Megható történetet rejt az egykori focista, Ashley Cain eposzi szakálla

Szerző: NLD

Nyolc hónaposan elhunyt kislányára emlékezik így – és közben elszántan küzd a gyermekkori rákbetegség ellen.

A 31 éves Ashley Cain az utóbbi időben hatalmas, viking harcosokat idéző szakállal jelent meg mindenhol – a Good Morning Britain című, reggeli műsorban pedig rákérdeztek a rendhagyó arcszőrzetre.

Az egykori focista megosztotta a szívmelengető okot, miért nem borotválkozik: gyermeke, Azaylia Diamond Cain tavaly áprilisban, csupán nyolc hónaposan elhunyt, és a kislány mindig szeretett játszani apukája szakállával.

Amikor a kórházban voltunk, nem tudtam elmenni borbélyhoz, úgyhogy végül megnövesztettem a szakállamat, és ahogy a kislányom egyre nagyobb lett, idővel megragadta. Szerette folyton fogdosni, és mindig beledörgölte a lábát a szakállamba. Mivel már nincs itt velem, meg akarom tartani a szakállamat, mert ő hozzáért ezekhez a szőrszálakhoz az arcomon. Nem trimmelem, nem formázom. Csak meghagyom, mert úgy érzem, én vagyok Sámson, és a szakállamban rejlik az erőm

– mondta Cain, aki nem csak a szakállával emlékezik gyermekére.

Kislánya egy nagyon ritka, kezelhetetlen leukémiában hunyt el, és azóta Cain – Azaylia anyukájával, Saffiya Vorajee-vel közösen – küzd a gyermekkori rák ellen. Megalapították az Azaylia Cain Alapítványt, a férfi pedig folyamatosan jótékonysági sportversenyekkel hívja fel az emberek figyelmét az ügyre.

Öt nap alatt öt maratont futott le, majd megmászta Európa legmagasabb hegyét, a Mount Blanc-t – azon a napon, amikor kislánya második születésnapját tartották volna.

Következőnek egy 1700 mérföldes (több mint 2700 kilométeres) adománygyűjtő biciklitúrára készül: Londonból indul augusztus 28-án, és szeptember 17-én tervez elérni a római célállomáshoz.

Itt van még jó kis kontent