70 Joe Rogan-podcastot törölt a Spotify – UPDATE: már 113 részt töröltek

Szerző: Zubor Tamás

Pénteken nyúltak bele a világ leghallgatottabb podcastjának archívumába. Majd szombaton megint.

A két éve 100 millió dollárért szerződtetett The Joe Rogan Experience podcast legalább 70 epizódját törölte a Spotify, ugyanakkor az eltűnt részeknek, úgy tűnik, nincs sok köze az elmúlt hetekben kirobbant vitához, melyben azzal támadták a világ vezető zene- és podcastszolgáltatóját, hogy nem lép föl kellő eréllyel a covid-járvány/pszichózissal kapcsolatos félretájékoztatásoknak. Előzmények:

Először Rogan egyik régebbi vendége, Michael Malice ukrán-amerikai író-podcaster vette észre a törlést, aki pénteken tweetelte ki, hogy két szereplését is leszedték, a legutóbbi ezek közül a #1218-as, még 2018 decemberéből. Ezután a Gizmodo utánament a dolognak, és ellenőrizte annak a weboldalnak a nyilvántartását, mely Rogan műsorainak elérhetőségét figyeli. Nos, meg tudták erősíteni: a szájt által megjelölt 70 epizódot valóban eltávolították.

Nincs ezek között viszont az, amelyik a legnagyobb port verte: a sokat bírált oltástudóssal, Robert Malone-nal készült műsor továbbra is fönt van. Ugyanő egyébként már a Twitter cenzúrájának áldozatul esett, onnan már egy ideje kitiltották.

Mint a Gizmodo rámutat, nem először szednek le Rogan-műsorokat, tavaly is lekaptak vagy 40-et. Egyébként Rogan a hiszti hatására kirakott egy videót, melyben udvariasan elnézést kért a Spotify-tól, hogy ilyen helyzetbe hozta őket, egyben ígéretet tett, hogy covid-oltásos ellenvéleményt (mármint ahhoz képest, amire berágott például Neil Young, vagyis oltáspártit) megfogalmazó vendéget is meg fog hívni.

Persze a vehemensebb tiltakozóknak ez kevés volt, és továbbra is Rogan teljes törlését követelik.

Neil Young (aki azért annyira sokat nem kockáztatott a Szpotiról való távozásával, tekintve, hogy pár hete kapott 150 millió dollárt a dalai után járó jogdíjak feléért) mellett Joni Mitchell énekes, és Bruce Springsteen zenésztársa, Nils Lofgren is leszedette zenéit a Spotify-ról. Nem készít nekik több műsort ezen felül Brené Brown bestselleríró sem, továbbá India Arie énekesnő is a tiltakozik, bár ő nem a covid-pszichózist vette magára, hanem a Rogannak a rasszokkal kapcsolatos szóhasználatára akadt ki. Közös nyilatkozatot adott ki David Crosby, Stephen Stills és Graham Nash is. Rajtuk kívül Roxane Gay is leszedte podcastját, sőt egy Trump-rokon, Mary Trump, a korábbi amerikai elnök unokatestvére is törölte magát.

UPDATE:

A pénteki törléscunami szombaton is folytatódott, újabb 43 résszel. Olyan vendégekkel folytatott beszélgetések tűntek el a platformról, mint az azóta már már terroristának minősített Proud Boys szervezet alapítójával, Gavin McInnesszel folytatott, vagy az összeesküvés-elméleteket terjesztő Infowars tulajdonosával, Alex Jonesszel zajló, illetve leszedték a Milo Yiannopoulosszal készült részt is.

Itt van még jó kis kontent