Nigel Mansell kiárusítja az autógyűjteményét

Szerző: Gabe Pro

A legendás Forma-1-es világbajnok egy Williamst, egy Ferrarit, egy Reynardot, egy Modulót és egy Birkint árvereztet el.

A brit Oroszlán, az ember, aki F-1-es világbajnokságot nyerve már a következő évben Indycar-bajnok lett, a legnagyobb harcos a Száguldó Cirkuszban, szóval Nigel Mansell most felcsapott használtautó-kereskedőnek.

Ő aztán nem egy pár éves Honda Jazzt, vagy egy – egyébként Angliában nagyon népszerű – Skoda Octaviát akar rád melegíteni: a saját régi autóit árulja. Van köztük három- és négykerekű is, de az biztos, hogy mind ritkaság.

Az RM Sotheby’s május 14-én, Monacóban árverezi Mansell öt autóból álló kollekcióját. Kezdjük a legérdekesebbel: az 1989-es, V12-es Ferrari 640 volt az első, félautomata sebességváltóval szerelt F1-es autó, ami nagydíjat nyert. Ezt vezette először Ferrari-színekben, miután Enzo Ferrarinak sikerült magukhoz csábítania a már akkor is tekintélyes rozmárbajusszal büntető Nigelt. Ő volt amúgy az utolsó pilóta, akit Il Commendatore személyesen, maga választott ki.

Ferrari 640

Jól választott: az angol már az első futamot megnyerte az olaszoknak, Jacarepaguaban, a hatodik helyről startolva. Ebben az évben később a Hungaroringen is megkente Sennát, ugyanezzel az autóval, akkor a tizenkettedik helyről indulván. A Hatszáznegyvenes értékét olyan 2,5-5 millió euróra becsülik.

A másik eladó F-1-es pedig a Piros 5-nek becézett, Adrian Newey által tervezett FW 14-es, a Williams istálló 1991-es autója. Silverstone-ban futamgyőztesként ezzel vitte vissza a pálya mellett bóklászó Sennát a boxutcába, miután negyvenkét másodpercet vert rá a nagydíj második helyezettjére. Összesen öt futamot nyert vele ’91-ben, mielőtt Frank Williams neki ajándékozta volna a gépet. Ezért az autóért másfél és három és félmillió euró között várnak, úgy, hogy a Renault V10 képletű motorja nincs is benne.

Williams FW 14

A másik három autó a maga nemében szintén izgalmas, ha nem is ennyire. A Reynard V8-t egy volt F1-pilóták számára kiírt bajnokságon terelgette az Oroszlán 2005-ben. A két futamot nyerő autó most körülbelül 150 ezer eurót fialhat neki. Van aztán egy dél-afrikai gyártmányú Birkin 7 Sprint, ami tulajdonképpen egy Lotus 7-replika. Ez már 15 ezer euró körül elhozható.

A Mansell-imázsba talán az 1990-es IC Modulo M89 illik legkevésbé. Ez egy BMW motorkerékpár-motorral szerelt trike, mellyel 1992-ben Monzában ment egy kört A Bajnok. Érdekes jószág, behatárolhatatlan vevőkörrel. Talán emiatt az RM Sotheby’s is tág becslést ad az árára: 5 és 25 ezer euró között várnak az olasz gyártmányú különlegességért.

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás