13 divatfogalom, amivel érdemes tisztában lenned

Szerző: Mack

Eljött az idő, hogy számot vessünk lehetséges elmaradásainkkal, ami a különböző divatfogalmakat illeti. Ha grandmaster szinten tolod, akkor ez legyen számodra egy megmosolyogtató teszt, ami után győztesen állhatsz fel, kezdőként pedig felvértezheted magad azzal az alapvető tudással, amellyel magabiztosan beletrollkodhatsz bármelyik bankárbuli ultrasznob társalgásaiba.

Abból indultunk ki, hogy a fogalmak tisztázásával talán annak is lehet újat mondani, aki napi szinten foglalkozik a divattal. Néhol csapongó gyűjtésünk tehát olyan kifejezéseket válogat össze, amelyek

annyiszor jönnek szembe, hogy pusztán emiatt tudni véljük a jelentésüket, aztán esetleg kiderül, hogy mégsem.

#1 Ritkább anyagok leltára

Kasmír

Olyan gyapjúfajta, ami pjúr tesztoszteront evett reggelire, így finomabb szálú, erősebb, mégis könnyebb, illetve határozottan jobban szigetel, mint a mezei gyapjú. Előállításához egy jámbor kasmírkecskét kell lekapni nullással, majd a kinyert szőrzetet szín szerint osztályozni, ahol tovább tagozódik (árban is)

aszerint, hogy a felesleges szőrmennyiség eltávolítása után mennyi “durva szál” marad a végtermékben.

Ami aztán lehet pulcsitól kezdve sálakon át egészen kesztyűkig bármi, de sokszor a kasmír minőségében mérik a jó öltöny anyagát is.

Kreppszövet

Egy nem túl gyakran emlegetett, de annál hasznosabb pamutvariáns, melynek szövése közben a szálak némileg “összeverődnek”, innen a krepp-papírra emlékeztető minimális, gyári gyűrődés.

Általában csíkozott kivitelben találod meg, ami optikailag segít abban, hogy ne úgy nézzen ki, mintha egy öszvér szájából rángattad volna ki.

Teljesen fölösleges vasalni, melegebb időben pedig az egyik legjobb megoldás alul-felül, mivel nem feszül rá a testedre, így jól szellőzik. Ingben a leginkább legjavallott, de egy smart casual felé nyitott rövidgatyát is ki lehet hozni a dologból, ha nagyon nyáriasra akarod venni a figurát.

Vászonnemű

Ez a lenfonalból készült anyag többnyire ugyanazokkal a kvalitásokkal bír, mint a kreppszövet, mégis alatta helyezkedik el a táplálékláncban. Úgy kell nagyjából elképzelni, mint a divatvilág kevlárját, amely nagyon fasza, ha pisztolygolyók ellen mész, de az apróságokban elhasal, mint páncélzubbonyos tűzszerész a kavicson. A vászonszövésnek hála ellenáll szinte bárminek, ami napi használatban az útjába akadhat, és ennek ellenére képes legalább olyan jó szellőzésre, mint a krepp, ugyanakkor a legnagyobb erőssége egyben a gyengesége is:

abszolút rugalmatlan, és mint ilyen, könnyen megtörik, ha ugyanazokon a helyeken vasalod és hajtogatod.

Ja és a szín is olcsó, beázott vakolatként kopik róla, úgyhogy óvatosan!

#2 Öltönyalkatrészek

Egysoros/kétsoros zakó

Nem szégyen, ha az ember nem hallott például a kétsoros megoldásról, úgyhogy foglaljuk össze egyszerűen. A klasszikus egysoros zakót ismerik a legtöbben, itt ugyanis kettőtől négyig terjedő mennyiségben helyezkednek el a gombok a ruhatörzsnél, és egy balról induló mozdulattal lehet őket gombolni. Ezzel szemben a kétsoros az általában négy gombot két oldalra osztja le, hogy aztán tetszés szerint lehessen variálni. Ezzel nagyobb anyagmennyiséget lehet összerántani, ami lényegesen feszesebb, daliább, egyben klasszikusabb hatást eredményezhet.

