Bár egyre egyértelműbbnek tűnik, hogy a hosszan tartó monogámia sokkal inkább egy ideál, mintsem az emberi természet alapvonása, még mindig viszonylag kevesen vállalják fel nyíltan, hogy nem monogám párkapcsolatban vagy házasságban élnek. Nyitott kapcsolat, swingerezés, poliamoria – mindezek a jellem gyengeségének, netán egy múló divathóbortnak a megnyilvánulásai, vagy valódi szemléletváltás van folyamatban, és itt az ideje más normák mentén beszélnünk a párkapcsolatokról?

A Bronson.men álláspontja szerint a lojalitás az egyik legfontosabb erény, a választottunk iránti tisztelet pedig megkérdőjelezhetetlen érték. Ezen, szerkesztőségen belül is éles vitákat generáló cikkel induló sorozatunk célja tehát nem egyfajta erotikus szabadosság propagálása, hanem egy komplex érzelmi és társadalmi folyamat jobb megértése szakemberek megkérdezésével és eltérő álláspontok összehasonlításával. Az alábbi, hangsúlyosan vitaindítónak szánt összeállítás ennek inkább egyik oldalát mutatja meg. A következő részben az érem másik oldalát mutatjuk meg, szubjektív, véleménycikkben.

Egyik kedvenc gondolkodóm, a nemrég elhunyt Thich Nhat Hanh sokszor elmondta: úgy kell szeretned a másik embert, hogy az szabadnak érezze magát; az a szeretet, ami csak birtokolni akar, nem igazi szeretet. Persze egy buddhista szerzetes könnyen beszél – mondhatja az egyszeri, keresztény kultúrkörben szocializálódott nyugati halandó. De én úgy gondolom, aránytalanul sok energia megy el arra, hogy egymás alsóneműjében csendőrködve számon tartsuk, ki kivel hányszor…

Nyilván sokfélék vagyunk, eltérő igényekkel, de azt talán nem túlzás kijelenteni, hogy a jó szex a boldog párkapcsolat egyik legfontosabb pillére. Ahogyan egy ismerősöm összefoglalta: ha jó a szex, akkor egy futó kalandból is kialakulhat egy valódi párkapcsolat, ha viszont tartósan nincs összhang az ágyban, akkor nagyon kicsi az esély a valódi boldogságra, akármennyire is stimmelnek az egyéb tényezők. Arra viszont már nem vennék mérget, hogy az is a boldogság elengedhetetlen feltételei közé tartozik, hogy a felek kizárólag egymással bújjanak ágyba.

Természetesen nem azt mondom, hogy egy partnerrel beérni hülyeség, és kötelező engedni minden csábításnak, de ha valaki egyébként jó társ, jó szülő, jó szerető, és a hétköznapok elégedettségben telnek, miért akkora ügy, hogy közben lefekszik-e mással? Vagy más irányból szemlélve a kérdést:

ha valakit tiszta szívből szeretek, és a legjobbat kívánom neki, miért sajnálnék tőle némi izgalmat és örömöt csak azért, mert azt esetleg nem velem éli át?

Miért képes a legjobb párkapcsolatot is megmételyezni a megcsalás, akár még sok év távlatából is? És egyáltalán miért használunk ilyen stigmatizáló kifejezéseket ezzel kapcsolatban, mint hűtlenség, megcsalás, mintha egyetlen kufirc is azonnal erkölcsi hullát csinálhatna bárkiből, akármilyen ember is egyébként.

Azt hiszem, a valódi probléma nem is magával az aktussal van, hanem az azt körülvevő megalázó helyzetekkel és negatív érzésekkel, amit nagyon sokszor az okoz, hogy

önértékelési kérdést csinálunk a dologból: azért csaltak meg, mert én nem vagyok elég jó.

És persze az is gyakran megesik, hogy a hűtlenség nem okozója, hanem már a következménye egy jóval mélyebben rejlő problémának, ami miatt a kapcsolat eleve halálra van ítélve.

Egyáltalán mi számít hűtlenségnek?

Már csak azért is nehéz általánosan érvényes szabályokat alkotni egy olyan komplex folyamatra, mint a párkapcsolat, mert a legalapvetőbb fogalmakat is lehetetlen egzakt módon definiálni. Itt van mindjárt a megcsalás. Ez ugyanis nem ráció, hanem emóció kérdése, vagyis az számít megcsalásnak, amit én annak érzek. Van, akinek a szexchat már egyértelmű hűtlenség, másnak ellenben a nemi aktus is belefér mindaddig, amíg nem társul hozzá érzelmi kötődés, és amíg a közös élet hétköznapjait nem bolygatja fel. Van, akinek semmi baja a sajátjától eltérő nemű partnerekkel való kísérletezéssel, mert attól nem érzi veszélyeztetve a pozícióját, de minden egyéb nogo-zóna.

Szóval nagyon széles a spektrum, és nagyon sokféle módon lehet boldog párkapcsolatban élni, ahogyan az elcseszett viszonyokra is számtalan tuti recept létezik. Mint például a kimondatlan elvárásokkal való nyomasztás. Szóval jobb tisztázni, kinek mi fér bele, mi nem, és fontos, hogy ezzel kapcsolatban senki ne helyezzen nyomást a másikra, mert abból megintcsak nem sok jó szokott kisülni hosszú távon.

Szerencsére mindezekről a kérdésekről nem egyedül kellett morfondíroznom, Rekvényi Katalin szexuálpszichológus segített némi rendet vágni a fogalmak és lehetséges kapcsolati formák kusza dzsungelében.

Minden poliamoria nyitott kapcsolat, de nem minden nyitott kapcsolat poliamoria

Nekem úgy tűnik, hogy sokak számára a nyitott párkapcsolat, pláne a swingerezés a jellemgyengeség egyik ékes bizonyítéka, az erkölcsi fertő maga, és szerintük akik ilyenre adják a fejüket, azok bizonyára orgiától orgiáig élik a hétköznapjaikat. Természetesen mindent lehet inkorrekt és önző módon csinálni, ahogyan túltolni is, de a nyitott kapcsolatok világa jóval színesebb, mint azt talán elsőre gondolnánk.

Rekvényi Katalin szerint a nyitott kapcsolat egy igazi ernyőfogalom, alá tartozik minden, ami nem monogámia. Ha végigtekintünk az emberiség történelmén, az látszik, hogy nyitott kapcsolatok mindig is voltak, sőt inkább a valódi, nem csak a látszat szintjén létező monogámia az, ami mindig is ritkaságszámba ment. Az más kérdés, hogy korábban az embereknek, főleg a nőknek sokkal kisebb mozgásterük volt, éppen ezért rengeteg hazugság és képmutatás övezte ezt a kérdést lényegében a huszadik században bekövetkező szexuális forradalomig.

Persze ellenpélda is akad, Byron naplójának tanúsága szerint korának Itáliájában például igencsak szabadelvűen gondolkodtak a hűségről. Jómagam meglepődve olvastam, hogy mikor az ifjú lord heves vágyra gerjedt egy szép nemes leány iránt, az legnagyobb döbbenetére azzal utasította vissza, hogy sajnos semmit nem tehet addig, amíg férjhez nem ment. Az ottani szokás szerint egy lánynak ugyanis csak addig kellett megtartóztatnia magát, amíg szüzességét hites urának nem adta, utána viszont teljesen megszokott volt, hogy nemcsak a férfiak, hanem az asszonyok is tartottak szeretőket.

A ma egyre gyakoribbnak tűnő poliamoria az etikus nem monogám párkapcsolatra használt kifejezés, vagyis amikor az összes érintett fél be van avatva, és érdemi beleszólása van a kapcsolat(ok) alakulásába. A poliamoriának csak az egyik, nem is feltétlenül elengedhetetlen vetülete a szexualitás. Maga a szó többszerelműséget jelent, és abban különbözik a nyitott kapcsolat egyéb formáitól, hogy központi szerepet kap benne az érzelmi kötődés, és úgy általában a párkapcsolat teljes komplexitásának megélése több emberrel egyszerre, akár egy háztartásban, közös családot alkotva.

