Döbbenetes, hogy az orosz hadsereg gsm-hálózaton telefonálgat a hadműveletekről

Szerző: Zubor Tamás

A háború egyik bombahíre volt a minap, hogy az ukrán védelmi minisztérium közlése szerint lelőtték az orosz hadsereg egy nagyon magasrangú vezetőjét. Az azóta már a Bellingcat által is megerősített értesüléssel párhuzamosan egy másik, az oroszok felkészültségére szintén rossz fényt vető információ is kiderült: lehalt a tavaly átadott, szupertitkos telefonrendszerük. Megkértük Keleti Arthur it-biztonsági szakértőt, hogy segítsen tisztába tenni a információkat.

Az orosz hadvezetés döbbenetes kommunikációs eljárására akkor derült fény, amikor az ukrán honvédelmi minisztérium lefülelt, majd közzétett egy telefonbeszélgetést, ami

két orosz tiszt között zajlott azzal kapcsolatban, hogy az ukrán hadsereg likvidálta Vitalij Gerasszimov őrnagyot, a 41. hadsereg parancsnokát.

A mobiltelefon-beszélgetésből, illetve a leiratából derült ki mintegy mellékesen, hogy valójában már nem is működik a tavaly nagy csinnadrattával átadott, úgynevezett kriptofonrendszerük. Hristo Grozev, a Bellingcat oknyomozó portál/csoport vezetője írta ki a Twitterre:

“A hívásban hallható, ahogy az ukrán bázisú FSZB-tiszt (az orosz kémszervezet – a szerk.) megkérdezi a főnökét, hogy beszélhet-e Gerasszimov elvesztéséről a biztonságos Era rendszeren. A főnök azt mondja, hogy az Era nem működik. Az Era egy szuperdrága kriptofonrendszer, amelyet 2021-ben nagy felhajtással vezettek be. Garantálták, hogy minden körülmények között működik.”

Vitalij Geraszimov, a kilőtt parancsnok

Az egyik orosz ügynök elmondja a hívásban, hogy mivel a titkosított vonalak elszálltak,

ezért egy helyi SIM-kártyával bonyolította a hívást, és a tisztet azon a telefonszámán érte utol, ami egyébként már nyilvánosan szerepel egy korábban az ukránok által megszerzett adatbázisban!

Így aztán az újságírók azonnal be is azonosították: a beszélgetésben Dimitrij Sevcsenkó hallható, az orosz titkosszolgálatok egyik tisztje. Grozev azt is ki-twitterezte, hogy az oroszok “idiótán viselkedtek”, hiszen pont azokat a 3G-s és 4G-s mobiltornyokat bombázták le, melyek az Era adattovábbításához is kellenek.

Igen ám, de ha lebombázták az adótornyokat, akkor hogyan tudnak egyáltalán sima mobilhálózaton beszélni. Hogy tisztába tegyük a dolgokat, megkerestük Keleti Arthur kibertitokjövő-kutatót és az Informatikai Biztonság Napja alapítóját:

Nos, azt nem tudhatjuk pontosan, hogy az oroszok milyen telefonrendszereket fejlesztettek ki. Nem vagyok katonai szakértő, azt viszont tudjuk, hogy 2018-19 körül kezdődtek azok a fejlesztések, amelyek például Kaspersky-OS-alapra épített, saját operációs rendszerű, katonai célra épített telefonok elkészítését célozták. Azt is tudjuk, hogy a telefonokból kivettek bizonyos funkciókat, mint például kamera, internetelérés, bluetooth. Pár száz darabot már 2021-ben leszállítottak belőlük.” – Keleti Artúr elmondta, hogy az anyagban vélhetően az Era Technopolisra utalnak Era néven, ami az orosz katonai fejlesztési bázis, ahol az ilyen jellegű fejlesztéseket készítő cégek dolgoznak.

“Orosz tábornokok tavalyi katonai expókon beszéltek arról, hogy bevezetik a titkosított katonai kommunikációt, amivel a csapatokat, katonákat védik; például ennek keretében egy Quartz nevű keretrendszer fejlesztésről biztosan tudunk, amely a csapatok biztonságos tevékenységéről gondoskodik. Nehéz értelmezni ezt mostani esetet, mert nem lehet tudni, hogy pontosan mit tudnak ezek a telefonrendszerek. Használhatnának akár zárt katonai hálózatot, de műholdas hálózatot is.”

– mondta el. Hozzátette, hogy a katonai kommunikáció titkosításával korábban is akadtak már problémák, például amikor több mint tíz évvel ezelőtt az iraki felkelőkről kiderült, hogy az utánuk kémkedő drónok felvételeit titkosítatlanul tudták venni. Ezek a problémák azóta is elő-elő kerülnek egy-egy incidens kapcsán.

A nyilvánosságra került információk alapján, ha igazak ezek, akkor kell lennie egy úgynevezett alkalmazásrétegnek ezekben az eszközökben is, amelyeken az alkalmazások beszélgetnek egymással. Ehhez valamilyen hálózati kapcsolatra pedig biztosan szükség van. Vagyis ezek sem tudnak mit tenni, ha az adótornyok nincsenek meg. Akárhogy is nézzük, nekem furcsa ez az egész történet, nem kerek.

Az ukránok nem csak katonai vezetők kilövésében jeleskednek:

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás