9 csodálatos hely, amit nézz meg egy toszkán autóstúrán

Szerző: Balla "Duncan" Zoltán

Egy gigantikus túrát mentem Toszkánában, és közben beletettem olyan 3000 kilométert abba a Lexus NX-be, amelyet magától a Lexus Budától kaptam az emlékezetes kalandra. Mélyeket szippantottam a zöldellő ciprusokkal szegett mezők illatából és a reneszánsz mindent belengő, örök szelleméből. Végre elmondhatom, hogy kiszállva ordítoztam olasz autósokkal Itáliában, és talján vespák dudáltak körbe fenyegetően egy firenzei körforgalomban. Mesél Toszkána.

Esküszöm, amikor úgy döntöttem, hogy idén nyáron elmegyek egy monstre autótúrára, akkor még se az euró-forint árfolyam, se a benzinárak nem voltak olyan elrettentőek, mint azóta. Szóval igen, előre is köszönöm szépen a kommenteket arról, hogy micsoda felelőtlen fráter, aki ekkora road tripet csinál akkor, amikor a kutakon már csak felespohárban adnak 95-öset, és a forint úgy ugrál az euróval szemben, hogy azzal olimpiát nyerhetne szertornában.

A cikk tehát részben azoknak szól, akiknek megadatott, hogy a mostani krízisben is bejátszhassanak egy mesés kiruccanást, részben meg azoknak, akik – ihletet merítve a lentiekből – mondjuk jövőre indulnának az Északi-Appenninek medrébe.

A cikkben szerepelnek videók is, tessék azokat elindítani mindig, úgy a funky.

A nem saját fotóknál szerepeltetem a forrást.

Tapasztalt utazók tudják, hogy az efféle, combosabb túrák többféleképpen építhetők fel. Én az úgynevezett csillagtúrás megoldást választottam, amikor keresel egy jó fekvésű parancsnoki központot, ahonnan egynapos küldetésekre indulsz reggelente, és mindig a bázisállomásra térsz vissza nyugovóra. Ez a központi helyszín most Viareggio volt, abból a megfontolásból, hogy a vándorutak között majd jól meglógatom a lábam néha a tengerben is, feltöltődés gyanánt. Ehhez képest a gyakorlatban nullaszor, tehát egyetlenegyszer sem mentem le a vízhez, annyi jobb dolgom akadt Itália művészeti újjászületésének bölcsőjében. Lehet röhögni, de a lubickolást én mindig is totál időpocsékolásnak tartottam – a vízimajom elméletben sem hiszek, például.

Pedig így nézett ki a part:

Segítek: a víz a hátam mögött van. A távolban az Appennin-hegység terpeszkedik.

Ha autó, legyen jó autó

Az elején szögezzük le, hogy ekkora útra megbízható, jó géppel érdemes menni, és ebből, a Lexus Budának hála, kijutott nekem. Egy szemrevaló példányt kaptam tőlük abból az új NX sorozatból, amelyet volt szerencsém korábban Antwerpenben is kipróbálni, és igencsak rokonszenveztem vele. Az hamar kiderült, hogy a hibrid NX 350h kisebbik motorjába tuszkolt 240 lóerő simán elég ehhez a súlyhoz, és nemcsak a masszív lejtőkön, de a brutális emelkedőkön is remek menetteljesítményt nyújt. Volt azonban egy másik, nagyon lényeges előnye, amire induláskor még én sem gondoltam. A napi ezer kilométer fölötti megmenéseken ugyanis csodálatosan hasznosnak bizonyultak a vezetéstámogató rendszerek. Az adaptive cruise controllnak keresztelt funkció lényegében bekapcsol minden rásegítést, ami ma Európa útjain legálisan használható.

Az autópályán a tempomat, a távolságtartó tempomat és a nagyon stabil sávtartás (különösen rossz időben vagy az éjszakai vezetés közben) oly hasznosnak bizonyult, hogy

utólag én már Frodót se engedném Mordorba indulni a harmadik generációs LSS biztonsági rendszer nélkül.

