10 luxussportcipő, ha a lábadon hordanád a pénzed

Szerző: NLD

Többek között a Tom Fordtól és a Guccitól hozunk példákat arra, hogy a sneaker sok divatház szerint már az elegancia része.

Hiába a komoly zenei gyökerekkel bíró sneaker-kultúra, sokan még mindig úgy vélik, sportcipőt az ember szigorúan csak konditeremben vagy futópályán viselhet: utcára csak az oxford, a loafer vagy a bőrcsizma ildomos. A sneakerek ezekhez képest alsóbbrendű cipők, amelyeket igényes férfi nem vesz fel, hacsak nem folytat olyan tevékenységet, amely magasabb pulzustartományt indukál.

Többet ér-e a drágább?

Kommentekben azt is megkapjuk néha, hogy a drága sportcipők csak a név, meg a limitált példányszám miatt kerülnek sokba, de amúgy fabatkát sem érnek. Szeretnénk ezt lentebb megcáfolni, méghozzá néhány, többnyire smartcasual-összeállításokhoz is viselhető lépővel a legnagyobb highfashion-márkáktól. Ezek közül többen a hagyományos elegancia világában is képesek hatalmasakat villantani. Megjegyeznénk továbbá, hogy a túlárazott, limitált sportcipőket mi sem kultiváljuk, sőt, a piaci árképzés titkait Mack kolléga egy bőséges értekezésben is kifejtette már korábban. Ahogy ő maga abban fogalmaz:

Egy Yeezy darab nem attól lesz per facto rohadt drága, mert Kanye West személyesen varrja és ragasztja össze, miközben éjszakánként egy sámán ölében sírva meditál, ahogy egy Nike futó se feltétlenül azért dobja magát utánad egy elengedhetetlenül vonzó árcédulával, mert fröccsöntve készül. Nagy igazságok nincsenek, minden a körülmények befolyása alatt áll, de biztosan tehetsz azért lépéseket, hogy ne csak puffogj egy túltolt árú darab láttán, hanem képes legyél megállapítani, mikor igazolt az összeg, és mikor teljes bullshit.

Most, részint a fentiekre reagálva, természetesen a teljesség igénye nélkül szelektálunk a luxus-szabadidőcipők piacán. Például most Kanye különböző dizájnjait nem emlegetjük, mert ismertek, és rettentően nehéz csak egyet kiválasztani közülük. Továbbá, mivel alapjáraton az átlagember számára is viselhető divatot preferáljuk, főleg letisztult, könnyen hordható modelleket hoztunk, bár akad egy-két extrásabb darab is.

Praktikus okokból a Mr Porter kínálatából válogattunk: nemcsak az erős választék miatt bírjuk őket, de már rendeltünk is tőlük, és gyorsan, megbízhatóan szállítanak. Így ha valamelyik megtetszik, rögtön egy tökéletes forrást is kaptál. Az angol webáruház miatt az árakat fontban tüntettük fel, és mivel a bivalyerős forintnak köszönhetően most a szokásosnál is drágábbak, így még hatékonyabban lehet flexelni velük a jachtos bulikon.

Természetesen akadnak földi halandók számára is megfizethető, de még bőven minőségi alternatívák is hasonló dizájnnal, de most kimondottan a luxuskínálatban böngésztünk – malacfeltörős befektetésekről van szó, amiért valóban minőséget és kifinomult stílust kapsz.

#1 Tom Ford Cambridge

Ár: 690 font

Kedvenc texasi divattervezőnk híres arról, hogy rövid nadrágot szigorúan csak sporttevékenységekhez visel, mindennapi munkaruhája pedig az öltöny – mégis készít utcai viseletre tervezett sneakereket. A Cambridge nevű modell minden évben szerepel a kínálatban: verziótól függően vajpuha velúrból vagy borjúbőrből készítik, egyenesen Itáliában. Az árképzés a dizájnnal ellentétben csöppet sem visszafogott: a Cambridge-t 690 fontért (körülbelül 335 ezer forintért) lehet beszerezni. Ha rendelnél, eggyel nagyobb méretet érdemes a szűk szabás miatt.

#2 Common Projects Achilles

Ár: 290 font

Olasz-amerikai koprodukció. Flavio Girolami és Prathan Poopat odavolt a klasszikus sneakerekért és a tradicionális, susztermesterek által készített olasz bőrcipőkért is – gondolták, miért ne lehetne ötvözni a jóságokat? Nos, sikerült a fúzió: a letisztult sportcipők atyját, az Adidas Stan Smith-t csupaszították és slankították le, aztán

prémium borjúbőrből, kézi varrással elkészítették (természetesen Olaszországban) a minimálrajongók Szent Grálját és Leonardo DiCaprio egyik preferált csukáját.

A cipő egyetlen dísze a modell típusát és a cipőméretet jelző felirat az oldalán – ami valódi aranyból (!) készül. Az Achilles bezsebelt minden elképzelhető dizájndíjat, számos helyen az év cipője lett, meghatározta a minimalista sneakerek sziluettjét, és minden skandináv divatbloggernek akad belőle vagy nyolc pár a szekrényben. Annak ellenére, hogy hatalmas alapvetés, Ford sneakerjéhez viszonyítva szinte ingyen, alig 290 fontért (körülbelül 140 ezer forintért) beszerezhető. A méretednél eggyel kisebbet rendelj.

