A kötött pulcsi viselésének nagyszerűsége és módszertana

Szerző: Sue

A pulóverrel végtére is csak annyi a dolgod, hogy megveszed, felveszed, ugye? Hahahahahaha.

Nőként sokszor hajlamos vagyok azt hinni, hogy a férfiak élete csupa játék és mese. Legalábbis ami a külsejüket érintő esztétikai elvárásokat és kihívásokat illeti. Hiszen míg a pasik indulás előtt dobnak egy zuhanyt, belövik a hajukat, és belebújnak éppen aktuális kedvenc pólójukba, megbolondítva a szettet valami menő sneakerrel, addig nekünk nőknek végtelen tortúrává fajulhat egy hétköznapi munkába készülődés is. Annyi a bosszantó kis apró részlet, annyi a stílusbanánhéj, hogy heti egy hisztérikus kiborulás indulás előtt általában borítékolható.

dirty_harry_gif01

Nagyobb szívás, mint gondolnád

Mégis mióta megismertem az ápolt férfi becsületét, be kellett látnom, hogy talán a másik nem helyzete sem olyan fényes, mint amilyennek a női magazinok, szempilladúsítók, bodycurve farmerek és matt rúzsok harcos hercegnője számára elsőre tűnhet. Kutakodtam tehát kicsit a témában, és több férfi egybehangzó véleménye alapján bizton állíthatom, hogy a mindennapi őszi/téli férfidivat legnagyobb és legrafináltabb csapdája: a kötött pulóver. 

itsatrap_gif

Mi a jó benne?

A kötött pulóver gyakorlati haszna, úgy gondolom, kézenfekvő, ugyanis melegen tartja a testet. Ami főleg akkor kifejezetten előnyös, ha a hőmérsékleti görbe a fesztiváloktól túlterhelt nyarat követően elkezd meredeken (és kitartóan) lefelé ívelni. A praktikus gondolkodás akkor fordul át az áhított menőségbe, amikor először jön szembe egy óriásplakát, rajta megnyerő külső adottságokkal bíró, testét kötött matériába burkoló, láthatóan egyáltalán nem fázó férfiemberrel.

És ezen a ponton vetődik fel hősünkben a gondolat: az a srác a plakáton lehetnék én is, nem kell más, csak egy kötött pulcsi. Valóban, a döntés látszólag teljesen igazolt: ez a ruhadarab egyszerre laza és elegáns, a legtöbb alkalomra megfelelően karizmatikus megjelenést biztosít,

nehezen megy ki a divatból, ott vastagít, ahol kell, de jótékonyan fed is a kritikus pontokon. Látszólag tökéletes.

Megveszed. Hazaviszed. Felveszed. A csapda bezárult.

elvis_sweater
Két klasszikus. Fotó: thefashionisto.com

De mi a rossz?

Hogy szinte megoldhatatlan anomáliát képez az aláöltözet, vagyis az, hogy mit applikálj a bőröd és a szuper divatos, musthave David Beckham-jelmez közé. Ha nem akarod magad kitenni az itchy brain simulationnak:

A dolog igazi nehézsége, hogy nyilván azt sem szeretnéd, ha a kötés mögül innen-onnan kikandikáló póló, trikó vagy túlburjánzott testszőrzet rontaná a harmonikus összképet. Nézzük akkor a lehetőségeket:

#1 Ha nem veszel alá semmit − nude style

Ha egy filmben lennél, és a tükör előtt tanakodnál magadat szemlélve, rögtön felcsendülne a tévedést jelző, berregő hang, hiszen bármennyire is természetes az a pamut, a kötött pulóver gyakran irritálhatja a bőrt, ami kellemetlen viszketéshez és kipirosodáshoz is vezethet. Az sem elhanyagolható szempont, hogy amennyiben egy lazább kötésű darabra esett a választásod, a szálak közötti apró lyukakon át talán többet is megmutatsz a felsőtestedből, mint amennyit elsőre szerettél volna. 

Megoldás: Ha a bőrirritációtól nem parázol, akkor egyszerűen válassz kevésbé transzparens anyagot, a „balesetek” elkerülése végett pedig a lazább kötésűek alá muszáj felvenni valamit (lásd lentebb).

