Jetpackkel szállított vérplazmával mentettek meg egy szakadékba zuhant katonát

Szerző: Zubor Tamás

Egyelőre még csak demonstráció volt, de hamarosan élesben is bevetik.

És reméljük, hogy nemcsak katonák kaphatnak majd ilyen ultramodern segítséget, hanem bajba jutott, balesetet szenvedett civilek is. Ehhez az kéne, hogy mondjuk a hegyimentők alapfelszerelésébe tartozzon az eszköz, de a katasztrófavédelemnek mindenképp rendszerbe kell állítania.

A mostani tesztet a NATO (Észak-atlanti Szerződés Szervezete) tartotta a Gravity Industries jetpackjével. A kísérletben a tesztpilóta maga a cégalapító, Richard Browning volt, akinek egy

szakadékba zuhant katonának kellett vérplazmát vinnie olyan terepen, ahol más közlekedési eszközzel nem nagyon vagy lassabban lehetett volna boldogulni.

A gyakorlat a szlovén Alpokban zajlott, ahol a sztori szerint egy szűk hegyi utakon megközelíthető helyen szenvedő katonát kellett megmenteni. A teszt sikeres volt, még ha Browning elég óvatosban tolta, végig az ösvény fölött, nagyon alacsonyan, meg lassan is szállt, és maga a jetpack is elég bumfordi még. De hát az első rádiótelefonok is azok voltak, maga a hajtómű pedig közel 140 kilométer/óra sebességre is képes, és nagy magasságba is föl tud emelkedni.

Megvásárolható repülő autó:

Itt van még jó kis kontent