Hajtóka/Csúcshajtóka

Gyakran helytelenül gallérnak mondják a kultúrbarbárok, de a hajtóka az egyetlen helyes szó a zakónak arra a visszahajtott részére, ami a melltől a vállig terjed. A csúcshajtóka annyit változtat a recepten, hogy a váll felé álló egy csúcsban végződik, hogy optikailag tuningolja ezt a férfiasnak szánt V alakot a mellkas közepén, illetve hosszítsa a torzót. A méret (ha úgy tetszik, fesztáv) változó, szmoking esetében pedig fényesebb anyagokat (általában szatént) is szokás használni a kialakításukra.

Nyakkendőtű/Mandzsettagomb

Mindkettőre azt hihetnéd, hogy egyszerű kiegészítő, amiben körülbelül annyi a praktikusság, mint csupán azért Rolexet húzni, hogy azon nézhesd a pontos időt. Pedig meglepő módon praktikus szerepük is van: a nyakkendőtű nem csak egy baller kiegészítő egy unalmasabb öltönyszett felpimpelésére, de egyben az inghez is rögzíti a ficánkolásra hajlamos nyakkendőt, hogy mindig olyan küllemed legyen, mint a beállított fotókon. Na, de a mandzsettagomb már tényleg csak dísz, nem? Az lenne, ha minden ing úgynevezett szimpla kezelővel, azaz rávarrt gombbal rendelkezne, ám

az ilyen úri mókákhoz találták ki a dupla kezelős inget, amit viszont csak mandzsettagombbal tudsz összekapcsolni.

Kicsit mondvacsinált funkció, de ha ettől jobban érzed magad, és mellé még egy kis színt is viszel az outfitbe, akkor nem látunk hibát.

Kiterjedt gallér/Egyenes gallér

Laikusként azt hihetnéd, hogy ha valamit, akkor legalább a jól bevált inggallért nem lehet nagyon variálni, de a valóság az, hogy hozzávetőleg kismillió eltérő megoldás létezik, nagyjából akkora relevanciával, hogy az említésük is csak szőrszálhasogatásnak számíthat. Azt viszont érdemes tisztázni, hogy a gallér két csúcsa közti távolság egy sarkalatos mértékegység, a spektrum két végén pedig a kiterjedt és az egyenes gallér áll.

A kiterjedt gallér két pontja közti távolság 8-15 centi közt van, míg az egyenes galléré 5-7 centi között, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy utóbbi nyújtja a nyakat és kevésbé megengedő a vastagabb nyakkendőcsomókkal.

Háta nyakkör

Nem gyakran fogsz ezzel a kifejezéssel találkozni, hacsak nem egy szabóságból nyíló titkos alagúton át mész melózni minden nap valamelyik nemzetközi titkos ügynökségbe, de ez a zakónak azon része, amely technikailag a hajtóka két oldalát kapcsolja össze hátul, a nyaknál. Azért érdemes tudni, hogy létezik ilyen is, mert

ha a konditól kicsit bedurran a hátad, akkor az anyag bizony gyűrődni fog.

A jó szabó viszont nemcsak kivasalni tudja, de ismételten méretre igazítani is. És ha már:

Méretre igazítás/Méretre szabás

Nem akarjuk ragozni a dolgot, a témában tett mélyszántásokkal tele vannak a szervereink, de két megkerülhetetlen szabászati fogalomnak ide is be kell kerülnie. A “méretre igazítás” folyamata annyit tesz, hogy vagy egy már meglévő, bolti öltönyt forgat meg a kezei közt a mesterember, amíg a legjobban a testedre nem önti, vagy egy korábban készült, szabott öltönyt korrigál a megváltozott paramétereidre. Például mert testesebb lettél vagy nagyon bevált a diéta.

Ezzel szemben a méretre szabás a drágább, de patentebb opció, amikor a nulláról rakják össze a cuccot csak neked,

és szinte minden egyes döntés felett te magad rendelkezel: milyen kasmírból, milyen szabással, milyen gombokkal, bélésselyemmel, ésatöbbi.

#4 Pólókisokos

Kereknyakú/V-nyakú/Mélynyakú

Talán ezzel van a legtöbb tapasztalatod fashion rookie-ként, de a tudás anyja az ismétlés, úgyhogy álljon itt egy szimpla rendszerezés. A kereknyakú póló, avagy crewneck a sztenderd szabás, a legszorosabban körbezárja a nyakvonalat, így a legkevesebbet engedi láttatni a kulcscsontodból.

Ezzel szemben a V-nyakú egy olyan vizuális boost, amely látszatra új magasságokba emel, ugyanakkor kegyetlenül diszkriminálja a plusz kilókat, érdemes fittnek és/vagy cölöpösnek lenni hozzá. Lényegesen jobb szellőzést biztosít a crewneckhez képest, de a közelébe se érhet a mély nyakú, avagy scoop variánsnak, mely ugyancsak lefelé terjeszkedik, de a körív megtartása mellett. A női divatban volt sokáig bevett szokás, mert ugye megdobja a dekoltázst, de aztán

kinyílt a társadalom harmadik szeme, rájött, hogy férfiember is villoghat a mellkasával vagy legrosszabb esetben valami szemrepesztő kulcscsonttal, ha valaki erre bukik a genderspektrum másik oldalán.

Arra vigyázzunk csak, hogy mind a V-nyakúból, mind a scoopból léteznek egészen extrém verziók, annyira hivalkodóak, hogy akkor is lekurváznak bennük, ha amúgy akkora férfi vagy, hogy az oldalast is nutrival öblíted le.

Egy humoros megközelítés. A jobb oldali verziót tényleg inkább NE.

Póló vs T-shirt

Ez specifikusan a magyar köznyelv sara, itt a Kárpátok szívében valamiért a T-shirt pólóként emlegetése dívik. Holott annyi közük van csako egymáshoz, hogy mindkettőt a felsőtestedre kapod fel elsődleges védőrétegként, meg talán az, hogy többnyire rövid az ujjuk, de itt meg is állnak a hasonlóságok.

A póló elnevezés eleve félrevezető, mert a teniszezők 19-20. században használt, feltűrt, gombos felsőjét hívták így, melyet aztán az 1920-as években egy Renée LaCoste nevű francia játékos használt először rövid ujjal, arra hivatkozva, hogy az eredeti baromira kényelmetlen sportoláshoz. Ezt a mai napig gombokkal gyártják, gallérral, ami egyfajta eleganciát és stílust kölcsönöz, de valamelyest kényelmetlenebb, mint az elterjedtebb T-shirt.

Ehhez képest a T-shirt egy primitív, puritán darab, lényegében egy köréd tekert egyrészes ruhaanyag, különböző minőségekben és kivitelekben.

#5 Denim duhaj

“Nyers” farmer

Hívják még úgy is, hogy sötét tónusú, vagy netalántán mosatlan farmer, lényege pedig, hogy a gyártás folyamatában szkippelik a hipózás/mosás részt, így az anyag eredeti, mélyfekete/kék színében kerül a kezeid közé. Lényegében ez a gatya még nincs kész,

az utolsó simításokat a viselő, azaz te magad rakod bele azáltal, hogy a jó életet is kihordod belőle, miáltal a cuccos organikusan kopni fog térd-, derék- és ágyéktájon.

Ha vállalod ezt a melót és akár azon is hajlandó vagy spórolni, hogy pár hétig-hónapig a mosandók közé taszajtsd, akkor lesz egy kifejezetten egyedi darabod, amit a te Adonisz tested munkált meg.

Szegélyes farmer

Kicsit nehéz megragadni a mibenlétét, mivel nem egyszerűen egy anyagot vagy eljárást körülíró fogalomról van szó, hanem egy speciális varrásról, ahol a farmer szélét nem kell vágni és elvarrni, helyette az úgynevezett természetes szél, avagy “self-edge” kap minimális foltozást. Míg a készítés során sokszor a tényleges méretnél több anyagot használnak, a “selfedge” denim pont annyi anyaggal dolgozik, amennyi szükséges az adott farmerhez.

Ez két dolgot jelent:

a végtermék drágább lesz a macerásabb eljárás miatt, viszont az anyag vastagabb és strapabíróbb, mert a felesleg lenullázása miatt dolgozhatnak jobb matériából, elegánsabb kötési technikával.

Abban a ritka esetben, ha egy-egy brand nem tolná az arcodba, hogy ezzel van dolgod, úgy elég kifordítanod a gatyaszárat, és megpillantva a vékony, piros varrást, egyből tudni fogod, hogy ilyennel van dolgod.

Inspó és képek: D’Marge

Itt van még jó kis kontent