7 fontos tanács a nyári öltözködéshez

Szerző: Bronson

A nyár egyre keményebben kötözködik, ideje tehát kicsit optimalizálnod a gardróbodat. Ez alatt pedig nem azt értjük, hogy sátorozz két napig valamelyik budapesti bevásárlóközpontban; bullshit helyett praktikus és valóban hasznos tippek jönnek.

Sok férfi kétségtelenül utál vásárolni, és azt is tudjuk, hogy a legjobb az lenne, ha online megrendelhetnél minden egyes darabot, ami jó rád. Mert macera, unalmas, sok a nyavajgás, semmi nem jó, sok az ember, túl széles a választék. Mindezt úgy tudod kiküszöbölni, hogy úgy mész el shoppingolni: eleve tudod, mit akarsz. Ehhez azonban nyilván támpontok kellenek, olyasfajták, amelyeket például a múltkorjában rittyentettünk arról, hogyan érdemes öltönyt viselni a rekkenő hőségben. Íme:

A nyarak ráadásul néha már itthon is pokolian forrók, a páratartalom meg olyan, hogy a Városligetben a természet igazi csodájaként egy merőben új ökoszisztéma bomlik ki a szemünk előtt, párducokkal, orchideákkal és feketecsőrű tukánnal.

Nyáron persze nem csak arra kell készülni, hogy két lépés után rántottaként sülsz rá az aszfaltra, hanem arra is, hogy hajnalban jéggé fagyva sétálsz haza a fesztiválról, illetve hirtelen előtörő, pusztító vihar söpör el a frissen belőtt slicked back-eddel egyetemben. Ezért aztán most mindenféle, általános érvényű tanácsok következnek, amiket jó megfontolni, mielőtt kilépsz az utcára ebben a szívatós időben.

#1 Bomberdzseki a hűvös nyári estékre

Ha 2017-ben létezik olyan ruhadarab, ami a szekrényedben kötelező, már-már basic, akkor az a bomber. Fontos itt megjegyeznünk, hogy a bombert eredetileg flight jacketnek hívták, és a második világháború elejéig főleg bőrből és szőrméből készült, hogy a nyitott fülkében megóvja a pilótákat a hidegtől, de később, amikor a hőmérséklet már kevésbé volt szempont, gyapjúból, végül teljesen szintetikus anyagokból kezdték gyártani. A modern változat az utcára is praktikus viselet, kényelmes, és még jól is néz ki.

Fotó: Fashionbeans.com

Fazon tekintetében szűk keretek között kell mozognod, színvilágból és a mintákból viszont rengeteg opció közül válogathatsz, függően attól, hogy hol szerzed be. Hozzátennénk, a fast fashion üzletekben már 10 ezer forint alatt találsz jó darabokat. Késő tavaszra, kora őszre és nyári estékre a legjobb választás.

#2 Hajtsd fel a felsőd ujját

Főleg akkor, ha edzeni jársz, mert ha elképesztően izmos vagy, és van mire büszkének lenned, akkor felesleges rejtegetni. Haladó tippek itt:

A hosszú ujjú felsők szezonja már lejárt, viszont tény, hogy vannak olyan galléros pólók és ingek, amik rövid ujjal is pont ugyanolyan jól néznének ki, mint hosszúval. Ehhez amúgy Tom Ford tanácsát érdemes megfogadnod: odáig kell felhajtanod a felsőd ujját, amíg az a karod legszélesebb pontjához nem ér. Optikailag még szélesebbnek fog tűnni, és még jól is néz ki. Dupla siker. A felhajtós témáról egyébként Mack egy igen bőségeset írt itt.

#3 Zokni oder nein?

Klasszikus nyári lépés, hogy zokni nélkül veszünk fel cipőt a döglesztő hőségben. Először is pár szabály:

1. Nem néz ki jól, ha rövidnadrághoz hosszú szárú zoknit veszel fel.

2. Az sem járja, ha fehér cipőbe fekete zoknit vagy fekete cipőbe fehér zoknit húzol.

A kettő mindig legyen összhangban, mert ha a színek nincsenek egyensúlyban, könnyen elronthatod az összképet. Emellett attól, hogy úgy néz ki, hogy nincs rajtad zokni, még igenis érdemes valamit a lábadra húznod. A bokazoknik mellett (vagy helyett) ott vannak például azok a titokzoknik, amik lényegében láthatatlanok. Mégis komfortosabb és higiénikusabb érzés, hogy valami textil van a lábadon, és nem csak a cipő.

