Maga Steve Jobs firkálta össze a legelső Apple gépeket

Szerző: Bronson

Mintegy 45 éves rejtély oldódott meg.

Közel fél évszázada már, hogy az Apple eladott 200-at legelső termékéből, az Apple-1 komputerből. Ezekből nyolcvan körüli még mindig megvan, az első százból pedig kábé nyolcvanra kézzel írtak sorozatszámot, amikből csak néhány tucat maradt fönn. A márka fanatikusai mostanáig kattogtak rajta, hogy ki írhatta ezeket – az Apple-től senki nem vállalta magára.

Az egyik feltevés szerint a Byte Shop tulaja volt az elkövető, ám a tulaj, Paul Terrell tagadta a dolgot. Achim Baqué, az Apple-1 Registry munkatársát nem hagyta nyugodni a rejtély, két Apple-1-gyel Los Angelesbe ment a PSA nevű kézírás-hitelesítő céghez.

Ők aztán elkezdték begyűjteni az összes fellelhető, az Apple-1 számítógépeken lévő, kézzel írt számról készült fotót, illetve írásmintákat.

A kiértékelés során a betűméretet, a dőlést, az irányt és a tollnyomást elemezték három hónapig. Kiderült, hogy maga Steve Jobs írta rá a gépekre a számokat.

Az még várat magára, hogy kiderüljön, miért tette, és talán sosem tudjuk meg.

Itt van még jó kis kontent