Van olyan, hogy a ledes tévédről akarsz befotózni valamit a mobiloddal, aztán amikor visszanézed a képet, azt látod, hogy a panel szélén totál szétestek a színek. Ezt az életérzést maxolja ki bátran a Liverpool FC egy olyan mezben, amit a stadionon kívül legfeljebb nagyon megküldős zenei fesztiválokra tudnak majd felvenni a szurkolók. Szégyentelen esztétizálás vagy a közízlés unalmas status quójának vakmerő megtorpedózása? Taktikai fegyver vagy tévedésből hárommillió példányban legyártott nyomdahiba, amiről nem merték értesíteni az elnökséget?
Egy anekdota szerint a Liverpool azért váltott vörös mezre még ’64 novemberében, egy Anderlecht elleni európai kupameccs előtti napon, mert az akkori edzőjük, a legendás skót Bill Shankly úgy gondolta, a fehér naci-vörös felső helyett a totál vörös cucc ijesztőbb az ellenfelek számára. Egykori támadójuk, a szintén skót Ian St John úgy emlékezett vissza erre, hogy
Shankly szerint a vörös a veszély és az erő érzetét kelti az ellenfelekben.
Nem annyira egyértelmű, Bill mit szólna most ahhoz a találmányhoz, amit a Nike tervezői hoztak össze a vörösöknek idegenbeli mez gyanánt, de az erő és az elrettentés szavak aligha illeszkednének bármilyen asszociációs láncba. Álljanak itt a képek:
A dizájnerek alighanem egy új optikai fegyverként tekintettek tehát a futballmezre, melynek célja, hogy akut ideggörcsöt előidézve vakítsa meg a pályán az ellenfél játékosait.
A klub hivatalos magyarázata az, hogy a hanghullámokat idéző, színes vonalak szimbolikája a város pezsgő popzenei történelmére hivatott minket emlékeztetni.
Nem tudom, te hogy vagy vele, nekem a képekről nem ugrik be az Eleanor Rigby. Mondjuk a Hard Day’s Night egy kicsit de.
A végeredmény egy egészségtelen vizuáltrip, mintha egy katódsugárcsöves tévét körberaktál volna neodímium mágnesekkel, majd olyan közelről néznéd a képernyőjét 12 órán keresztül, hogy az orrod hegye még éppen hozzáérjen. Akkor látod kábé azt, amit a United játékosai fognak az Old Traffordon, amikor Firminhoék elkezdenek cselezgetni.
Félreértés ne essék: mi egyébként szeretjük őket.