Visszaszólt Cumberbatch a filmjét a férfiábrázolás miatt „lesz.rozó” színésznek

Szerző: Bronson

Sam Elliott színész, minden filmek bajszosa, múlt héten elég keményen beleszállt a Power of the Dogba, egészen konkrétan „egy rakás szarnak” nevezve az alkotást. Erre reagált most Benedict Cumberbatch, a kívül magát keménynek mutató, de belül komoly sérülésekkel küzdő cowboy megformálója. Akit egyébként meglehetősen jól alakít.

A Power of the Dogot sokan láttátok már, sztorija ismert. A főszereplő egy 19. századi cowboy, aki saját szexualitásának elfojtása és egyéb lelki nyomorúságai miatt környezetét bünteti, elidegenedik, magát is kínozza és másoknak is lelki sérüléseket okoz. A filmben megjelenik a homoszexualitás is, melynek ábrázolása miatt Sam Elliott (aki szerepeiben főleg cowboyokat, vagy ahhoz hasonlatos karaktereket alakít) elég keményen kikelt. Egy interjúban, amikor a filmről kérdezték, azt mondta, nem akar arról a „rakás sz.rról beszélni”.

De mit mondott Elliott pontosan?

Fontos elmondani, hogy Sam Elliottnak (akit pár éve a Star is Bornért szintén Oscarra jelöltek) leginkább az a problémája, hogy a film szerinte vállaltan és kimondva le akar rombolni egy mítoszt, ami egy korszakot jelképez az amerikai kultúrában. Szerinte a filmben a cowboyokat a rendezőnő Jane Campion úgy ábrázolja, mint valami chippendal-fiúkat egy New York-i bárból. Elismeri, hogy szereti ugyan Campion korábbi munkáit, brilliáns rendezőnek tartja, de a a látottak alapján úgy véli, az új-zélandi rendezőnő nem tud eleget az amerikai vadnyugatról. Szerinte

a vadnyugat nem egy rakás félmeztelen macsó csávó, hanem nagy, többgenerációs családok, akiknek az életet jelentette, hogy cowboyok voltak.

Elliott pályája során rengeteg westernfilmben játszott olyan jellegzetes bajuszával, amivel akár be is kerülhetett volna Mack kolléga szenzációs gyűjtésébe a legemberesebbekről.

De nem került.

Elliott kijelentéseit azóta sokan interpretálták károsnak és – divatos szóval – toxikusnak, noha az eredeti kontextusban Elliott problémája inkább az autentikusság hiányával volt, és az, hogy Hollywood tudatosan szeretné aláásni az amerikai kultúra egyik fontos elemét, a zord viszonyok között is túlélni képes, revolveres marhapásztorok mítoszát.

Benedict visszavág

A főszereplő, Benedict Cumberbatch is megszólalt most a témában, „furcsa reakciónak” nevezve Elliott megszólalását, egyúttal utalva rá, hogy az intolerancia még mindig rendkívül erős ebben a kérdésben. Úgy fogalmaz:

Ezen a reakción túl, hogy tudniillik tagadjuk, hogy a munkájától vagy élőhelyétől függetlenül bárki is eltérhet a heteronormatív elvárásoktól (…), továbbra is van egy komoly intolerancia a világban a mássággal szemben. Mindenféle különbözőséget a konformitás prizmáján keresztül nézve támasztunk elvárásokat a vadnyugati férfi archetípusával kapcsolatban.

Úgy folytatja, „minél többet nézünk be a toxikus maszkulinitás fedele alá, annál hamarabb megtaláljuk az okozóját, és annál nagyobb eséllyel tudjuk helyén kezelni, amikor a a gyermekeinkben megjelenik”.

A miheztartás végett

Noha borítékolható, hogy Elliott megkapja még a magáét ezért az álomgyárban, néhány dolgot érdemes megjegyezni. Az egyik, hogy Cumberbatch a vele készült interjú elején elárulja, hogy

maga sem hallotta szó szerint Elliott podcastjét, csak nagyjából tudja, mit mondott. A másik, hogy 2006-ban a hasonló témájú Brokeback Mountaint Elliott „gyönyörű filmnek” nevezte,

nem lehetetlen tehát, hogy – miként utal is rá – az ábrázolás módjával van problémája, nem magával a témával.

Itt van még jó kis kontent