Így lehet masszívabb a borostád és a szakállad

Szerző: Bronson

Csodát nem lehet tenni néhány baromira okos tanáccsal. A rendes szakállnövesztés esélyét viszont kimaxolhatod azzal, ha rendesen odafigyelsz. Alaposan összeszedtük a leglényegesebb tudnivalókat, amiken igenis múlhat a bozont.

Már az elején felhívjuk a figyelmet arra, hogy a szakállfestés ügyében nem ez a cikk ad útravalót, arról majd később írunk egy nagyobb lélegzetvételűt. Most arról ejtünk szót, hogy természetes úton miként lehet esetleg (!!!) befolyásolni pozitív vagy negatív irányba az arcszőrzet növekedését. A szakáll frankó dolog, férfias meg minden. Erre

az ember fiatalon akkor jön rá, amikor nem nő neki, később meg akkor, amikor elkezd hullani, foltossá válni

helyenként. Ilyenkor érti csak meg, mennyivel jobb az, ha van.

big_lebowski_nap

Könnyű arról beszélni, hogy milyen szakállfazont válasszon magának az ember, ha nem adott tisztességes szőrt a szája köré a gondviselés. Csakhogy − akár a haj esetében − az arcszőrrel is lehetnek gondok, nem csoda, hogy a hajbeültetés mellett már az álladba is beraknak matériát, ha úgy óhajtod. Erről bővebben is írtunk egyébként. Van viszont pár módszer, amivel komolyabb műtéti beavatkozás nélkül is növelheted az esélyt a monszter szakállra, még akkor is, ha

garanciát ezek sem jelentenek.

Több e-mailt is kaptunk már a témában, és ami azt illeti, megértjük a problémát. Kellemetlen érzés, amikor meggyőződésed, hogy egy sűrű Bandholz állna jól neked, de helyette a tested csak szürke koszfoltoknak tetsző, erőtlen pamacsokra képes. Átnéztük, mit lehet tenni, ha ez a helyzet, és mik a leggyakrabban elkövetett hibák.

tom_hardy_beard01

#1 Nem figyelsz elég tudatosan a kajára

A tudomány jó dolog, és a tudomány szerint a változatos étrend követendő. Közelebbről a B7-vitamint, vagyis a biotint nevezik meg kiemelten szükségesnek, ami egyébként a szőrzet mellett a haj és a köröm megfelelő növekedése miatt is fontos.

Figyelem!

Nem azt mondjuk, hogy a szakállad a biotintól, vitaminok túltolásától szükségszerűen kinő, de az biztos, hogy ezek hiánya okozhat ritkulást. A GQ egy szakembert is megkérdezett a témában, aki elmondta, hogy bár a B7-vitamin hiánya problémát jelenthet a szőrnövekedésben, de a normálisnál nem lesz sűrűbb akkor sem, ha összetöröd, és naponta tolod az orrodba.

beard_classic_02

Ezt az anyagot mindenesetre táplálkozással könnyen pótolhatod: például a répa, a tojássárgája és a tej megfelelő forrás, de van még többek között a gombában, májban, banánban is. Lényeges még, hogy elégséges proteint vigyél be.

Hashajtó vikinget terem?

A ricinusolajat is szokták emlegetni csodaszerként, de tudományos bizonyíték nincs arra, hogy ez gyorsítaná a szakállad növesztését, arra meg pláne nincs, hogy nőni kezdene tőle ott, ahol korábban nem tette. Ettől függetlenül szakállápolókba, akár szakállolajakba is tesznek belőle olykor, mert kondicionál. Előfordul még, hogy szájhagyomány útján hajnövesztésre szánt szereket (például minoxidil tartalmú Regaine-t) javasolgatnak egymásnak az önjelölt online phd-k szőrnövesztés céljára. Tudomásunk szerint azonban ez a szer főleg a fejtetőn fejti ki a hatását, nem biztos, hogy jó öltet vele kísérletezgetni az arcodon. Ha ennyire el vagy keseredve, javasolt gyógyszerésszel vagy orvossal konzultálnod előbb.

#2 Higiéniai mellényúlások

A szakállat lehet úgy hagyni, ahogy van, hadd nőjön magától. Meg lehet foglalkozni vele, hogy némiképp esztétikusabb legyen. Utóbbit javasoljuk mi is, csak éppen nem mindegy, miként nyúlsz hozzá.

riker_beardy

Túl sokat mosod. A Stubbleandstache szerint az ideális mosásmennyiség hetente két alkalom. Ha ennél jelentősen többet cirógatod a víz alatt, kiszárad, ha kevesebbet, akkor meg nyilván retkes marad. Javallott a bőrradír használata is heti egyszer, mert az elhalt hámsejtek kiiktatása segíti az új szőrszálak növekedését, illetve érdemes mellőzni a hagyományos samponok használatát is; ha ennyire fontos neked a dolog, válassz inkább valamilyen célirányos terméket, ami a szakáll mosásához készült.