Poli-policy

Arra a kérdésre válaszolva, hogy min múlik, kiből lesz monogám, és kiből nem, Katalin elmesélte, hogy sokáig még a szakmán belül is az volt a vélekedés, hogy akik nem tudnak vagy nem akarnak monogámiában élni, azoknak valamiféle pszichés deficitük van: kötődési, esetleg narcisztikus személyiségzavarral küzdenek, vagy egyéb módon torzult a pszichéjük. Valószínű, hogy a nem monogám életforma valóban vonzó lehet az ilyesmiben érintett emberek számára, de

a tudomány egyértelműen cáfolta, hogy a nem monogám párkapcsolatok valamiféle pszichés zavar megnyilvánulási formái lennének.

Az, hogy valakinek a monogám, a szexuálisan nyitott vagy a poliamor életforma a megfelelő, egyszerűen személyiség és lelkialkat kérdése.

Aki monogám személyiség, azt hat ökörrel se lehet berángatni egy swinger-klubba, aki kalandvágyó alkat, vagy rosszul tűri a monotóniát, az pedig soha nem lesz igazán boldog egy monogám kapcsolatban, bármennyire is szereti a partnerét, és bármennyire is igyekszik betartani a játékszabályokat. Aki pedig poliamor személyiség, annak a világ legtermészetesebb dolga, hogy több emberbe szerelmes, és van párkapcsolatban egyszerre, ez ugyanis számára nem egy zéró összegű játszma, ahol ha valakinek ad, akkor szükségszerűen el kell vennie egy másiktól.

Családi kör

Számomra az egyik legizgalmasabb kérdés a nem monogám életformával kapcsolatban, hogy

hogyan lehet ilyen elvek mentén családot alapítani, és hogy milyen hatással van a gyerekekre.

Katalin szerint ebben is mutatkozik különbség a nyitott kapcsolat különböző formái között. Míg az alkalmi viszonyok jellemzően a gyerekek és más családtagok tudta nélkül történnek, addig a poliamoria egy idő után alapvetően alakíthatja át a családot. Ekkor nagyjából hasonló a helyzet, mint a válások következtében kialakuló mozaikcsaládokkal: akkor jó beavatni a gyerekeket, ha már valami biztossá vált, lenyugodtak a kedélyek, és egyértelműen látszik, merre tovább, a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság ugyanis mindennél jobban megviseli a gyerekeket. És ahogyan a válásoknál is lenni szokott, sokszor a legnagyobb odafigyelés mellett is megtörténhet, hogy a gyerekek, főleg a kamaszok nehezen fogadják el az új helyzetet, és sokáig tart az átmenet.

Ahogyan a monogámia, úgy a nyitott kapcsolatok esetében sincs biztos recept a boldogságra, mindenkinek magának kell kitaposnia az utat. Az biztos, hogy nagy mértékü önismeretre, hatékony, asszertív kommunikációra van szükség, és lépésről lépésre érdemes haladni, folyamatosan monitorozva, ki hogyan éli meg az adott változást – ez akár évekig is eltarthat. A kialakuló új felállás működtetése is komoly odafigyelést és olykor extrém energiabefektetést igényel, de megéri, a jól működő nyitott kapcsolat ugyanis egyértelműen jobb életminőséghez vezet, mint a nyögvenyelős vagy képmutató monogámia.

Természetesen a nyitott kapcsolat sem csodaszer. Egy rossz alapokon nyugvó párkapcsolatot ez sem fog megmenteni, ahogyan az önző, csak magára figyelő, a másikat folyamatos bizonytalanságban tartó emberek viselkedését sem legitimálja az, ha egyik napról a másikra elkezdik poliamornak hívni magukat.

Ugyanakkor a hagyományos monogámia tudatos feladása több mint egy divat, nagyon is működőképes életforma, ami nem a monogámiával szemben, hanem amellett nyújt esélyt egy boldogabb életre. Sokszor éppen ez az elsőre radikálisnak tűnő lépés kell ahhoz, hogy életet leheljen egy megfáradt kapcsolatba úgy, hogy annak minden addigi pozitívumát is megtartja. Ahogyan Rekvényi Katalin fogalmaz: „A poliamoria nem a monogámia alternatívája, hanem a megcsalásé.”