Erős hetet nyom Elon Musk: kiderült, hogy tavaly 1700 milliárdot adományozott, most meg hitlerezett egyet

Szerző: Zubor Tamás

Hétfőn kiderült, hogy mennyire orbitálisan sok lóvét adományozott el tavaly, szerdán meg kidobott egy súlyos videót a szerinte még a mi életünkben kvázi rutinná váló Mars-utazásról.

Elon Musk a techvilág Kanye Westje, kábé minden nap körbemegy a világon vele kapcsolatban valami fáma. Pár napja a Tesla által az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelethez benyújtott jelentésből derült ki, hogy

5,7 milliárd dollárt, vagyis olyan 1700 milliárd forintnyi, egész pontosan 5 millió 44 ezer darab Tesla-részvényt adományozott el, ráadásul mindössze 10 nap alatt. Az, hogy kinek, rejtély.

A november 19. és 29. közötti tranzakció címzettjét/címzettjeit ugyanis nem nevezték meg. Ebben az időszakban a Tesla részvényeit 1000 dollár fölött jegyezték. A rendkívül egyszerű honlapon (ami konkrétan úgy néz ki, mint egy Windows-jegyzettömb) arról írnak, hogy például gyermekgyógyászati kutatásokat, megújuló energiákat, tudományos oktatást támogatnak. Ezzel az összeggel Musk tavaly a második legtöbbet adományozó amerikai; az első Bill és Melinda Gates, ők azért egy nagyságrenddel többet, 15 milliárd dollárt dobáltak ki a vagyonukból.

Aztán szerdán előállt a Space X ezzel a videóval, abból a korból, amikor már szinte természetes dolog lesz a Marsra utazni. Azzal kezdődik, hogy elindul az űrhajó Texasból, a Starbase nevű futurisztikus űrkikötőből, a földi gravitáció legyőzésére szükséges rakéták pedig ugyanide térnek vissza, miután jólvégezték dolgukat. Mikor megérkeznek a Marsra, ott már fényes, bura alatti városok fogadják őket.

Minderre Musk reményei szerint akár már öt-tíz éven belül sor kerülhet. A szintén pár napja bemutatott, lézermeghajtású űrhajó tervei alapján egyébként ez már annyira nem is tűnik hülyeségnek; ezzel 45 napra rövidülhet a Mars elérése egytonnányi hasznos teherrel. A terv amúgy nem Musktól, hanem a McGill Egyetemtől jött, és itt vannak róla részletek.

Legújabban meg arra ragadtatta magát, hogy egy azóta már törölt Twitter-bejegyzésben a kanadai miniszterelnököt Hitlerhez hasonlította, és nem Justin Trudeau javára. Az igazi Vasember arra a cikkre reagált, miszerint Kanada kriptotárcák és a hagyományos pénzügyi rendszer közötti interakciókat tiltott meg.

A Time amúgy választotta 2021 emberének, amivel mi is mélyen egyet tudtunk érteni:

Itt van még jó kis kontent