Vakarás, csesztetés. Ne vakard állandóan, baszki! Egyrészt kívülről kínosan igénytelenül néz ki ez a procedúra, semmivel nem menőbb annál, mint amikor valaki a fejét vakargatja folyton, mintha tetves lenne. Másrészt nem jó se a bőrödnek, se az arcszőrödnek, korpás lesz, és a többi.

dontdoit

Fésülés. A fésülés jó dolog, de két dologra itt is érdemes tekintettel lenni. Az egyik, hogy ne told túl a fésülést, mert roncsolhatod a szálakat, illetve a kelleténél több szálat téphetsz ki. A másik, hogy normálisan válassz fésűt ugyanezen okból. Durva, de tényleg vannak szakállfésűk, ezekről egy, a topikkal foglalkozó blogon olvashatsz egy masszívabb anyagot. Ahogy ők is írják, a haj és az arcszőr állaga tök más, egyáltalán nem gáz külön eszközt használni a kettő fésülésére.

braveheart_army
A Lelkes Fiatalok Az Egészséges Szakállért Egyesület tagjai olvassák izgatottan az éves szakmai konferencia programját.

Benőtt szálak. A benőtt hajszálakat célszerű kiiktatni, ami kétféleképpen történhet: ha ki tudod piszkálni, akkor egyszerűen csipesszel elmarod, és adsz neki. Ha full bent van a cucc a bőr alatt, akkor gőzölheted is a bőrt az adott területen, amitől az megpuhul, és a szál könnyebben eltávolítható.

#3 Felderítetlen egészségügyi gebasz

„− Figyelj már, bro! Mitől nem nő a szakállad ott, abban a foltban? 

− Anyádtól, dude!

− Nem vagyok dude, friend!

− Nem vagyok friend, buddy!

− Nem vagyok buddy, bro!”

A ritkuló szakállat (főleg akkor, ha hirtelen, minden konkrét előjel nélkül kezdett fogyatkozni) okozhatja számos egészségügyi probléma is, amire sokan nem gondolnak. Lehet például valamilyen foggal összefüggő betegség, ami gyulladást okoz a szádban. Ha megkérdezed az orvosodat erről, könnyen lehet, hogy fogröntgenre küld majd, amiből kiderülhet az igazság. Vagy esetleg vérvételre, hogy a probléma gyökerét mélyebben feltárja.

Lehet más gond is

Egyes autoimmun betegségek is okozhatják a szakáll ritkulását, akár teljes kihullását az arc egy bizonyos részén. Ilyenkor azt látod, hogy az adott ponton először egy kis területen (kb. köröm méretű részen) egyszerűen már nem nő, és a pázsittalan felület hétről hétre, viszonylag gyorsan, egyre gyarapodik, mígnem eléri egy nagyobb fémpénz átmérőjét.

Elég paráztató a dolog, de többnyire később (kb. egy éven belül) a szőr magától visszanő azon a részen.

Ettől függetlenül persze nyugodtan keresd fel a dokit, és kérdezz rá. A szerkesztőségben erre egyébként konkrét személyes tapasztalat is van − tényleg visszanőtt néhány hónap után.

jake_beard

#4 Alapvető fizikai állapot

Ahogy a legtöbb testfunkciódra, úgy a szőrnövekedésre is nagy hatással van az általános fizikai állapotod. A témával foglalkozó szakirodalom (értsd: informatikusok, könyvelők és autószerelők által vezetett online blogok, valamint anonim Yahoo Answers-válaszadók) szerint különösen érdemes ügyelni az alábbiakra:

– megfelelő mennyiségű alvás, ami a bőr regenerációjával és a gyorsabb szőrnövekedéssel jár

– aktív életmód, elégséges testmozgás, ami a véráramlást segíti

– csökkentsd a stresszt

szakall_manbun

Tévhitek és félreértések:

A beardcityblog összeszedett jó pár tévhitet, ami körüllengi a szakállnövesztés témáját (de egyébként is érdemes olvasgatni a cuccaikat, itt találjátok az oldalukat). Ezek közül a legérdekesebb az a kérdés, hogy gyorsabban nő-e, ha sűrűn borotválod. 

Nem nő gyorsabban, a mítosz abból adódik, hogy a kor előrehaladtával az arcszőrzet erősebbé válhat.

Ahogy fentebb felhívtuk rá a figyelmet, ugyan az esélyeidet növelni tudod, de a kockával a genetika gurít, és akinek nincs szerencséje, beszopta.  Ám ha a dolog összejött, és a megfelelő fazon kiválasztásának már csupán a fantáziád szab határt, javasolt áttanulmányoznod az alábbi táblázatot, ami a foglalkozásod alapján mutatja meg a választható lehetőségeket:

Eredeti grafika: Men's Health USA
Eredeti grafika: Men’s Health USA

Itt van még jó kis kontent