Ennek hála az idegrendszerem nem az apró kormánymozdulatokkal és a fékezés-gyorsítás repetitív ismételgetésével terhelte magát, így összehasonlíthatatlanul kevésbé fáradt el. 3-4 óra folyamatos haladás után is csak az ízek miatt álltam meg kávézni, a kilátás miatt meg pihenni.

Pisa, Lucca

A körutazást Luccával és Pisával indítottam. Toszkánában nyomulni azoknak különösen szórakoztató, akiket bármennyire is érdekel a történelem és a művészettörténet. Lucca egy kedves kisváros, főtere egy római amfiteátrum hegyibe’ épült, és ha emlékszel a gimis történelemórákra, mert olyan tanárod volt, mint nekem, akkor talán onnan is rémlik a neve. Itt erősítette meg ugyanis Julius Caesar az első triumvirátust Crassusszal és Pompeius Magnusszal. Crassushoz kapcsolódik egyébként a kedvenc beszólásom: a pali a világtörténelem egyik leggazdagabb embereként egyszer gőgösen azt találta mondani:

Akinek annyi pénze sincs, hogy egy hadsereget felállítson, az legyen szíves, ne nevezze magát gazdagnak.”

Luccában meglepően komfortos árakat találsz, szimpatikus kis éttermekkel, továbbá konszolidáltabb népsűrűséggel, aminek köszönhetően esténként remekül alkalmas pihentető, meditatív sétákra az amfiteátrum tere és a bazilika környéke. Mellesleg itt született Giacomo Puccini, aki az egész megye lokálpatriotizmusának kiapadhatatlan forrása (értsd: orrba-szájba tolják a nevét minden városban, és volt szerencsém Viareggióban is a zeneszerző úr saját tervezésű otthonának épp a szomszédságában lakni).

A csodák tere

Fotó: Pixabay

Ha a Ligur-tenger partjáról indulsz neki a csillagtúrának, akkor egy napra tedd Luccát és Pisát, illetve ha rajta vagy a robogókon, esetleg elzarándokolhatsz még Pontederába, ahol a Piaggio (a Vespa gyártója) székel. Pisát eleve nem csak a ferde torony miatt érdemes megnézni, sőt, nem elsősorban amiatt érdemes.

Ha ugyanis átverekedted magad a lépten-nyomon 1-2 eurós, de annyit sem érő kamubizsukat vesztegető árusokon és a gigantikus turistatömegen, továbbá megküzdöttél a hőséggel, akkor a Piazza dei Miracoli, vagyis a csodák tere egy 4 fokban megboruló kilátónál sokkal többet ígér. A placcon rajta kívül három legendás épület is helyet kapott: a bámulatos, a 11. században (!) épült székesegyház, a kápolna és a temető. Itt pedig a 11. századot szeretném kihangsúlyozni ismét.

Magam is hitetlenkedve írom le, de a fenséges épületet még akkor kezdték alapozni, amikor itthon Árpád-házi Salamon uralkodott, amikor pedig befejezték, Szent Lászlónak hívták a magyar királyt.

És te megállhatsz az épület előtt, a szerények áhítatával, elgondolkodva a történelem szelén és az ember alkotóerejének felemelő nagyságán – miközben abban a pompájában szemlélheted meg, ahogy egykor megnyitották.

Praktikus javaslatként még annyi, hogy ásványvizet vigyél magaddal, és folyamatosan hidratálj, mert a téren árnyék gyakorlatilag nincsen, a klíma meg olyan, hogy a víz a flakonból a nyelőcsőig vezető út felénél elpárolog. Emellett ha megállsz egy kávéra, rettenetesen rámenős bóvlikofák jönnek majd oda a szarjaikkal öt másodpercen belül, és csak úgy tudod őket lepattintani, ha egyáltalán nem nézel rájuk. Minden más megoldás azzal a következménnyel jár, hogy eladtak neked valamit. Írom mindezt csuklómon a fekete gyöngykarkötővel, amivel egy szegény kameruni családot “támogattam”.

San Gimignano, Monteriggioni

Ha Toszkánában jársz, és kihagyod San Gimignanót, az

kábé akkora bukta, mint amikor Baggio fölédurrantotta a tizenegyesét a brazilok ellen ’94-ben: életed végéig sajnálod, és még a legjobb barátaid is ki fognak nevetni miatta.

A szőlőkertekkel textúrázott dombok mögött megpillantani az ég felé meredő, tündéri toronyvárost, tövében a csúcsos ciprusokkal, az valami mágikus. Ahogy az angol mondja: core memory unlocked.

Érkezés San Gimignano történelmi városához. Háttérben látod a 14 tornyot, amelyek több mint 700 éve ott állnak.

A település a középkorban viszonylag nagy befolyással bírt, köszönhetően annak, hogy egy sűrűn használt zarándokút vezetett rajta keresztül. Maga a falu bejárható pár óra alatt keresztül-kasul, de érdemes alaposan szemügyre venni az épületeket, és akár váltani pár szót a helyiekkel. A főtéren kávézgatva például az egyik pincér (kedves, középkorú, angolul szépen beszélő hölgy) megkérdezi, honnan jöttem. Válaszolok, majd visszakérdezek: És te hová valósi vagy. Mire az 1298-ban épült Palazzo Comunaléra mutat, és büszkén elmeséli, hogy San Gimignanóban született bizony, és ennek a legendás épületnek a hétszáz éves falai tövében lakott egész életében, ahogy a felmenői is. Nem semmi.

Az atmoszféra miatt egy beszélős videót is lőttem, megpróbálva a fotóknál is autentikusabban átadni az érzést. Videózás közben beszéltem, szóval elnézést a lihegésért.

Megjegyzést érdemel, hogy Zeffirelli itt forgatta a Napfivér, Holdnővér egyes jeleneteit, ami nem meglepő, tekintettel arra, hogy a végleges városkép nagyjából akkor alakult ki, amikor Assisi Szent Ferenc maga is élt.

Siena

Kevesen tudják, de Siena a középkor végéig Észak-Itália (de legalábbis Toszkána) egyik meghatározó katonai és gazdasági ereje volt, sőt sokáig úgy tűnt, hogy Firenzével szemben inkább ez lesz a régió vezető hatalma. Azokban az évszázadokban a két város keményen háborúzott is, óriási csatákat vívtak. A montaperti ütközetben például, 1260-ban, a sienai ghibellinek és a firenzei guelfek összesen 50 ezer emberrel álltak fel egymás ellen, és az eseményt (amely sokezer katona életébe került) aztán Dante is megemlítette az Isteni színjátékban.

Na, még egy utolsó érdekesség ide:

ennek az ellenségeskedésnek az apropóján épült Monteriggioni, az Assassin’s Creed játékok egyik kulcsszereplőjének, Ezio Auditorének a családi fészke.

Monteriggionit Siena városi tanácsa Firenze terjeszkedése miatt emeltette egy dombtetőre, amolyan kaszárnya és erődítmény gyanánt. Siena maga a középkori nagyváros; a szűk, girbe-gurba utcákat óvva ölelő téglarengeteg, lőrésnyi ablakokkal, macskaköves lejtőkkel és egy látványosan terpeszkedő, furcsán aszimmetrikus főtérrel, a Piazza del Campóval. Engem valamiért a hely atmoszférája a State buoni, se potete filmklasszikusra emlékeztetett, kicsit vártam is, hogy Leonetta előszalad az egyik sikátorból, mögötte a kócos, koszos Cirifischióval.

Siena történelmi belvárosa örök élmény, de azt vedd figyelembe, hogy az éttermek már jóval meghaladják azt az árszínvonalat, ami például Luccában jellemző. Itt jegyzem meg halkan, jószándékkal azt is, amit tapasztalt utazóként esetleg már tudsz: szupermarketeket találsz szinte az összes nagyobb település lakóövezeteiben, a védett történelmi belvároson kívül. Nem szégyen meglátogatni őket, aztán összedobni valami költséghatékony kaját a szálláson.

