A becsületes férfi rettentő ereje

Szerző: Duncan

Mi teszi a modern férfit? Greg kolléga korábban elkezdett, a férfiember identitásáról szóló sorozatának szellemében (aminek a bevezetőjét itt, az atléta önazonosságról szóló részét itt olvashatod) jöjjön pár kósza gondolat egy fontos értékről.

Nyilvánvaló tény, és mi is unásig szajkózzuk, hogy a külsőségek egy felnőtt ember tartalmas életének csak egy kisebb (bár nyilván szignifikáns) részét képezik. Végtére, a

a legpompásabb vértezet is összeomlik a buzogány ütései alatt, ha viselője híján van a szükséges fizikai erőnek.

Manapság mégis sajnálatosan ritkán vesz a szájára a köznyelv egy bizonyos tulajdonságot, amely nélkül pedig éppoly elveszettek vagyunk, mint Schobert Norbi a negyedikes kémiatankönyvben.

Ez a becsület.

A becsület fogalmát megragadni nem könnyű, ha egy Activityben kéne elmutogatni, nagy szarban lennénk. Pedig ez talán a legkülönb virtus, a férfi belső tartásának igazi eredője. Szótári értelmében erkölcsi szilárdságot, a helyes cselekvéshez való ragaszkodást és jellembéli fegyelmet jelent, de néhány mondatban aligha fejezhető ki, miért fontos igazán.

Minden sereg egy emberrel kezdődik

A becsület felfoghatatlanul nagy kincs. Férfiként ebből ered számos lelki attribútum, ami teljes jellemmé tesz. A magam részéről sok mindent származtatok a becsületből. Büszkeséget, ami aztán erőt ad. Diszkrét méltóságot, ami meg tekintélyt kölcsönöz. Végül tiszta lelkiismeretet, ami pedig békességet hoz.

Ugyanakkora, de nem egyazon emberek

Becsületesnek lenni persze nem annyi, mint egyetlen közös, univerzális moralitást vallani. Az igazságot szolgálva lehetsz a

a kapitány, aki kiadja a parancsot, az őrmester, aki kíméletlenül betartatja, vagy a lázadó, aki saját elvei védelmében ellenszegül.

Arthur Schopenhauer (német filozófus, aki elég sokat témázott a becsület dolgáról) egyszer azt találta mondani, hogy a becsületért nem kell küzdeni, elég nem elveszíteni azt. Aki balgán eljátssza a sajátját, mintha csak némi apró lenne egy játékterem koszos padlójára szórva, az egy életen át harcolhat azért, hogy visszaszerezze.

A becsület legalább olyan törékeny, mint a test, ám ha az ember a karját töri, azt valahogy még összerakják. A becsületet viszont mikronnyi, de borzalmasan súlyos téglákból kell majd izzadsággal újraépíteni évtizedeken át. Aztán vagy sikerül, vagy nem. Ám aki megőrzi, azt

magabiztossággal tölti majd el a tudat, hogy nincs kiszolgáltatva a világban túlburjánzó, tőle független igazságoknak.

Tisztán látja az utat, felismeri a jelzőtáblákat, nem véti el a kanyart, némi ködben nem tévelyedik el, egy kis sárban nem csúszik meg.

Az intellektus, mindennek az eredője

Az ismeretek jelentősége pedig nem túlbecsülhető. Minden elejtett szavad abból a tudásból táplálkozik, amit életed addig eltelt óráiban magadba gyűjtöttél. Márpedig

okosabbat gondolni annál, mint amire ismeretei képessé teszik, senki nem fog, még ha össze is csinálja magát az erőlködésben.

Minden szó mögött egységnyi tudás van, ezért beszél hülyeséget, akinek tájékozottsága csekély, és ezért forgatja a szavakat rettentő pallosként az, akinek széleskörű. A pallérozott szellem elemi erejét pedig, ami világvállalatokat, birodalmakat és sikeres embereket épít, senki nem öltheti magára néhány hét alatt. Az intellektus olyasfajta érdem, ami azoknak jár, akik kellő alázattal és nyitottsággal gyűjtik mások tudását egy életen át.

A mértéktartás hatalma

A becsület segít megérteni, hogy nem vagy kisebb másoknál, és elfogadni, hogy nagyobb sem vagy. Mert kurvára ugyanakkora vagy. Aki ezt nem látja be, az másokat őszintén tisztelni nem képes, így tőlük kellő buzgalommal tanulni sem.

Az ember jellemét tehát kevés felismerés érleli jobban, mint azon tényé, hogy nem ő a legokosabb a világon.

A nemtudásnak közismert, szókratészi belátása ez. Férfiként és emberként kevés dologért lehetek hálásabb, mint azokért a tömegekért, akik intelligensebbek, felkészültebbek és alázatosabbak a hivatásukkal szemben, mint én vagyok. Óriási szerencse, hogy elszánt emberek kutatják egész életükben az univerzum nagy talányait, az meg pláne, hogy ismereteiket könyvekben osztják meg szakadatlanul, mindannyiunk üdvére. Ahogy korábban Ulla idézte egy cikkében: az információ korában

a tudatlanság választás.

A világ dolgaiban való jártasság nélkül pedig a férfi büszkesége üres gőggé lesz, vasbeton gerendákon pöffeszkedő, tántoríthatatlan szűklátókörűség. Az önnön tisztessége által magabiztossá lett ember helyett így születnek a dölyfös ostobák.

Mindennapok csataterei

Az én meggyőződésem szerint a jellem építésének az egyik legfontosabb hadszíntere a tisztességes munka; átvitt értelemben a modern férfi mindennapi háborúja a megélhetésért, a boldogulásért vagy sok esetben a túlélésért. Csatát nyersz és veszítesz, szerzel sebhelyet és kitüntetést, lehet belőled közlegény vagy tábornok, de akaraterő és kitartás nélkül itt is biztos a bukás. A hétköznapoknak ezek a fájdalmas erőfeszítései, a váratlanul becsapódó bombák és repeszek karcolják az emberre a veterán harcos markáns ráncait.

A pótolhatatlan becsület

Ez teszi a gondolatokat egyenessé, a belső rendet letisztulttá, hogy amikor a sors, a gőgös uraság rád förmed, és a nevedet kérdi, akkor fölé tornyosulva, büszkén döröghesd vissza azt.

A becsület az, amikor nem ütsz, mert tudod, hogy te vagy az erősebb, és nem akkor adsz, ha kérnek, hanem amikor szükség van rá. A becsület dönti el, számíthat-e rád az, aki fontos, ha eljön a próbatétel. Ettől függ, lovagja leszel-e a saját regényednek, aki a jók megmentésére siet a nagy fináléban, vagy csak egy hitvány vesztes, akit az 52. percben kiharap a T-rex az udvari vécéből. A becsület határozza meg a tetteidet, és emlékezni bizony a tetteid alapján fognak rád.

Rád, a férfira.

Itt van még jó kis kontent