Elárverezték minden idők legdrágább hordó whiskyjét

Szerző: NLD

Majdnem tizenhatszor annyi pénzért kelt el, mint az eddigi csúcstartó.

Egy ázsiai gyűjtő 19 millió dollárt (körülbelül 7,8 milliárd forintot) fizetett egy hordó 1975-ös Ardbeg Islay single malt skót whisky-ért – ezzel durván megdöntötte a korábbi 1,2 millió dolláros whiskyrekordot.

A Cask No. 3 nevű hordó az Ardbeg lepárlóüzemének egyik legidősebb whiskyjét tartalmazza. A hordót 1975. november 25-én töltötték fel, a benne található ital pedig Oloroso sherry és bourbon házasításával készült, Dr. Bill Lumsden whiskykreációs igazgató vezetésével.

Hiába zárt be az üzem az évtizedek során kétszer is, a Cask No. 3 túlélte a csődöt, a vállalat pedig mára a világ egyik legkeresettebb whiskyfőzdéje lett.

Ez az eladás az Ardbeg közösség minden tagjának hatalmas büszkeség. Huszonöt éve még a kihalás szélén állt az üzem, de mára a világ egyik legáhítottabb whiskyjét gyártjuk. Ez a generációk kemény munkáját tükrözi: a whiskyk alkotóiét, a raktári munkásokét, akik vigyáztak a hordók épségére az évtizedek során és a csapatokét, akik világszerte népszerűsítik a whiskyjeinket a rajongók, bárpultosok és gyűjtök körében

– nyilatkozta az Ardbeg vezérigazgatója, Thomas Moradpour.

A Cask No. 3-at a következő öt évben egy biztonságos helyen érlelik és palackozzák majd – az új tulaj pedig évente 88 üveggel kap belőle. A számítások szerint 2026-ra az ázsiai gyűjtőnek az 1975-ös whiskyből lesznek 46, 47, 48, 49 és 50 éves verziói is, ezek átlagosan üvegenként 43 ezer dollárt (körülbelül 17,5 millió forintot) érnek majd.

Ha scotch helyett inkább a japán whiskyket preferálod:

Itt van még jó kis kontent