#3 Gucci Ace

Ár: 560 font

A tavaly fennállásának századik évfordulóját ünneplő olasz divatházat talán senkinek sem kell bemutatni: bár többször egyensúlyozták már a csőd szélén, mióta a már említett Tom Ford megmentette őket, ezerrel hasítanak. Most épp Alessandro Michele kreatívigazgató irányítása alatt, aki fogta a minimálsneaker-dizájnt, megtolta a fehér cipőt a márka piros-zöld csíkjaival, és ráapplikálta a Rómában gyakran látható, márványba vésett méhecske szimbólumát – majd egy 560 fontos (körülbelül 270 ezer forintos) árcédulát.

#4 Christian Louboutin Louis

Ár: 690 font

Amennyiben valaki szeretne imponálni az általa preferált nem divatérzékeny tagjainak és demonstrálni a sugardaddy-potenciált, ezzel a cipővel megteheti: csak meg kell villantani a piros talpát, és mindenki tudja, mennyi az annyi.

A Christian Louboutin nemcsak jellegzetes talpáról híres, hanem arról is, hogy nehéz leírni a nevét nagy műgonddal megformált cipőiről is. A kezdetben női magassarkúakat gyártó dizájner már férficipőkben is odateszi magát – ez a magas szárú modell remek példa erre. Nyilván Olaszországban készült, nyilván borjúbőr – 650 fontba (körülbelül 315 ezer forintba) fáj.

#5 Rick Owens x Converse Turbodrk Chuck

Ár: 160 font

Ha az ember cikinek tartja, hogy hagyományos Converse Chuck Taylor teniszcipőjében korzózzon az utcán (hiába viselik a relatíve olcsó modellt a legnagyobb sztárok kilométerhosszú árcédulájú highfashion-ruhákkal kombózva), vagy csak szimplán felfrissítené kicsit a klasszikus sziluettet, a mindig feketében nyomuló, arányokkal bátran játszó Rick Owens tervező kollabcipőjét ajánljuk.

A fényes bevonatú vászon, a Gene Simmonst megszégyenítően hosszú nyelv és a fifikásan kialakított, szögletes gumiorrdizájn garantálja, hogy senki nem téveszti össze a látványos lépőt a pórnép tornacsukájával – ráadásul egy tankolásnyi benzin árából, 160 fontból (körülbelül 77 ezer forintból) kijön.

#6 Balenciaga Triple S

Ár: 825 font

A legnagyobb troll divatmárka, a francia Balenciaga indította el a csúnyacipő-forradalmat a Triple S modell megjelenésével, még az ősidőkben, covid előtt 3-ban: a kezdetben bumfordinak és extrémnek ható lépő, amely kortárs módon értelmezte újra a faterod besárgult, őskori futócipőjét, a mai extravagáns kínálatban már kifejezetten letisztultnak tűnik. Ikonikus cucc, ikonikus árcímkével – 825 fontért (körülbelül 400 ezer forintért) vesztegetik, ha épp akad belőle készleten.

#7 Brunello Cucinelli Slip-on

Ár: 580 font

Amennyiben a Vans csukákat meghagynád az Erzsin kickflipező deszkabűvölőknek, és a vásznat legfeljebb a vitorlásod árbócán látsz szívesen, de a lábadon nem bírod elviselni, viszont kedveled a belebújós sportcipők komfortját, akkor az olasz filantróp-dizájner Brunello Cucinelli a te embered.

A márka szofisztikált slipon-lépőjét természetesen szuperpuha velúrból készítik az itáliai cipészek, és a leírás szerint elasztikus kialakításnak hála könnyű felhúzni (még jó, hogy), a természetes gumitalp pedig remek tapadást biztosít. De azért nem feltétlenül érdemes bepróbálnod a griptape-en, mivel 580 fontot (úgy 280 ezer forintot) kell fizetned érte – az összeg egy részét azonban jótékony célokra fordítják.

#8 Celine CT-04

Ár: 490 font

Ha az ember úgy érzi, a Nike Dunk a plebs cipője, azonban titkon szívleli a dizájnt, a Celine sneakerjével nem igazán lőhet mellé. A Diort és a Saint Laurent-t gatyába rázó Hedi Slimane kreatívigazgató 2018-ban átvette a korábban csak női márkaként futó, francia Céline vezetését Phoebe Philótól, és a modernizált francia sikket rendesen megtolta streetwear-elemekkel – ennek hozománya ez a borjúbőrből készül, díszvarrásos lépő is. A glorifikált Dunk 490 fontért (körülbelül 240 ezer forintért) vihető.

#9 Acne Studios Buxeda

Ár: 400 font

A svéd Jonny Johansson vezette luxusdivatház a magasszárú Jordaneket pimpelte fel amolyan skandinávosan: a márka egykedvű emotikonja is megjelenik egy kosárlabdát idéző díszelemben, hogy egyértelmű legyen az homage. Annak ellenére, hogy svéd márkáról van szó, kiadták az olasz cipészeknek a munka oroszlánrészét – viszont borjúbőr helyett (horribile dictu) a felnőtt marhák csomagolását használták. Kereken 400 fontért (körülbelül 194 ezer forintért) lehet a tiéd a Jordansson Buxeda.

#10 Nike x Louis Vuitton Air Force 1

Ár: 2750-3450 dollár

Hoztunk egy kakukktojást is, amit még nem rendelhetsz be, mert vadonatúj: a Nike és a francia divatház Louis Vuitton cipőit a néhai dizájnerzseni, Virgil Abloh tervezte, és nyilvánvalóan eszméletlenül jól néznek ki. Egyelőre kilenc, különböző színű modellről érhető el képanyag, de még 12 újabb szín érkezik – július 19-étől pedig online is értékesítik majd a limitált kollekció darabjait. Az alacsony csukák 2750 dollárba (körülbelül 1,1 millió forintba), a középmagas szárúak pedig 3450 dollárba (körülbelül 1,4 millába) kerülnek majd.

Itt van még jó kis kontent