Egy pénzügyi világcég budapesti irodája 4 hónap fizetett szabadságot ad az újdonsült apáknak

Szerző: Lakinger Béla

A Morgan Stanley itteni leánya komolyan veszi a családbarátságot.

Általában nem kenyerünk a vállalati píárosok által szívlapáttal a sajtótermékek elé hányt közlemények publikálása, és legfőképp azért nem, mert az esetek elsöprő többségében nem túl érdekesek. A Morgan Stanley most viszont olyasmit jelentett be, ami mellett nemhogy nem mehetünk el szó nélkül, de nagyon szívesen osztjuk meg.

Azt írja az amerikai befektetési bank magyar leányvállalata, hogy bár a budapesti központja már eddig is a törvényben megszabott minimumnál négyszer több, 20 nap fizetett extra szabadságot biztosított az apáknak, most tovább emeli ezt az időtartamot.

Egészen 16 hétre.

Vagyis aki itt dolgozik, az a gyereke születése után (sőt, örökbefogadás esetén is!) nagyjából 4 hónapig fizetett apaszabadságon lehet. Ez elképesztően hosszú idő. A közlemény kontextusba helyezi, amikor emlékeztet rá, hogy az EU által javasolt extra szabadság hossza 10 nap, ami a munka és a magánélet közötti egyensúlyról 2019-ben közzétett irányelv-tervezetben is szerepel.

A feltűnősködéshez kevesebb is elég volna

Érdemes belegondolni, hogy már 3-4 hét is egy nagyvonalú gesztus lenne, felállva tapsolna neki mindenki. Szóval úgy tűnik, hogy itt tényleg nem a cég hírnevének fényezése a cél, hanem hogy segítsenek az alkalmazottaknak.

Erre utal, hogy a Morgan Stanley más szülő- és családbarát támogatásokat is bevezetett az utóbbi években. A tavaly elindított Szülői Támogató Programban csoportos coachingot tartanak az újdonsült szülőknek és vezetőiknek, hogy legyen alkalmuk felkészülni a változásokra. Évente kétszer kapcsolattartó rendezvényeket szerveznek a szülési szabadságukat töltő kollégáknak, hogy ne essenek ki a szakmai életből. Továbbá ingyenesen kölcsönözhető eszközöket – például légzésfigyelőket, babahordozókat – is biztosítanak a munkavállalóknak.

Azt írják még, hogy lehetőséget adnak részmunkaidős foglalkoztatásra , és azokra a kollégákra is gondolnak, akik esetleg súlyos betegségben szenvedő családtagjuk ápolásában, támogatásában vállalnak nagyobb szerepet: nekik évente négy hét fizetett extra szabadság jár.

Témába vágunk:

Itt van még jó kis kontent