Ugye egyikünk sem gondolja, hogy az abortusztilalom a nők ügye lenne?

Szerző: Lakinger Béla

Nemcsak a magasztos szabadságjogokra gondolunk. Húsbavágó kérdés ez a férfiak számára is.

Sok kutatás van arról, hogy hogyan hat a nőkre, beleértve a mentális egészségüket, valamint a saját és gyermekeik anyagi helyzetét, ha akaratuk ellenére nem férnek hozzá az abortuszhoz. A férfi partnereikre gyakorolt hatások eddig méltatlanul kevés figyelmet kaptak – írja a Knkx.org.

Azok után, hogy a konzervatív többségű amerikai Legfelsőbb Bíróság a minap megváltoztatta az 1973-as Roe kontra Wade ügyben hozott, az abortuszhoz való jognak USA-szerte alkotmányos védelmet garantáló ítéletet – ezzel lehetővé véve, hogy egyes államok betiltsák azt -, a téma aktuálisabb, mint valaha. Még akkor is, ha Európa nagy részén efféle veszély egyelőre nem fenyeget.

A férfiak legalább 20 százaléka érintett?

Az érintettség mértékéről sokat elmond, hogy egy nemrég készült amerikai tanulmány becslése szerint minden ötödik férfi teherbe ejtett már olyan nőt, aki aztán abortuszon esett át. Sőt, Dr. Brian Nguyen, a Dél-kaliforniai Egyetem szülész-nőgyógyász professzora szerint, aki részt vett a felmérésben, ez valószínűleg alulbecslés, hiszen nem minden férfi szerez tudomást az általa okozott, abortusszal végződő terhességről. Sokszor a partnerük kíméli meg őket ettől, mert tart tőle, hogy a férfi úgy érezné, kudarcot vallott a jó partner vagy a potenciális apa szerepében, esetleg mert társadalmi-kulturális háttere miatt helytelennek tartja a terhességmegszakítást.

A kutatás arra is kitért, hogy akik viszont tudtak róla, azok nagyjából felének már volt gyermeke, és

azért támogatta a terhesség megszakítását, hogy jobban el tudja látni a meglévő családját.

Ami egybevág azzal a sokat emlegetett érvvel, hogy a nem kívánt gyermekek megszületése általában nehéz helyzetbe hozza a családjukat.

A Journal of Adolescent Health című folyóiratban közzétett tanulmányában dr. Bethany Everett, a Utah-i Egyetem szociológiaprofesszora és csapata azt találta, hogy azok a férfiak, akik 20 éves koruk előtt teherbe ejtették a partnerüket, közel négyszer nagyobb valószínűséggel végeztek el valamilyen felsőoktatási intézményt, ha a terhesség abortusszal végződött, mint ha a partner vállalta a szülést.

Fontos, hogy az apa együtt él-e a gyerekével

A kutatásból az is kiderül, hogy ugyanezek a fiatal férfiak abortusz esetén több pénzt is kerestek, mint azok, akik szülők lettek, de nem éltek együtt a gyermekükkel. Ugyanakkor a keresetek szintje nagyjából azonos volt azokkal, akik szülők lettek, és együtt éltek a gyermekükkel – valószínűleg azért, mert ők hamarabb léptek be a munkaerőpiacra.

Ezek a különbségek persze nem meglepőek, a későbbi szülővé válás összefüggését a magasabb iskolai végzettséggel és társadalmi-gazdasági státusszal a férfiak és a nők esetében is kimutatták már.

“A szülőknek tényleg alaposan el kellene gondolkodniuk azon, hogy az új döntés mit fog jelenteni nemcsak a lányaik, hanem a fiaik számára, akik sokkal korábban válhatnak apává, mint amire felkészültek”

– mondta Dr. Everett.

Az apává válásról pedig ebben a cikksorozatban vall érdemes szerzőnk:

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás