Apapótló Youtube-csatornát működtet a fickó, aki apa nélkül nőtt fel

Szerző: Lakinger Béla

Négymillióan követik a videóit, amelyekben elmagyarázza, hogyan kell.

Az emberiséget sok olyan törésvonal szakítja szét, ahol nincs és soha nem is lehet semmiféle átjárás – gondoljunk csak az afféle súlyos konfliktusforrásokra, mint a vécépapír-guriga forgásának iránya, amely mentén évszázados múltú iskolák állnak szemben egymással.

Hasonló szakadék választja el azokat is, akik gyermekkoruk megpróbáltatásait a

“legalább a fiataloknak legyen egy kicsivel jobb, mint nekem volt”,

illetve a

“ha én így is életben maradtam, nehogy már az utánam jövők dolga bármiben könnyebb legyen”

filozófia jegyében dolgozzák fel.

Nem hirdetnénk most ítéletet a két irányzat vitájában, mindkettő mögött vannak, ha nem is morális alapú érvek, de komolyan vehető pszichológiai faktorok. Az biztos, hogy a Washingtonban élő Rob Kenney az előbbi hozzáállást tette magáévá, amikor – a videói dátuma alapján legalább két éve – elindította a Dad, how do I…?, vagyis Apa, hogyan kell…? nevű Youtube-csatornáját.

Van is már több mint 4 millió feliratkozója.

Kenney 12 éves volt, amikor az apja lelépett, attól fogva nem volt egy olyan idősebb férfi a környezetében, akihez fordulhatott volna. Ez indította őt arra, hogy érett felnőttkorában – túl a saját gyerekei felnevelésén – ideje jelentős részét az ilyen helyzetbe kerülő süvölvények segítésére fordítsa.

Nézd csak, nem olyan nehéz

A számtalan, egyébként gyakran szintén hasznos tutorial-csatornától tehát az övé abban különbözik, hogy kimondottan az apa nélkül felnövő gyerekeknek szól – azon előfeltevés alapján, hogy van egy csomó dolog, amit az édesanyjuktól esetleg nem tudnak megtanulni. A videóiban a nyakkendőkötéstől a borotválkozáson és az alapvető otthoni szerelnivalókon át egészen a horgászat alapjaiig rengeteg mindenről mutatja meg, hogy hogyan kell, mégpedig egyszerű, keresetlen stílusban, a kötelező youtuberes ripacskodás nélkül.

Mint a sztoriról nemrég beszámoló Ladbible írja, Kenney korábban már megbocsátott az apjának is, és nagyjából akkor döntötte el: az életcélja az lesz, hogy

“jó felnőtteket neveljen fel”.

Ugye?

Akinek van, becsülje meg!

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás