Stylist sok van e hazában, de valódi stílusszakértőt elvétve találni. Ezen kevesek egyike Schiffer Miklós, aki ma az egyik legnagyobb szaktekintély az öltözködési kultúra és a vizuális kommunikáció terén, számos könyv szerzője, és a legnagyobb high fashion divatházakkal áll kapcsolatban. Mint az interjúnkból kiderül, szereti a fiatalokat és a Zarát, viszont nem szereti a netes trollokat és az elnőiesedő férfiakat, továbbá karakteres véleménnyel bír a magyar divat ambícióit illetően. Hasznos és nagyon erős interjú következik.

Ezt a monumentális interjút még 2017-ben készítettük az egyik legelismertebb magyar stílusszakértővel, és döbbenetes most, 2022-ben felismerni: Schiffer Miklós szavai érvényesebbek, mint valaha. A férfiasság elveszítéséről, apafiguráról, klasszikus értékekről is örök érvényű gondolatokat mondott a divatszakmai észrevételek mellett. – a szerk.

Schiffer Miklóssal beszélgetni számomra olyan érzés volt, mint amikor az ember az online térképen utcai nézetről madártávlatra vált, és egy kattintásra az egész kép kiszélesedik. Hirtelen egészen más perspektívából és sokkal többet lát a világból. Aki olvasta a G. Bruce Boyerről írt anyagunkat, annak világos, hogy divat dolgában az ő kvalitásaihoz itthon talán Schiffer áll a legközelebb.

Illő körítés

A stílustanácsadóval az impozáns Gresham-palota Kollázs éttermébe beszéltünk meg találkozót, ahova izgatottan és roppant kíváncsian érkeztem, ám a kezdeti feszkó Schiffer karizmájának és kedves személyiségének hála pár perc alatt oldódott. Elismerően nyugtáztam, hogy nem véletlenül tartják talpig úriembernek, bárhova sodorja is az élet. Olyan volt, mintha

az a fényűző pompa, ami a palotában fogadott, az ő egyik kiegészítője lenne pusztán, ami legalább annyira öltözteti őt, mint a kifogástalan öltöny, amit viselt.

Aztán nem is annyira interjú kerekedett ebből, mint inkább egy tanulságos eszmecsere, aminek az elindításához még kérdeznem sem kellett.

Schiffer Miklós: A fiatalembereknek nem kell méretesben járni, de egyszer aztán rá kell szokniuk! Jön egy életkor, mikor az embernek egyszerűen meg kell ezt lépnie. Személyenként változó, kinél mikor jön el ez az idő. Van, akinél 30 éves korában, van, akinél később. Sokat számít a tradíció, hogy vannak-e a családjában vagy a munkahelyén olyan emberek, akik példát tudnak neki mutatni ilyen téren. Egyébként

attól, hogy valami méretes, még nem feltétlenül jó! Itthon ezt is sokan félreértik.

Csak azt hallják meg, hogy szabóság, de abba bele sem gondolnak, hogy az most egy jó szabó vagy egy rossz szabó. Kicsit úgy vagyunk vele, mint a fogorvossal. Nem nézzük meg, hányasra diplomázott tömésből, látjuk, hogy ki van írva, fogorvos és bemegyünk. A szabókkal ugyanez van.  Én éppen ezért vagyok a made to measure híve, ami azt jelenti, hogy egy jó ízlésű szakember összerak egy arányt, és ezt igazítják alaktól függően. Nekem is van például Londonban készült zakóm, nem szeretem, van Nápolyban készült is, azt meg szeretem. London nekem túl száraz, túl konzervatív. Félreértés ne essék, sok jó dolog található ott, az angolok is nagyon kreatívak a maguk módján. Sokkal inkább a technológiájuk, ahogy hozzányúlnak valamihez, az, ami számomra a kevésbé kedves.

Bronson.men: Ön szerint öltözködhet valaki kizárólag saját magának, vagy ez csak egy megfelelési kényszer, és mindenki a külvilág számára szeretne mutatni valamit?

S. M. : Nézze, ha én a külvilág számára öltözködnék, akkor most maximum egy farmer-zakóban lennék. Az igazság az, hogy mind a kettő benne van. Egyfelől az embernek kellene, hogy legyen egy képe önmagáról, és kellene, hogy legyen egy megfelelési szándéka a külvilág felé. A kettő egymásból jön, nem lehet nagyon szétválasztani őket.

Bronson.men: Ha már kettősség: ön Dr. Schiffer Miklós, jogász végzettsége van, most mégsem a jogtudományról kérdezem önt, hanem az öltözködésről. Hogy is van ez?

S. M. : A jog egy olyan kar, ahol nagyon sok a pályaelhagyó, teljesen elfogadott, ha egy végzett  jogász végül nem a szakmájában helyezkedik el. Az, hogy valaki végül azzal foglalkozik mint én … hát látja, ettől vagyok én unikális. Egyébként én már az egyetem utolsó éveiben tudtam, hogy nem leszek jogász, ennek ellenére rendesen befejeztem.

Bronson.men : De a doktori címet használja azért?

S. M. : A doktori címnek külföldön igen nagy respektje van. Történt velem egyszer egy vicces történet, mikor Németországban dolgoztam. Több évnyi közös munka után egyszer csak kiderült, hogy én igazából doktor is vagyok, és a társaimat onnantól kezdve nem tudtam leszoktatni, a herrdoktorozásról. Vannak társadalmak, ahol jobban megbecsülik az ilyesmit, ez kultúránként változó.

• 

Bronson.men : Ezek szerint az egyetem utolsó éveiben kezdte el azt érezni, hogy a divattal komolyabban is foglalkoznia kellene?

S. M. : A mai fiatalok el sem tudják képzelni, hogy az egy mennyire ingerszegény világ volt, hiszen manapság már minden elérhető. Én pont a rendszerváltás éveiben jártam a jogra. Ez túl van azért már a banánért való sorban álláson, de még még mindig egy szűk mezsgyén érkeztek be hozzánk a nyugati dolgok. 1991-ben egy cég közreműködésével behoztam az országba a Hugo Boss márkát, ami egy hatalmas dolog volt akkor. Boss öltöny? Akkor ez egy fogalom volt.

Ha az ember egyszer hozzájutott egyhez, le sem vette, azt hordta éjjel-nappal. Ha a tisztítóban volt, ott aludt a tisztítóban, hogy jöjjön már ki a ruha.

Nos, én ebben az időszakban megláttam bizonyos hiányosságokat, és belegondoltam, miért nincsenek meg ezek a ruhadarabok nálunk is? Ki akartam tölteni egy tátongó piaci rést, ezért kezdtem el ezzel foglalkozni.

Bronson.men : Kíváncsi lennék, mit gondol arról, hogy manapság igen nagy divat lett önmagunkat stylistnak mondani. (Egyből elkapja a fonalat, alig bírom befejezni a kérdést)

S. M. : Jajajj! De még mennyire, hogy az lett! Ugye

a stylist szó a stilista szóból ered, ez az olaszoknál annyit tesz, mint a divattervező. Armani egy stilista.

Namost ebből lett a stylist, aki fotózásokra állít össze darabokat. A minap beszélgettem pont arról egy barátommal, hogy ő hasonlóan áll a grafikusokhoz. Manapság mindenki grafikus, mindenki fotós… Én nem vagyok az a fajta ember, aki visszasírja a múltat, de úgy gondolom, sokkal jobb volt akkor, mikor még voltak igazi érdekszövetségek. Az volt fotós, aki fotós volt, és az volt szabó, aki tudott szabni. Esetleg az jogász, aki értett a joghoz. Elég nagy baj, hogy manapság bárki mondhat magáról bármit.

Bronson.men : Tehát akkor kimondhatjuk: attól, hogy valaki divatosan öltözködik, még nem tud másokat is felöltöztetni.

S. M. : Pontosan, ez egy tökéletes megfogalmazás. A dolog nagyon egyszerű: én például igen jól tudok főzni, de mást képtelen lennék megtanítani rá. De mondok jobbat, ott van például a nyelvtudás. Én nagyon jól beszélek németül, a fiamnak mégsem tudom ezt megtanítani, mert nem tudom, miért mondok valamit úgy, ahogy. Ahhoz tanárnak kell lennie valakinek. Higgye el, az én szakmámban ez ugyanígy van, egy szakember máshogy fogalmazza meg a dolgokat. De így megy ez manapság, divatos fiúk és divatos lányok… 

Nem olyan rég egy konferencián egy fiú megkérdezte tőlem, hogy mi a legnagyobb veszély, ami a generációját veszélyezteti a divat berkein belül. Tudja mit feleltem? Azt, hogy elvesztik a férfiasságukat!

