A mára hovatovább feledésbe merült covid, pontosabban annak vakcinációja ügyében is különutas Djoković most is hallatja ellenvéleményét.
Az orosz és fehérorosz sportolók közül eddig a teniszezőket nem érintették a szankciók, vagyis ők – nemzeti színeik/zászlójuk mellőzésével – indulhattak a nemzetközi tornákon, függetlenül attól, mit gondoltak a háborúról, hallgattak-e, tiltakoztak-e ellene, vagy éppen ellenkezőleg. A legrangosabb versenyen, a wimbledonin azonban már biztosan nem indulhatnak, amit a hírek szerint az érintettek kissé nehezen viselnek.
Az All England Lawn Tennis Club szerdán kiadott közleménye szerint
az indokolatlan és példátlan katonai agresszió körülményei között elfogadhatatlan, hogy az orosz rezsim hasznot húzzon az orosz vagy fehérorosz versenyzők wimbledoni szerepléséből.
Nem kismiska teniszezőkről van szó, tehát a mezőny – sportszerűtlenül – akár örülhetne is a kitiltásuknak. A férfiaknál orosz a világranglistán második Danyiil Medvegyev és a nyolcadik Andrej Rubljov, a nőknél pedig a legjobb érintett a világranglista-negyedik belorusz Ariana Szabalenka. Rubljov egyébként már a háború másnapján látványos háborúellenes gesztust tett a dubaji torna döntőjében, melyet amúgy meg is nyert.
A világelső szerb Novak Djoković Belgrádban nyilatkozott a wimbledoni közleményről:
Mindig el fogom ítélni a háborút, soha nem fogom támogatni. Tudom, milyen érzelmi traumákat okoz, Szerbiában mindannyian tudjuk, mi történt 1999-ben, a Balkánon számos háború volt a közelmúltban. A wimbledoni döntést azonban nem tudom támogatni, őrültségnek tartom. A játékosoknak, a teniszezőknek, a sportolóknak semmi közük a háborúhoz. Ha a politika beavatkozik a sportba, az nem jó.
Ezt persze sokan és sokszor elmondják mostanában is, de be kell látni, hogy a versenysportot képtelenség a politikától függetlenként kezelni.
Eleve, hány sportoló nyilatkozik úgy egy-egy győzelme után, hogy micsoda dicsőséget szerzett a hazájának.
És vajon hány sportoló felkészülése, versenyezése mentes állami pénzektől, melyeket ad absurdum az adott országban regnáló hatalom talán nem is föltétlen politikai preferenciáitól függetlenül oszt szét?
Münchentől Los Angelesig
A sport, kábé mióta világ a világ, folyamatosan belemászik a sportba. Az 1936-os berlini olimpiát konkrétan nevezhetjük a náci Németország erődemonstrációjának; az 1980-as moszkvai olimpiát a komplett Nyugat szkippelte, majd cserébe a ’84-est szinte a teljes a kommunista blokk, beleértve Magyarországot (és kivéve Romániát). Az 1992-es foci-Eb-ről pedig kizárták az akkor már csak Szerbiára és Montenegróra csonkult Jugoszláviát, a helyére beugró Dánia meg megnyerte a tornát).
A szerb Djoković helyzete ebből a szempontból is speciális, mivel megtapasztalta, milyen, amikor kizárják a hazáját egy nagy sporteseményről. Sőt, ő nyilván a politika sportba avatkozásaként élte meg azt is, mikor most januárban nem indulhatott az Australian Openen, mert nem oltatta be magát a koronavírus ellen.