Társai kritizálják, a nézők tüntettek az első, komoly női versenyt nyerő, transznemű úszónő ellen

Szerző: Zubor Tamás

A 22 éves Lia Thomas férfiként született, de nemrég nemet váltott, ami után simán versenyezhet a nők között. Meg is nyerte első komoly versenyét múlt héten, ám az egyik ellenfele, a történetesen pont magyar György Réka nyílt levélben tiltakozott.

A Pennsylvaniai Egyetemet képviselő Thomas a nők között indult el az amerikai egyetemi-főiskolai bajnokság (NCAA) divízió 1-es kategóriájának 500 yardos (450,77 méteres) versenyszámában Atlantában. Győzelmével ő az amerikai egyetemi sport első transznemű bajnoka, aki megelőzte a tavalyi tokiói olimpián 400 méter vegyesen második Emma Weyant és az 1500 gyorson ugyancsak ezüstérmes Erica Sullivant is.

Zajos sikert nem aratott, vagyis zaja volt a sikerének, még ha nem is a teljesítménye előtti főhajtás is volt ennek kiváltója. A BBC tudósítása szerint alig tapsolták meg, miközben a második és harmadik helyezettet tényleg zajosan ünnepelte a közönség. Lia Thomast ezzel szemben nemhogy nem ünnepelték, hanem sokan csalónak nevezték, és még az uszodán kívül is tüntettek a szereplése ellen.

Csapattársai pedig kerek-perec kijelentették: a mindennapi életben támogatják a transzneműeket, de a sportban tisztességtelen előnyt szereznek, ha korábban férfiként élő sportolók a nők között indulhatnak.

Lia Thomas ezek után inkább már be sem ült az egyébként kötelező verseny utáni sajtótájékoztatóra, de az ESPN csatornának nyilatkozott: „Próbálom figyelmen kívül hagyni a zavaró tényezőket, amennyire csak tudom. Az úszásra koncentrálok, és arra, hogy mit kell tennem a lehető legjobb felkészülésért. Ez a siker a világot jelenti nekem.”

György Réka

Aztán a győzelmét követő napokban eszkalálódott a helyzet. Az ugyanezen a távon induló, magyar György Réka (aki a Virginia Tech versenyzője, és 17. lett akkor, amikor Lia Thomas nyert) ugyanis nyílt levelet írt az NCAA-nak, melyben kifejti, hogy a korábban férfiként élő transzneműek nők között indulása hátrányos a női sportolók számára. Ő is, akárcsak Thomas csapattársai, hozzáteszi azonban, hogy szó sincs róla, hogy a transzneműek ellen lenne, sőt azt is kimondja, hogy a nemváltása kapcsán a civil életben kifejezetten tiszteli és kiáll Lia mellett, és persze ahhoz is joga van, hogy kihasználja a szabályok adta lehetőséget.

Réka most indult utoljára egyetemi bajnokságon, és

kifejezetten frusztrálja, hogy azért nem jutott be a legjobb 16-ba, mert elvette tőle a helyet egy olyan versenyző, aki biológiai értelemben nem nő.

Ugyanis ha Thomas nem indul, György Réka pont bejutott volna a B-döntőbe, ami a legjobb 16-ba kerülést biztosította volna számára, sőt még előrébb is végezhetett volna, ha ott elég jól úszik.

Azt is szóvá tette, hogy a szövetségnek számítania kellett volna arra, hogy Lia Thomas elviszi a show-t – mondjuk Katharine Berkoff elől. Ő az első nő ugyanis, akinek a 100 yardos (91,44 méteres) hátúszást 49 másodpercen belül sikerült teljesítenie. És lám, a hírek valóban nem erről a kiemelkedő teljesítményről, hogy Thomasról és a genderügyről szólnak.

Arra kérem az NCAA-t, szánjanak időt rá, hogy elgondolkodjanak az összes többi úszónő helyzetén, és próbálják meg átgondolni, hogyan éreznék magukat, ha a mi helyünkben lennének. Végezzék el a megfelelő változtatásokat a sportágunk és az úszósport jobb jövője érdekében

– zárta a levelét György Réka.

Thomas nők közötti versenyzése miatt egyébként már decemberben lemondott az amerikai szövetség egyik vezetője, Cynthia Millen. Ő is vállalhatatlannak tartja azt a versenyelőnyt, amit a nem nőként született nők kapnak azzal, hogy a nőként született nők között indulhatnak. Ezt akkor a Washington Examiner részletesen megírta, körbejárta.

Itt van még jó kis kontent