Akár egyetlen ütés is végzetes lehet – őszintén vallott a férfi, aki kocsmai verekedés során megölt egy embert

Szerző: NLD

A Ladbible interjút készített Jacob Dunne-nal, aki 19 évesen csupán egyetlen egyet ütött, mégis megölt egy embert.

A kocsmai verekedések – és úgy általában véve minden bunyó – első szabálya: az ember tegyen meg mindent, hogy elkerülje az erőszakot. A szakértők szerint a legtöbb konfliktusból higgadtsággal és verbális trükkökkel kimászhat az ember, azonban ha ütésváltásra kerül a sor, sosincs jó vége a dolognak:

még ha győz is az ember, nemcsak könnyen börtönbe kerülhet, de súlyos sérüléseket is okozhat.

Így járt ezzel Jacob Dunne is, aki 2011-ben tizenkilenc évesen a haverjaival bulizott a városban. Az egyikük születésnapját ünnepelték, aztán részegen elkeverték egymást, majd az egyik kocsmában kapott egy hívást: gyere, bunyó van, be kell védeni minket.

Dunne rögtön rohant, és meg sem kérdezte, mi a helyzet – csak odarongyolt, beállt a haverja mellé, és behúzott egy hatalmasat ellenfelének. A másik férfi, a 28 éves James Hodgkinson rögtön a földre zuhant. Ezután kilenc napig kómában feküdt, aztán elhunyt. Dunne-t pedig elítélték emberölésért.

Sajnos a fejembe vettem, hogy muszáj beszállnom, és megütöttem azt a férfit, akivel a haverom vitatkozott, ő pedig a padlóra zuhant

– mondta Dunne a mindent megváltoztató pillanatról.

Azóta leülte a büntetését, és mindent megtett, hogy elnyerje áldozata családjának megbocsájtását a tetteivel. Végül sikerült is neki. Könyvet írt a témáról, kriminológiát tanult, és kétgyermekes családapa lett belőle. Azonban azóta is folyamatosan vezekel, és próbálja megelőzni a hasonló eseteket – iskolákban és börtönökben dolgozik, és fiatalokat mentorál.

Felhívom rá a figyelmet, hogy akár egyetlen ütés is ölhet, és nekünk férfiaknak többet kell beszélnünk a problémáinkról

– nyilatkozta a férfi.

A konfliktusok jelentős része nyílt, higgadt és őszinte kommunikációval megoldható – megalázkodás, sérülések és komoly következmények nélkül. Itt írtunk bővebben erről:

Persze azért nem árt, ha az ember meg tudja védeni magát és a szeretteit:

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás