Izgalmas véleménycikk jelent meg a BBC News oldalán Steven Pinker, a Harvard pszichológiát és kognitív tudományokat kutató professzora tollából. Írásában az észszerűség kontra zsigeri vágyak ellentétet körbejárva arra keresi a választ, hogy ösztöneinken felülkerekedve hogyan válhatunk produktívabbá, hogyan gyarapíthatjuk anyagi, testi és szellemi javainkat némi önreflexióval és önkontrollal. Pinker kutatásain alapuló cikksorozatunk első részében arról írtunk, miért érdemes kényeztetni jövőbeli énünket, majd a véletlenhez való hozzáállással foglalkoztunk, záró cikkünkben pedig körbejárjuk, hogyan lehet emelt fővel kijönni a leghúzósabb vitákból is.
Többet ésszel, mint erővel! – tartja a közhely, és mint a legtöbb banálisra koptatott lózungból, ebből is sok mindent (újra)tanulhatunk, ha pár lépést hátralépve megkeressük rég elveszett igazságtartalmát. Különösen az olyan helyzetekben jöhet jól, amelyekről Pinker ír pszichológiai kutatásait összefoglaló publicisztikája utolsó harmadában, ahol a vitákban történő csakazértis felülkerekedés kontra észérvek ingoványos terepére kalauzolja olvasóit.
Az első pont, amit jó észben tartani, valójában pofonegyszerű, de lehet, hogy a közelmúltban átélt konfliktushelyzeteinket végiggondolva a felismerés sokunknak fájó lesz:
1. Intellektuális vita során a célunk mindig az kell legyen, hogy a résztvevők észérvek kifejtésével, kezdeti diszpozíciójukból indulva, a másik érveit meghallgatva folyamatosan közeledjenek az igazsághoz, így a másik fél – e tengelyen a miénkhez szintén egyre közelebb eső – álláspontjához.
Nem pedig az, hogy erőből lenyomjuk a másikat.
Lássuk be, mégiscsak főemlősök vagyunk: génállományunk több mint 90 százalékban egyezik a dagonyáért ölre menő disznóéval, 95 százalékban az eleségért a fajtársát felfalni képes patkányéval és 98 százalékban a szexért kurkászással fizető csimpánzéval. Micsoda szerencse, hogy kiélezett helyzetben, folyamatosan reflektálva sokszoros hendikepet jelentő ösztöneinkre – amelyek célja egytől egyig az, hogy „te légy az alfahím, haver, és ne az a baltaarcú csávó az asztal túloldalán” – felülkerekedhetünk rajtuk. Ahelyett, hogy a másik fél fejét izomból vernénk bele az asztalba.
Alfavitázók köre
Szóval fontos, és a másik szemében is sokat dob az ázsiódon, ha a legkellemetlenebb konfliktushelyzetekben is tudsz disztingválni. Alfahímből alfavitázóvá avanzsálni bizony azt jelenti, hogy nem izomból, hanem séróból érvelsz, azaz képes vagy belátni, ha tévedsz: nem érzed gáznak a másik álláspontjában felismerni a valid meglátásokat.
Tehát nem a győzelemért, hanem közös célért, a közös álláspont kialakításáért érvelsz. Ehhez pedig az önreflexió mellett szükséged lesz empátiára is, ami – és ez vezető pozícióban regnáló szociopaták esetében külön jó hír – tanulható. Sőt: az eredményesség és így a nagyobb profit érdekében hideg fejjel gondolkodva, merő önzésből is érdemes a húzós helyzetekben némi önkontrollt tanúsítva élesben is alkalmazni.
Bármilyen paradoxnak is hangzik: ha jobb eredményt akarsz, hallgasd meg a másikat! Mondjuk, mielőtt közbevágnál.
Ha mégis előbújna belőled az alfahím, az a vitapartneredet is hergeli, így aztán egymást felbőszítve egyre messzebb is kerültök a megoldástól. Így érünk el a második ponthoz, amire talán még nehezebb figyelni, mint arra, hogy mi hagyja el a szánkat: az, hogy hogyan.
2. Figyelj a testbeszédre! Az ugyanis legalább olyan sokatmondó, mint az előre begyakorolt vagy épp a vita hevében improvizált monológod.
A nonverbális megfélemlítésnek, a másik alsóbbrendűként beállításának számos jele van, amelyeket a kevésbé felvilágosult felsővezetők esetében te is könnyen megfigyelhetsz. Ilyen:
- a dölyfös póz (például a feltett láb)
- a kifejezéstelen arcból a vesédbe bámuló szempár
- a mélyített hang
- az ellentmondást nem tűrő hangsúlyozás
- a másik állandó félbeszakítása.
De ugyanígy a terület körbeilletésének, azaz a (vélt vagy valós, de mindenképp éreztetni szándékolt) dominancia kimutatásának jele a visszaélés a másik idejével egy tárgyaláson, a véget nem érő, semmibe tartó sztorizgatás vagy viccmesélés egy hivatalos találkozón, mások negatív színben történő feltüntetése pletykázás közben vagy épp a vállveregető, túlzott bratyizás.
Ezek az árulkodó jelek mind azt sugallják: több vagyok nálad – mindegy, mik az érveid; az lesz, amit én akarok.
3. Az állandó, tesztoszteronszagú törekvés a dominanciára nemcsak a testbeszédben érhető tetten, hanem néhány olyan mocskos trükkben is, ami arra irányul, hogy a másik rossz színben tűnjön fel. Ezek:
- az úgynevezett „ad hominem” érvelés, amikor a beszélő a vitapartner személyét támadja az érvei helyett,
- az árnyékbox a madárijesztővel: amikor a válaszában előbb eltorzítja a másik álláspontját, aztán ezt a kifacsart állítást tiporja diadalmasan a sárba,
- vagy a madarat tolláról módszer, amikor ahelyett, hogy a másik érvelésében mutatna rá a hibákra, olyan jellemhibás/megvetendő illetőkre utalgat, akik történetesen osztják az illető véleményét.
Az intellektuális kihívásokban való felülkerekedés mindnyájunk büszkeségét legyezgeti, pláne, ha közönségünk is van. Modern arisztokraták milliói fizetnek elő világszerte olyan irodalmi és közéleti folyóiratokra, amelyekben hétről hétre hosszú hasábokon át olvashatják a legedzettebb disputa-gladiátorok vitriolos riposztjait.
A YouTube-on döbbenetes népszerűségnek örvendenek, külön zsánert alkotnak azok a videók, amelyekben a hős celeb „megsemmisíti”, „leszedi” (érdemes figyelni a nyelvhasználatot, amely önmagában is remekül leírja a fenti gesztusok mögötti valódi szándékot) a szerencsétlen riportert, ahogy a közönségkedvenc „roast” műsoroknak is ez a motorja.
Ez show-nak végül is tényleg nem rossz.
De ha a vitával valójában az információszerzés, egy kérdés megértése, a stratégiaépítés, folyamatok ésszerűsítése, illetve vállalkozás esetén a profit növelése célunk, akkor az alfahímek stratégiája helyett érdemesebb empatikusan állni a másikhoz. Valóban figyelni rá, és így gátat szabni feltörni akaró, zsigeri ösztöneinknek.
Mindnyájan az ésszerűség, a ráció szószólói lehetünk, ha példát mutatva változtatunk tárgyalási stratégiánkon. Így a velünk szemben álló fél is rákényszerül, hogy véleményét hipotézisekké formálva, jól megalapozva, összeszedetten tálalja, ahelyett, hogy a mondandó szárazanyag tartalmától függetlenül, egyszerűen csak az erősebb kutya b*sszon.