Bronson.men : Ez egy eléggé közkedvelt téma manapság. Kifejtené bővebben?

S. M. : Manapság olyan inspirációkat ad a divat, ami feminin irányba mozdítja az embereket, mert, valljuk be, sokkal egyszerűbb a férfiakat is csipkébe meg selyemingbe öltöztetni.

Én azt vallom, hogy egy férfinak férfiként kell kinézni. Elég csak végignézni az utcán, nyilvánvaló, hogy sok emberből hiányzik az apa- vagy férfikép,

sokan állandó önkeresésben vannak fogódzkodó nélkül. Mindennek természetesen semmi köze a szexuális irányultsághoz, ebből a szempontból teljesen lényegtelen, ki kihez vonzódik. Armaninak aki közismerten meleg, nemrég egy olyan cikke jelent meg, melyben azt mondta, attól, hogy egy férfi meleg, még öltözzön férfinak!

Amerikában irgalmatlanul támadták, és felszólították a melegeket, hogy ne vegyenek Armanit, ennek ellenére jobban veszik mint valaha. 

A veszély nem a különböző identitásokban rejlik, hanem abban, hogy a fiúk egységesen elcsúsznak egy nőies irányba.

Ennél már csak az viccesebb, mikor az én generációm kezd el így, eszerint a feminin divat szerint öltözködni. Az embernek tisztelnie kell a korát!

Bronson.men : Köztudott önről, hogy bátran megmondja kritikai észrevételeit, amit nem mindenki visel jól, még akkor sem, ha jogos. Önt érte már olyan kritika, ami nagyon betalált?

S. M. : Szerintem az embernek kell, hogy legyen véleménye, ha ezt nem meri kimondani, akkor az a vélemény vagy a mögötte lévő tudás nem valós. Én is úgy gondolom, hogy sosem bántam csínján a kritikával. Nem szoktam senkinek se neki menni, de mikor az úgynevezett magyar elitről kell véleményt alkotni, akkor mégis mit mondjak? Katasztrófa… Persze vannak kivételek, de sajnos nincsenek igazán ikonikus figurák, akikre föl lehetne nézni.

Bronson.men : Ez a magyarságunkból gyökerezik, vagy más oka van?

S. M. : Nem, nem a magyarságunkból, ez a jelenlegi hazai társadalom hibás és félrekódolt értékrendszeréből adódik. Ezek a dolgok függetlenek attól, hogy valaki magyar, olasz, francia vagy esetleg dán. Itt van például a magyar értelmiség – nekem ez vesszőparipám, bevallom. A helyzet az, hogy a magyar értelmiség elfelejtette saját magát pozicionálni.

Mindenki pozicionálta magát a világban, az orvosok, a műszaki térségben dolgozók, mindenki, de a humán értelmiség ebből kimaradt. Miért van az, hogy Bécsben egy újságíró egy cikkért 300 eurót kap, míg itthon 20-at? Nincs renomé. És visszatérve az előző kérdéshez: igen, erről mindig megmondom a véleményem. Politikusokról is például.

Nem tudom azt mondani, hogy hú de jól öltözött a magyar politikai elit, mert nem az.

Engem nem igazán ért olyan kritika, ami fájó pont lett volna, az irigység sokkal jellemzőbb.

Bronson.men : De az irigységet meg dicséretként is felfoghatja az ember, nem?

S. M. : Hogyne! Múltkor olvastam valahol, hogy ha valaki ismeri minden lépésedet, az nem gyűlöl téged, hanem tisztel. Én egyébként alaptalanul sosem bántok senkit. Meg lehet nézni, én a Facebookon sem támadok soha senkit, nekem nincs egy negatív kommentem sem – ez egy másik olyan dolog, amit nem tudok megemészteni, számomra érthetetlen probléma. Múltkor föltettem valamit az oldalra, fekete ruhás nő, 1400 like, mire a komment: ez kék! … Jó, akkor legyen kék! Biztos boldog volt, hogy ő ezt odaírhatta, ilyenekkel nyilván nem kezdek el vitatkozni. De szerencsére nem ez a jellemző. Nekem elég pozitív tapasztalataim vannak ilyen téren.

Bronson.men : Valóban, ha valaki megnézi az ön oldalát, elsősorban nem azt látja, hogy az emberek ölnék egymást.

S. M. : Igen, ez így van szerencsére. Egyrészt tudják, hogy nem érdekel, így leszoktak róla, másrészt meg kapnak egy bant, és onnantól nincs velük gond. Azzal, hogy valaki kritikát fogalmaz meg, nincsen semmi baj, a baj a piszkálódással van, mikor az oda nem való emberek hülyeségeket beszélnek. Aki

egész életében melegítőruhában él, meg strandpapucsban jár, az biztos, hogy az én oldalamon nem találja meg a boldogságot.

De ezzel nincs is semmi baj, csak akkor nem kell odaülni és okoskodni!

Bronson.men : Apropó internet! Ön szerint mennyire konformizálódtak az emberek attól, hogy most már otthonról is hozzáférnek bármihez, akár a ruhaboltokhoz is?

S. M. : Ez egy nagyon érdekes dolog. Azt gondolnánk egyfelől, hogy ebben egy nagyon nagy boom van, de a ruhában nincs akkora nagy. A nagy világcégek az online shoppingból alig pár százalékot látnak csak. A ruhánál ugyanis ott van ez a touch dolog, tudja? Azt meg kell fogni, föl kell venni. Nagy változást maximum az hozott, hogy vissza lehet küldeni a rendelést. Az ember nem tudja, mi a mérete, berendel hármat, és eldönti, melyik legyen, a többit meg visszaküldi. Ez sokat változott. De tudatosabbak ettől nem lettek az emberek, maximum kényelmesebbek, hiszen semmiféle edukációt nem kapnak.

bFY: Van az a jelenség, hogy valaki elmegy a boltba, megnézi, ami tetszik, majd hazamegy, és neten megrendeli…

S. M. : Igen, ilyet én is csináltam már. Régebben rengeteg könyvet vettem külföldön, és így mindig túlsúlyom volt a repülőn. Éppen ezért, ha külföldön járok, lefotózom a könyv adatait, itthon pedig csak felmegyek az Amazonra, és meg is van. De tegyük föl, itt van rajtam ez a Tom Ford szemüveg, kerül pár száz euróba. Lehet, ha valaki most elkezdené keresgélni, egy óra searchölés után hátsó Kaliforniában megtalálja 100 dollárért, és akkor boldogság van. Így megy ez manapság. De nincs ezzel baj,

a kérdés az, hogy mit fog mindez tenni az utcáinkkal. Mi lesz, ha eltűnnek a boltok?

Mi lesz helyettük, üres terek? Mert ha ez így marad, benne van, hogy az embereknek nem lesz kedve boltba menni. Mert az macerás, szatyrot kell cipelni…

Bronson.men : Én csodálkoznék, ha a plázák eltűnnének. Azt veszem észre, hogy sokaknál hétvégi program kicsinosítani magukat, és nézelődni meg esetleg vásárolgatni kicsit. Szeretnek az emberek eljárni oda. Ön nem tapasztalta ezt?

S. M. : Sok mindent tapasztalok, meg sok mindent látok, aztán azt veszem észre, hogy amit tapasztaltam és láttam, az egy év múlva már nem úgy van. Nagyon gyors ma a világ, és folyamatosan gyorsul.

A klasszikus értékek pont azért jók, mert állandóak. Én ma is olyan nadrágot hordok, mint 5 éve, és valószínűleg 5 év múlva is olyat fogok. Lehet, hogy kicsit szűkebb lesz, de fazonjában nem változik.

Ez egyfajta biztonságérzetet ad. A klasszikus értékek biztonságot adnak. Ettől függetlenül imádom a divatot. Manapság a divat pont azt jelképezi az emberek életében, mint anno 200 éve a művészet. Ez egy művészeti ággá vált, amiben a hétköznapi emberek is kiélhetik magukat. Ki van szakadva mindenhol a farmerja, és egy lánccal össze van fogva? Nagyon jó! Csak nekem ne kelljen fölvennem.

Bronson.men : Talán a többség csak próbálja megtalálni a saját útját.

S. M. : Jó, de ma sokkal több is az inspiráció. Én emlékszem arra- és ez nem volt régen, 10 éve mondjuk – , hogy nekem tipikus szombati programom volt bejönni a belvárosba, elmenni egy újságoshoz, venni egy csomó divatmagazint, leülni valahova, rágyújtani egy szivarra, és végiglapozni őket. Ma? Fogom a telefont és ezalatt az idő alatt 20 magazint végigolvasok, ráadásul csak azt a részét, ami engem érdekel. Persze mindezt ma is meg lehet csinálni, könyvet is adok ki, tehát hiszek a Gutenberg-galaxisban, de azt be kell látni, hogy a következő könyvem 5 év múlva már valószínűleg elektronikus formában fog megjelenni.

Bronson.men : Lehetséges, hogy a fiatalok személyisége hosszútávon megsínyli a mai divatot, vagyis azt, hogy sok fiú és lány a trendeket követve ugyanúgy néz ki?

S. M. : Mély, filozófiai kérdések ezek… Az egyformaság, az egyformaságra törekvés az uniformizálásnak egy módja. Az uniformizálás pedig biztosan sokat elvesz az egyéni kezdeményezőerőből.

Bronson.men : Minderre rátesz még egy lapáttal, hogy a közösségi média is nagyban befolyásolja a fiatalok ízlését.

S. M. : Mondják ezt igen, de legyünk őszinték: milyen fajta ízlést közvetít a magyar média? A fiatalok, a zenészek, az élsportolók ízlését, öltözködését követik, ma már régen nem Hollywood a példakép. A mai fiatalokat már egyáltalán nem érdekli, talán azt sem tudják hol van. Rengeteg embernek az az érdeke, hogy gyorsan változzon a világ, másoknak pedig az, hogy ne, így ők mindig próbálják visszafogni a pörgést. Mennyi rossz film kap manapság díjat az Oscar-gálán, de most őszintén? És mennyi jó még csak jelölve sincs. És ott vannak ezek a sztárok, akik egyébként egész nap susogósban járnak, este meg felöltöztetik őket szmokingba, nagyestélyibe, mert a cégeknek ez egy nagyon jó reklám.

Ott állnak, mindenki tök jól néz ki, a világ meg elhiszi, hogy ez a valóság.

Hát nem ez! Ez 50 éve még így volt Hollywoodban, ma már nincs így. Ma SUV-vel járnak sneakerben, összefogott hajjal, nagy napszemüvegben, hogy az arcuk ne látszódjon.

Annak idején Cary Grant azt mondta, a legnehezebb dolog a világon Cary Grantnek lenni. Mert akkoriban egy színésznek mindig meg kellett felelnie, nem csak a vásznon vagy a vörös szőnyegen.

Bronson.men : Ahhoz a véleményhez mit szól, hogy azért változik a divat, mert ez generálja a vásárlást? Vagyis az egész csak arról szól, hogy mindig új cuccokat kelljen venni.

S. M. : Azt, hogy a divatnak ez a dolga! A divat az attól divat, hogy változik. Ha nem változna, nem is létezne. A divat azt jelenti, hogy folyamatos változás. Mikor azt hallom, hogy valakinek a szemére vetik, már megint valami új divatos cucc van rajta, én soha nem értem, mi ezzel a probléma.

A divatnak az a feladata, hogy hülye legyen, meg felháborítson, provokáljon.

Az égvilágon semmi bajom például az új Guccival. Idiotizmus, de ez a dolga. Mert szürke öltönyt mindenki tud gyártani, de olyat, aminek a hátára egy papagáj van hímezve, na olyat már nem. Az érdekes lesz, arról fognak beszélni az emberek. De azt nem fogják sehol megírni, hogy hú de szép szürke öltöny mellénnyel. A nagy brandeket pedig követik a kisebbek. A presztízse mondjuk a Zarának nem akkora, mint a Guccinak, de a forgalma meg sokszor akkora.

Bronson.men : A Zaráról mi a véleménye egyébként?

S. M. : Imádom a Zarát, egyszerűen zseniális. Aki a Zarát bántja, az nem érti ennek az egésznek a lényegét. A Zara azért fantasztikus, mert elérte azt, hogy a fiatalok is hozzá tudjanak jutni tök jó cuccokhoz. A lényeg az, és ezt kell megérteni, hogy egyszer viszont mindenkinek tovább kell lépnie egy szinttel. Elképedek, mikor barátom, 50 éves hapsi, panaszkodik nekem, hogy nem kapott magának semmit a Zarában. De komolyan, mit keresett ő ott? Ő már nagyon régen nem Zara. De maga az egész zseniális, nagyon szeretem. Bár őszintén szólva minden fiatalos dolgot szeretek. Én azt nem szeretem, mikor az emberek kiszolgáltatják magukat a brandeknek, és már olyan dolgokat vesznek föl, amik nevetségesek csak azért, mert rajta van egy felirat.

Bronson.men : Mit gondol a casual öltözködésről?

S. M. : A casualt ma már nem lehet megkerülni, mert az utca uralkodó irányzata is ez. Megváltozott a világ, mára a casual már a business öltözködésbe is beszivárgott, és az utcán is általában abban járnak az emberek.

Az igazság az, hogy a casual mutatja meg igazán, milyen vagy. Mert azt össze kell raknod.

Nagyon gyakran követik el az emberek azt a hibát, hogy azt mondják, az a casual ami szét van hordva, el van kopva, meg ami jó nagy. Pedig ez egy ugyanannyira gondosan megalkotott dolog, mint a business look. Csak egy fokkal nehezebb. Aki a casualt jól összerakja, annak tényleg van stílusbiztonsága.

Azt mondta egyszer egy író, hogy nincs olyan, hogy rossz vagy jó stílus, a stílus az vagy van, vagy nincs. Erre szoktam én mondani, hogy rossz ízlés, na az viszont van!

A szó nem mindegy. Például az sem mindegy, hogy a ruhámat viselem vagy hordom. Óriási különbség van a kettő között. Barátom szokta mondani, hogy a ruhát hordani a tisztítóba szoktuk, egyébként viseljük. Az embernek ugyanis van egy viszonya a ruhával. De aki mindennap máshogy öltözik, annak ez nincs meg. Pedig az embernek bizonyos szempontból azonosulnia kell a ruhájával. A mai világ egyik legnagyobb problémája az identitásválság, és ez látszik az öltözködésen is. Másrészről viszont meg a magyar fiatalok sokkal tudatosabban öltözködnek, mint tették azt 5 évvel ezelőtt. Az én szakmám szempontjából ez egy pozitív dolog. Mert ez azt jelenti, hogy elindult valami. Én azt gondolom, hogy ez az új generáció paradigmát vált.

Bronson.men : Ön mondta egyszer, hogy aki jól néz ki, az könnyebben boldogul az életben, vagyis a jól öltözöttség sikerre vezet.

 S. M. : Ha valaki jól öltözött és önazonos, az elindít a másikban egy bizalmi szálat. A ruha persze nem minden, de a jól öltözöttség igényességről árulkodik, és az ilyen emberrel az ember szívesebben köt üzletet, beszélget, vacsorázik. Mert visszatérve az első kérdésre,

az öltözködés önmagamnak szól, de azt is mutatja, hogy másokról mit gondolok.

Amikor találkozót beszélek meg mondjuk egy újságíróval, aki cikket ír a luxusról, és az illető eljön egy strandpapucsban meg egy atlétában csak azért mert meleg van, akkor ott valami nincs rendben. Kölcsönös tisztelet, tudja?

Bronson.men : Épp ezért talán érdemes volna az iskolákban tanórai kereteken belül is tanítani az öltözködés és a viselkedés szabályait. Így később, mire oda kerülnének a diákok, hogy eldönthetik, mit vesznek fel, már olyan kialakult eszköztáruk lenne, mellyel valóban stílusos ember válhat belőlük.

S. M. : Minderről egy szó sem esik az iskolában, ez így van. Én tartok egyébként előadásokat, de főleg egyetemistáknak. A személyes véleményem az, hogy a jövőbe kellene tekintenünk, nem a hátunk mögé, az pedig egyértelmű, hogy annak része az öltözködési kommunikáció és ezt bizony el kellene kezdeni tanítani. De nem csak ezt, lehetne színtant, művészettörténetet.

Hogyha kikerül egy ember a gimnáziumból, valami fogalma legyen már arról, hogy ki volt az a Leonardo vagy Chopin.

Nem azt mondom, hogy el kell benne merülni, de mondjuk tudja az építészeti korszakokat. Ha egy magyar átlagembernek most le kéne ülnie, és egy fehér lapra föl kéne írnia napjainkig a legnagyobb korszakokat, szerintem nagyon sokan elvéreznének. Pedig szerintem ez része az alapműveltségnek, ahogy az öltözködés is. Ezt nyilván nem sokan osztják, de én ezt így gondolom.

Bronson.men : Hogyan lehetne mindezen javítani?

S. M. : Szerintem az új generációknak ez menni fog, bár hosszú évek kellenek hozzá. A gondolkodásmódon múlik mindez. A mai fiatalok számára már kinyílt a világ, sokkal szélesebb a látókörük, mint a mostani 30-40-50 éveseké. Én a mai fiatalokat imádom. A fiam 23, és annyira jó látni, ahogy működnek, pezsegnek, annyira újak. Az előző generációknál nem éreztem ezt ennyire. Szerintem el kellett egy kis időnek telni, plusz ki kellett hogy nyíljon a világ és hogy az emberek fel is tudják ezt dolgozni. Én abszolút pozitívan állok ehhez az egészhez.

Bronson.men : Örvendetes ez az optimizmus a fiatalokkal kapcsolatban, általánosságban mintha nem ez lenne jellemző.

S. M. : Viszont azt is elmondom, mihez nem állok pozitívan. A „magyar divat világdivat lesz” témától például én röhögőgörcsöt kapok, bevallom. Ez ugyanis egy vicc. Azt is mondhatnánk, hogy Magyarország autóipari nagyhatalom lesz, annak legalább lenne alapja, elvégre azt legalább gyártunk itthon. Tudomásul kell venni, nincs olyan, hogy osztrák divat, se svájci, pedig az összes létező összehasonlításban az élen járnak. Erőltetettnek érzem, hogy megpróbálunk mindenben pusztán nemzeti alapon naggyá válni, a magyarok túlgondolják ezt is. Az egyik 180 milliós állami támogatást kap, bumm elmegy, másik 500-at, bumm, az is elszáll.

Mert ezek nem pénzek, 150 millió forint az világviszonylatban nincs, nem létezik. Múlt héten itt ültem egy emberrel, akinek ennyibe került az órája.

Bronson.men : De feltételezem, nem pusztán a befektetett összegen múlik, hogy sikeres lesz-e egy ilyen cég. Vagy igen?

S. M. : Ez valóban összetett dolog, mert ugyebár brandet is kell építeni, anélkül nem megy, és tegyük hozzá, ez is egy beteg világ. Ha valakinek erős brandje van, egy 30 eurós pólóba beleírja, hogy Armani, és simán eladja 300-ért. Mi ezt fordítva próbáljuk megcsinálni. Kreativitással akarunk világhírnevet szerezni, gondolván, hogy majd abból építünk brandet. De a startupok világában erre nincs idő. Ha mi ma hárman kitalálunk egy márkát, mondjuk AMD, most mondtam valamit, majd egy marketinges gyerek kitalálja mit jelent, mondjuk, Animal Medium Democracy, teljesen mindegy! És ha jól csináljuk,

majd állnak az emberek, hogy „aztaaaa, ez nagyon jó!” Vagy kitalálnánk azt a márkát, hogy EZ EGY DARAB SZ*R. És most nagyon nem viccelek. „This is a piece of shit” – valaki beletesz 10 millió eurót, legyártunk egy csomó fekete pólót elszakadt gallérral, és meg fogja venni a sok idióta.

És itt fog ülni a magyar divattervező, aki órákat ül egy szabás fölött, és a kardjába dől, sír, hogy igazságtalan a világ. Nem! A világ egyszerűen csak ilyen.

Bronson.men : De vajon miért nem látják be ezt az illetékesek itthon? Mondjuk, ha ön az erős renoméjával felhívná erre a figyelmet, arra biztos felfigyelnének, nem?