Olasz öltönyt az olaszboltból

Egy kötelező kitérőt engedj meg a divat témájával kapcsolatban. Aki bármennyire is érzékeny stílusra és öltözködésesztétikára, az olasz nagyvárosokban meg fog állni a nagy nemzeti divatmárkák boltjainál. Milánóban minden sarkon lesz Boggi és Armani, Rómában mondjuk Valentino, Firenzében nyilván Gucci. De a nagy múltú, közismert brandeken túl is van élet. Találtam például olyan kis üzletet, ami környékbeli olasz szabóságok és öltönykészítők, műhelyek portékáit árulja tök elfogadható áron. A minőségük nem jobb, mint a fenti cégek gúnyái, de nem kerülnek annyiba, és nem kevésbé autentikusak.

Itt kívánom továbbá felhívni a figyelmet arra: ne kövesd el a hibát, hogy a divatos talján megjelenést hajhászva túlságosan beáldozod a praktikumot. Többször is zakót vittem magammal a nap elején, aztán fájdalmasan konstatáltam, hogy egy bizonyos páratartalmon túl nem tud az ember annyira vékonyan öltözni alá, hogy ne akarja letépni fél óra után, mint valami kényszerzubbonyt. Szembe kell nézni vele, hogy

az elviselhetetlen melegben a modern férfidivat hazájában is a túléléshez igazítják a jóízlést.

A férfiak laza, remekül szellőző lenvászon szerkókban veretik, és egy pillanatig sem csinálnak problémát abból, hogy nyitott cipőhöz titokzoknit húzzanak, ha ezt kívánja a józan ész. Máskülönben egyszerűen megpusztulnának a tűző napon. Ha megnézed a fenti galériát, a háttérben láthatod a patentul öltözött olasz szabót hevesen a kollégájának magyarázni. Keresd meg, kérlek, a képen a zokniját. Köszi!

Cinque Terre + Porto Venere

Ez a helyszín annyiban csalás, hogy a Cinque Terre néven ismert települések közigazgatásilag nem Toszkánában, hanem Liguriában vannak, de aki a közelben jár, az mindenképpen tegye meg magának azt a szívességet, hogy nem hagyja ki. A sziklás partokkal szegélyezett kicsiny öblökbe épült, színes kis falvak olyan bájosak, hogy képtelenség róluk rossz fotót készíteni. Riomaggiore, Corniglia, Manarola és az egész “ötföld” a tengerpart egy autóval viszonylag gyorsan bejárható szakaszán található.

Azzurro, baby!

Megtekintésük olyan élmény, hogy még hosszú évek múlva is könnyes szemmel emlékszel vissza a tenger finom, tiszta nyugati szelére, a fenséges színekre, a kávézókhoz vezető keskeny, sokszáz éves kőlépcsőkre. Ha meg akarod kérni a párod kezét, szívből ajánlom erre a célra a Cinque Terre bármelyik kis falucskáját. Garantáltan még több évig együtt lesztek.

Castello Doria

Érdemes Porto Venerébe is elmenni, amely La Speziához közel fekszik, szintén a tengerparton. A beépített, riviéraszerű turistaparadicsom mögött egy erődítmény maradványai őrzik a partot komoran; a várfal mögött kacskaringózó utcákon ma is boltok működnek, toszkánai olivát és a régióban termesztett egyéb zöldséget, gyümölcsöt kínálva. A szűk, hűs árkádok mögött aztán egy sziklás, huzatos kiszögellést találsz a Doria kastély félszigetének végében, csücskén az 5. században épült Szent Péter templommal és valami bámulatos kilátással:

Közlekedés, tudnivalók Cinque Terrén

Nem kell becsinálni attól, hogy a ligur partszakasz útjai nagyon szűkek, és a falvak közelébe érve a parkolás (főként a sűrűbb szezonban) cinkes lehet. Porto Venerén ez nem akkora gond, mert a városhoz vezető út mellett hosszú kilométereken keresztül parkolni is lehet, ellenben Riomaggiore egyetlen kétszintes parkolóval bír, és ha nem találsz helyet, akkor bukó. Ebben az esetben kénytelen leszel visszafordulni, mert ezeknek a kis hegyi menedékeknek a közelében, a keskeny utak mellett már nem tudnak az autóknak megállási lehetőséget biztosítani. Ha kimondottan a turistaszezon közepén látogatnád meg a Cinque Terrét, érdemes lehet a vasutat választanod, de arra számíts, hogy napközben irtózatos tömeg várakozik az állomásokon a felszállásra. Ezt Mack kolléga is megerősítette, aki utánam pár héttel volt a környéken, és akkora tömeget látott a vonatoknál, hogy ő már próbát sem tett vele.

Mellékutak rulez

Itt jegyzem meg, hogy bárhova is mész a régióban, érdemes elgondolkodni azon, kerülöd-e az autópályát. Nem csak azért, mert irtózatosan drága (az ott töltött 5 nap alatt kb. 35 ezer forintot költöttem csak erre a célra úgy, hogy amikor lehetett, elkerültem a fizetős kapukat), hanem mert párhuzamosan szinte mindenhol futnak ingyenes közutak. Ezek legfontosabb hátrányát, hogy lassúak, jól kompenzálja, hogy sokkal többet látsz a tájból, és nagyon könnyen bukkansz félreeső, de hangulatos kilátókra.

Firenze

Firenze azoknak is ismerős lehet, akik kevésbé jártasak a geográfiában vagy a művészettörténetekben, mert három neves, történelmi család is innen került ki: a Medici, a Gucci és a jól ismert fejvadászklán, az Auditore.

A népek persze nem elsősorban ezért mennek oda, hanem

a kevésbé fontos dolgok miatt, mint a tüsszentéssel terjedő reneszánsz korszellem és az utcákat, tereket valamint múzeumtermeket elborító ereklyerengeteg.

Ha épp “csak” az Uffizi belvárosi főépületébe van időd bemenni, már akkor látsz eredeti Botticellit, Michelangelót, Raffaellót, de a németalföldi macsók közül is van, mondjuk, Rembrandt, és a görög klasszikus realizmustól kezdődően olyan szoboralkotások, hogy annál tökéletesebbeket renderelni sem lehet.

Firenzében a történelmi belvároshoz viszonylag közel is találni parkolóhelyeket, szóval attól nem kell paráznod, hogy nem tudod a járgányt letenni. Itt azonban már számítanod kell arra, ami az olasz nagyvárosok egyik legnagyobb közlekedésbiztonsági parája: robogós bandák nyüzsögnek körülötted, zsibonganak, berregnek, és olyan kiszámíthatatlanul kacsáznak, mint a sólyom elől menekülő seregélyraj. Az autó érzékelői folyamatosan jelezték, hogy a járművek veszélyes közelségben illegnek, és egy ponton tényleg úgy éreztem, hogy ha nem akarom 5 misiért újrafényezni, egy-két carlopedersolis pofonra lesz szükség. Nem volt.

A másik nehézség (és ez egész Olaszországban igaz) a parkolóhelyek mérete. Az a hipotézisem, hogy az itáliai mélyépítészek direkt a SUV-ok szopatására számolják a szükségesnél 20 centivel szűkebbre ezeket a létesítményeket. Ha hozzászoktál a magyar lejárókhoz, akkor

számolj azzal, hogy egy NX szélességű autóval csak centizgetve, verejtékezve fogsz begurulni egy mélygarázsba (akár a tükrök behajtásával), és közben átértékeled a viszonyod a klausztrofóbiához is.

Ha már bent sétál az ember Firenze belvárosában, akkor viszont minden oké. Javaslom, hogy a toszkán túrádból a reneszánsz fellegvára minimum két napot tegyen ki, és ebben ne csak a főtér és a múzeumok, de a környező utcák, eldugott parkok nem is annyira diszkrét romantikája mindenképp szerepeljen. Ott tartózkodásom egyik fénypontjaként épp a Piazza Della Signoria legendás főtere mellett tartottak egy zártkörű Gucci-rendezvényt, ahová láthatóan csak dekoratív hölgyeket és jóképű, jól öltözött fickókat engedtek be. Vagy gazdagokat. Kérdeztem a szintén jól öltözött és jóképű ajtónállóktól, hogy bemehetek-e akkor én is. Mondták, hogy nem. Mondtam, hogy akkor ezt megírom. Mondták, hogy jó.

A cikk elkészültéhez köszönjük szépen a Lexusnak a csodás NX-et! Nélkülük nem sikerült volna.

Itt van még jó kis kontent