Bővebben erről itt olvashatsz:

#4 Akik a Starbucksban ünneplik, hogy túlélték a medvetámadást: a szaggatott farmer

A ripped jeans visszatérése a divat világába egyáltalán nem meglepő, a ’90-es évek klasszikusa még mindig azt jelzi, hogy a szaggatott farmernek helye van az utcákon. Nyáron különösen jó választás, hiszen − ha nem túl durva anyagból van − még szellőzik is.

Szerkesztői intermezzo.

A ’90-es évek szaggatott farmereiről megemlékezve idekívánkozik egy videó, ami 1994-ben készült, és egy gimis szünetet mutat be az Egyesül Államokban a Valley High Schoolban. Nem 1970 az évszám, meg ’80, hanem ’94. Sehol egy mobil, az emberek dumálnak, zsivaj, csevej a tanárokkal, zenélgetés, madárcsicsergés, foci, ökörködés. Rohan az idő. Öregek vagyunk. – Duncan

#5 felsőből kabát

Nem a szó szoros értelmében. Sok srác szekrényében két nadrágfazon létezik: rövid és hosszú. Ennyi. Mivel az időjárás kiszámíthatatlan, ennél azért valamivel többre lesz szükséged a nyáron. Jó megoldás lehet erre a problémára, ha a kedvenc (nem feltétlenül alkalmi) inged ráveszed egy amúgy full basic pólóra. Rétegesen öltözködhetsz, nem fogsz megfagyni. Meg amúgy jól is néz ki.

Ha meg úgy adódik, még a barátnődnek is odaadhatod az inged, rajtad úgyis van még egy póló.

#6 A réteges öltözködés

Tisztában vagyunk vele, hogy nincs tél, de még csak ősz vagy tavasz se. Még a legnagyobb férfi stílusikonok is egyszerűen öltözködnek. Ebben az esetben az egyszerű azt jelenti:

must-have cuccokat variálni.

Különböző színeket dobnak össze, de az alap valahogy mindig ugyanaz. Egy farmer, hosszított oversized póló, rá meg egy dzseki. Vagy hosszú ujjú felső, és arra egy dzseki.

Nem kell 30 kiló ruha a szekrénybe, ha stílusosan akar az ember öltözködni. A lényeg a kombinálhatóság.

Ha rétegesen akarsz öltözködni, pár szabályt jegyezz meg, ami amúgy nyáron és télen is alkalmazható, akár hétköznapi, akár alkalmi szettekről van szó:

az egyik a színek, a másik pedig a stílusok harmóniája és egyensúlya.

A harmadik pedig, hogy óvatosan bánj a textúrákkal, mert nagyon csúnyán mellélőhetsz. Az izgalmas anyagokat módjával használd, és soha ne kombinálj nagyon hasonló, de disszonáns mintákat. Erről akkor írtunk bővebben, amikor a nyakkendő kiválasztásáról értekeztünk itt.

Továbbá:

#7 Ne félj a sötét színektől

Attól, hogy nyár van, még nincs kőbe vésve, hogy csak és kizárólag világos szettekben lehet megjelenni. Sőt, ami azt illeti, mindenki a világos színekre esküszik ebben az időszakban, éppen ezért lehet tanácsos bevállalni az olyan hangsúlyos színeket, mint a sötétkék, a barna vagy a fekete. Mutattunk is már néhány színkombót, amivel aligha tudsz mellélőni, azokat itt találod. Ne félj a könnyű vászonanyagtól és a pamuttól sem, mindegyiket lehet kapni töméntelen árnyalatban. A bézs 50 árnyalata közül válogathatsz, de ott van például a zöld és a kék is.

Felhasználtuk a Fashion Beans cikkeit.

Itt van még jó kis kontent