Fotó: USA Today

#2 A klasszikus − “atlétatrikó”

Sokan gondolhatnánk, hogy a probléma nyitja egyértelműen az atléta. Az atlétát jellegénél fogva alsó öltözetnek teremtették. Illetve teremtették volna, ha a klasszikus pamut atléták szegélyeit nem kétszer olyan vastagra varrnák, mint maga az anyag, így az pimaszul átsejlik a kötött pulcsi anyagán, felhívva magára a figyelmet, keltve olyan látszatot télen, mintha trikóban leégtél volna nyáron. Ez a megoldás tehát akkor lehet nyerő, ha a pulóver anyaga kellően vastag ahhoz, hogy ezt az átsejlést megelőzze, különben ugyanúgy jársz, mint aki a fehér ing alá trikót vesz: megmosolyognak. 

#3 Basic t-shirt

A férfiak ruhatárának bizonyítottan 85%-át kitevő pólók ilyetén használatával az a gond, hogy a tökéletes megjelenéshez számos tényezőnek kell egybevágnia, amiket számba véve még egy az űrből érkező ellenséges invázió is esélyesebb, mint a perfekt pulóver-póló kombó megtalálása. Hiszen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a pulcsi és a póló színei közötti összhangot, mint ahogyan a két ruhadarab nyakvonalának összehangolását sem. A galléros póló így eleve kizárt, hacsak nem valamilyen bizarr iskolásfiús szerepjátékban lesz jelenésed. De a környakú póló és V nyakú pulóver is felejtős.

Most akkor mit mivel?

Ezen a ponton kezdődik a magabiztos divatkövető állampolgár pamutszaggató Hulk metamorfózisa, ám a teljes átváltozás csak akkor következik be, amikor eléri a felismerés, hogy sok esetben a környakú póló sem passzol a környakú pulóverrel, mert a legtöbb pulóver nyakvonala láttatni engedi a póló nyakvonalát. Erre mondják mifelénk: agyfasz.

leo_sweater

Megoldás: póló mint réteg. 

V nyakú vagy bármilyen bővebb pulóver esetén gondolkodhatsz azon, hogy a póló látható részét tudatosan használod a szettben. Ehhez nyilván az kell, hogy a színét kellő odafigyeléssel válaszd ki, de erre a célra többnyire valamilyen világosabb, lehetőleg semleges árnyalat lesz a jó. Egyeseknek van egy olyan szokásuk, hogy a pulcsi alá a kevéssé kedvelt, régi pólóikat veszik fel, amiknek a nyaka sok esetben már gyűrött, elhasznált. Ezzel két gond van. Az egyik, hogy hiába frankó a felsőd, ha alóla egy viseletes rongydarab látszik ki, a másik, hogy alkalomadtán a pulóvert le kell majd venni, ugye…

Alternatívák

#1 A rejtett póló

Szerencsére már kaphatóak olyan pólók, amiknek a nyakkivágása szélesebb, és a szegélyét sem vastag varrás kíséri, így nem látszik sem át, sem ki a pulóver alól. Vagy ne hordjál kötött pulóvert. De amúgy nőként azt mondom, drága férfiak, hogy hordjatok, mert szexi. Nagyon szexi.

#2 Garbó

Ha nagyon eleged van a macerából, választhatsz eleve olyan darabot, aminek a nyaka magasított.

chris_evans_sweater
gandy_sweater_01
drake_sweater

Kombináld kreatívan!

Alant pedig pár ötlet, ha a pulcsit kreatívabban és látványosabban kombinálnád a szettedben. V nyakú esetén simán jöhet alá ing (akár még nyakkendő is), illetve vehetsz rá zakót. A réteges öltözködés egyébként is izgalmas dolog, pulcsival meg végképp kimaxolható. Érdemes továbbá a méltatlanul elhanyagolt gombos verzióban gondolkodni, ami még modulárisabb, és több kombinációs lehetőséget rejt.

cumberbatch_sweater
ryan_reynolds_sweater
tom_hardy

A címlapkép az amerikai Men’s Fitnessből származik.

Itt van még jó kis kontent