17 kocsicsoda a Ferrari legendás tervezőjétől

Szerző: Lovasi Andrea

83 éves korában elhunyt Nicola Materazzi olasz mérnök, aki részt vett a Lancia, a Ferrari és a Bugatti számos emblematikus járművének fejlesztésében. Képgalériában mutatjuk a legjobb kocsijait.

Nicola Materazzi 1939-ben született Dél-Olaszországban, majd a nápolyi egyetemen végzett gépészmérnöki tanulmányokat.

Összesen 38 projektet valósított meg, igencsak jelentős nyomot hagyva az autóiparban.

A 60-as évektől a Lanciánál dolgozott, ott részt vett a Flavia és Fulvia, valamint az ikonikus Lancia Stratos raliautó fejlesztésében – szakterülete a hajtáslánc, a futómű beállítása és az aerodinamika volt.

1978-ban, a Lancia és a Fiat versenyrészlegeinek egyesülését követően az Abarth-hoz hívták, hogy dolgozzon a Formula Fiat Abarth autó megtervezésén. Majd az Osellához került, ahol ő irányította a Forma-2-es, együléses, majd később az Osella első Forma-1-es modelljének tervezését, amelyet 1979-ben mutattak be.

Azután jöttek a grandiózus 80-as évek a Ferrari-modellekkel. Materazzi a felelős például az 1984-es Ferrari 288 GTO-ért is, de az áttörő sikert az F40-es hozta: a V8-as gépet minden idők egyik legkomolyabb szuperautójaként tartják számon – Materazzit pedig ennek nyomán a Ferrari F40 atyjaként emlegetik.

A 288 GTO-val párhuzamosan a Ferrari felkérte Materazzit, hogy tervezze meg a Lancia LC2 Endurance versenyautó motorját. Később, a 90-es évek elején a mérnök a Bugattihoz került. Egyik legfontosabb itteni munkáját, a Bugatti EB110 SS-t Michael Schumacher is imádta.

A tervezőzseni

hattyúdala a B Engineering Edonis: a fejlesztés 2000 végén kezdődött, és mindössze 47 nap után, 2001. január 1-jén mutatták be, amely így a harmadik évezred legelső autója lett,

mely az EB110 alapjain született. A 700 lóerős, látványos hypercar méltó befejezése egy fényes pályafutásnak.

Itt van még jó kis kontent