Itt a szemüveg, amibe tényleg beleraknak egy számítógépet

Szerző: Lakinger Béla

Nem ám egy szimpla kijelzőt vagy pláne egy mihaszna kamerát. Jönnek a reptéri várókban meredten a semmibe bámulva gépelő üzletemberek.

Az okosszemüveg kifejezésen valójában többféle célra gyártott eszközöket értenek. A legismertebb fajta az ember fején nagyobb feltűnés nélkül hordozható kameraként működik, aztán van, amelyik kiterjesztett valósággal operál, más Bluetooth-kapcsolatos hangszóróval villog.

Nem ismeretlen már az sem, ami a lencse oldalára applikált apró képernyőkkel a viselhető kijelző élményét adja. Az ilyeneket azonban egy mobileszközhöz vagy laptophoz kell csatlakoztatni, hogy

a chip és az akksi súlyától ne bólogasson a használó olyan sűrűn, mint az éjszakai buszok utazóközönsége.

Éppen ezért érdekes, hogy a Nimo Planet nevű indiai cég most előállt egy olyan modellel, amelyhez nem szükséges a kapcsolat egy másik okoseszközzel, mert van benne egy Qualcomm Snapdragon XR1 processzor, tehát lényegében miniszámítógépként viselkedik – miközben viszonylag könnyű marad. A prototípus 120 grammot nyom, de ennek az egynegyedét még le akarják faragni.

A Nimo bevallottan arra hajt, hogy a szemüvege képes legyen helyettesíteni a laptopot, amikor a tulajdonosa úton van. Egy másfél kilós gép helyett elég egy vékony Bluetooth-billentyűzetet és egy egeret vinnie magával, és folytathatja a munkát. Illetve ez egyelőre jövő idő, a fejlesztés még folyik, de úgy számolnak, 2023 első felére elkészülhet a megvásárolható termék, 800 dollár (kb. 270 ezer forint) körüli áron.

Mint a Wired cikke kiemeli, a Nimo azért tűnik ígéretesnek, mert nem akar sokat markolni. Nincs kamera, hangszóró, kiterjesztett valóság, és azzal sem kecsegtet a cég, hogy Photoshopban varázsolhatunk vagy videókat vághatunk vele. Az alap irodai alkalmazások futtatása a cél: szövegszerkesztés, projektmenedzsment, prezentációk, írott kommunikáció.

„A hardvert a lehető legegyszerűbbé szeretnénk tenni, és biztosítani, hogy jól működjön a többképernyős megoldás”

– idézi a cikk Rohildev Nattukallingal alapító-vezérigazgatót. Azt állítja, vannak már érdeklődők a koncepcióra, többek között azért, mert utazás közben sem kell a munkatársaknak attól tartaniuk, hogy a válluk fölött lesve valaki érzékeny céges adatokat pillanthat meg. Ráadásul felmérések szerint a többképernyős munkakörnyezet javítja a hatékonyságot.

És a szemüveg kinézete? Nos, igen: Buddy Holly ikonikus vastagkeretes pápaszeme ehhez képest egy légies ékszer volt, de azt azért túlzás lenne elvárni egy laptophelyettesítő eszköztől, hogy még elegáns is legyen.

Tavaly ezek a találmányok tetszettek nekünk:

Itt van még jó kis kontent