általam, folyamatos kemény munkával előteremtett javakat nem becsülte meg, lefitymálta. Bántalmazó, felelőtlen magatartásával több gyerekünk maradandó lelki sérüléséhez is hozzájárult. A gyerekeink problémáit mindig én oldottam meg, amikor pedig nekem lett volna segítségre szükségem, segítség helyett átkozott, rendszeresen fizikailag is bántalmazott. Volt, hogy taposott, rugdosott.
A családon belüli konfliktusok kezdeményezői között legalább akkora a nők aránya, mint férfiaké. A különbség az, hogy a férfiak jellemzően könnyebb, míg a nők súlyosabb sérüléseket szenvednek el. Az 1990-es években több kutatás is megállapította, hogy a két nem kölcsönösen vesz részt a bántalmazásban. A fönti tényeket Suzanne Steinmetz családkutató szociológus 70-es évek végén The Battered Husband Syndrome (A bántalmazott férj szindróma) című tanulmányában mutatta be. Ahogy azt is, hogy a fizikai erőszakot elkövető nők közül sokan mondják azt: nem gondolták, hogy partnerüknek fájdalmat okoznak azzal, amit tettek. Ebben nagy szerepe lehet annak a társadalmi elvárásnak, hogy egy férfinak erősnek, sérthetetlennek, mindent elviselőnek kell lennie, fájdalmat kimutatnia pedig tilos, mert az megkérdőjelezné a férfiasságát.
2013-ban hamis váddal feljelentett, ami miatt bő 6 évig voltam gyanúsított és vádlott. Kisebb gyermekeinket hamis tanúzásra és hamis vádra ösztönözte ellenem. Közben 2013-ban a válóperünk is megkezdődött, 2015-ben fejeződött be. Ezzel összefüggésben is több eredménytelen feljelentést tett ellenem.„
A levél írója hiába próbálta a rendelkezésére álló eszközökkel a hatóságok segítségét kérni, a helyzetét tovább nehezítette egy bizarr tényező. Saját nagybátyja, miután szerelmi viszonyba keveredett a levélíró nejével, őt jogi tanácsokkal segítette és a férjet pedig verbálisan és fizikailag inzultálta.
„A volt páromat a velem szembeni sikerekben a nálam két évvel idősebb, nagy ismertségnek örvendő, ügyvéd nagybátyám segítette, akiről kiderült, hogy a feleségemmel viszonya volt. Az ő kétes kapcsolatai sokszor szürreális mozzanatok formájában köszöntek vissza.”