S. M. : Dehogy szólok én ebbe bele! Volt egyébként már egy vitám erről a sajtóban, de most, hogy igazam lett, természetesen senki nem kért bocsánatot, senki nem hívott föl, hogy basszus, hogy megmondtad 3 éve, hogy ennek semmi értelme! Meg ilyenkor jön az, hogy kint voltunk New Yorkban a divathéten… És? Mindenki a Ralph Laurenről beszél meg a Calvin Kleinról, ki beszél Szabó Dóráról, már bocsánat? Hogy a Madison Avenue 717-ben a 6. emeleten, egy hátsó szobában ki volt rakva egy tenderre 6 darab ruhája? És akkor mi van?

Az a baj, hogy nem mondjuk ki ezeket az alapigazságokat, mert az emberek  úgy vannak vele, hogy ha sikere nem is, de egy kis haszna így is lesz a dologból, mondjuk jelen esetben egy New York-i út becsippen, és az neki már elég is az elégedettséghez.

Bronson.men : Ha több nemzetközileg elismert nagy márkánk lenne, vagy volna egy olyan nagy divatikonunk, mint Armani,  akkor vajon több emberhez eljutna, több embert érdekelne itthon a divat? (Megemlítem neki a NUBU és Je suis Belle márkákat.)

bFY: Ez egy jó kérdés, de ha belegondol, egy mai fiatal, inkább vesz meg egy jól összerakott Zarát, mint egy kevésbé jól összerakott, kétszer olyan drága akármit csak azért, mert az magyar. Nem kell mindenbe belevinni ezt a magyarság dolgot! Nem lehetetlen, amit mond, de ha nekem van pénzem, és előttem fekszik két csipkeruha, mindkettő teljesen jó, az egyik nyakába bele van írva, hogy Szabó Dóra, a másikba pedig, hogy Miss V by Valentino, előbbi 450.000 forint, utóbbi 1500 euró, valószínűleg a Valentinót fogom választani. Mert egyébként a magyar divattal az is a baj, hogy a kis széria miatt túl drága.

Mondok egy példát: egy méter anyag 30 euró, jön a magyar cég, vesz 50 métert. Már ha egyáltalán eladnak neki 50-et. Merthogy aztán jön a Hugo Boss, és azt mondja ugyanerre a szövetre, hogy kérek belőle, 50.000 métert. Maga szerint ő mennyiért fogja kapni méterét?

Nem 30 euróért, hanem a töredékéért. Vagyis a nagy brandek olyan helyzeti előnnyel rendelkeznek, ami befoghatatlan és utolérhetetlen. És ez az, amit egyszerűen nem hajlandóak itthon elfogadni. Mert mindent ilyen szuperszenzitíven, szuperkreatívan akarnak megoldani, de azzal itt nem mennek semmire. Mert tudja mi ez? Business. Túl van misztifikálva a dolog, de én 25 éve benne vagyok, és

higgye el nekem, ez ugyanolyan, mint a víz, a szemüveg, a könyv, a tablet. Attól még, hogy ehhez egy ilyen szépséges világ van teremtve, ugyanaz az üzlet, mint bármi más.

Bemutatók? Az 15 perc egy szezonban. Az 30 perc egy évben. Nem erről szól! Kőkemény business és logisztika, hogy mi honnan jut be az adott céghez. Egy ember rendel egy márkától cuccokat, mondjuk inget, zakót, nadrágot, farmert, nyakkendőt. Ez minimum négy beszállító. Egyszerre nálam kell legyenek vagy legalábbis egyszerre egy raktárban, ahonnan majd eljutnak hozzám.

Ez egy irgalmatlan ipartechnológiai kérdés, nem pedig szép vagy nem szép, igazságos vagy nem igazságos kérdése.

A méretes ruhánál már beszélhetnénk erről, ott egyediek a darabok, de a nagypályán, ahová a magyar tervezők szeretnének feljutni, oda ez kevés már.

Bronson.men : Végezetül kérem, beszéljen kicsit arról, mire számíthatunk öntől a közeljövőben.

S. M. : Folyamatosan látszom, de nem készülök mostanában olyasféle nagy dobásra, mint például egy új üzlet megnyitása. Jelenleg a férfikozmetikumok területén tevékenykedem, és új könyvet is fogok írni Viselkedés címmel az emberi érintkezésekről, a manírokról. Egyébként meg teszem a dolgom, a kivárás állapotában vagyok.

Fotók: Vadas Géza (Wertánfotó)