21 éves korára belátta, hogy nem futhat el a saját neve elől, inkább megpróbál erőt meríteni a súlyos örökségből.
Nico Ali Walsh nincs egyedül a keresztjével. Michael Schumacher fia, Mick, épp túljutott az első F1-es szezonján, a Maldini dinasztia új képviselője, Daniel, a szárnyait bontogatja az AC Milanban, Scottie Pippen Jr. már az NBA előszobájában van, és sorolhatnánk. (Felkészül: a 12 éves Benjamin, akinek Sergio Agüero az apja, a másik ágról Diego Maradona a nagyapja – és bónuszként Lionel Messi a keresztapja.)
Előttem az utódom
Szóval fiatal bokszolóként Muhammad Ali unokájának lenni igazából nem kivételes dolog – pláne, ha az ember nagynénje a veretlen Laila Ali, a női boksz egyik legnagyobbja –, a lassan hat éve halott legenda mitikus, népmesehősi státusza miatt mégis különleges. Rengetegen élnek, akik felnőtt fejjel látták Muhammad Alit megvívni a sportág történetének legnagyobb mérkőzéseit, de az ő neve még a később születettek számára is többet jelent egy hajdani nagy sportolónál.
Közhely, hogy az ilyen élethelyzet mennyire megnehezíti az ismert neveket történelmi billogként magukon viselő leszármazottak dolgát, amennyiben hasonló elfoglaltságot választanak maguknak. Ennek nyilván ők is tudatában vannak, hát annál is inkább becsülendő, ha ennek ellenére belevágnak.
És nagyon tanulságos, hogy milyen stratégiát választanak.
Walsh a jelek szerint azok közé tartozik, akik meg sem próbálják maguknak könnyebbé tenni az akadálypályát. Egy Ali-tetoválást visel a jobb alkarján, vagyis ott, ahol a mindennapi életben is eléggé szem előtt van, hát még egy bokszmeccsen. A debütálása előtti sajtótájékoztatón egy olyan pólóban jelent meg, amin egy Ali-portré volt, valamint a nagyapa egyik híres mondása: “Ha valaki annyira jó, mint én, nehéz szerénynek lenni.”
Az unoka ezt persze nem magára érti, egyelőre nem is lenne mire fel hetvenkednie. Tavaly augusztusban simán, technikai K.O.-val hozta az első és a második profi meccsét. Aztán decemberben a harmadikat már csak megosztott pontozással nyerte meg – a Madison Square Gardenben, ahol Ali nyolcszor is bunyózott – egy nem túl ismert, de jó képességű ellenfél, a nála 8 évvel idősebb Reyes Sanchez ellen. A következő fellépése január 29-én lesz a 18 meccsén eddig csak egy vereséget szenvedő Luis Melendezzel.
Walsh olyannyira nem akar kitérni a nyomás elől, amit nagynevű felmenőjének munkássága jelent, hogy az első mérkőzésén egyenesen Ali egykori nadrágját viselte. Igaz, azt állította, csak kényszerűségből alakult így, mert a saját, Nico feliratú gatyája egyszerűen nem készült el időben. Azt is mondta, hogy a későbbiekben már emléktárgyként őrzi majd tovább a nevezetes ruhadarabot.
Bevállalós hozzáállás
Ami ugyanakkor csak az utóbbi időkben jellemző rá. A CNN-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy a neve miatt mindig is úgy érezte, a lehető legjobb képet kell magáról sugároznia, ami időnként elég nyomasztó volt.
Nemrég kezdtem el elfogadni nevem, ahelyett, hogy elbújnék előle. Korábban szinte menekültem tőle. De hát nem tudok elfutni, különösen ebben a sportágban nem. Így aztán megpróbálom a magamévá tenni. Most már inkább büszke vagyok rá, és boldog vagyok, hogy így alakult, mert sokáig egészen mást éreztem
– mondta a második meccse előtt készített interjúban.
Az Ali névnek persze nemcsak rá volt, illetve van hatása. Az amatőr korszakára úgy emlékszik vissza, hogy az ellenfelei szemmel láthatóan óriási erőt merítettek abból, hogy ki(nek az unokája) ellen kell küzdeniük. “Ha összekerültem Átlagos Joe-val, ellenem rögtön Joe Frazierré változott” – mondta Ali hajdanvolt nagy riválisára és első legyőzőjére utalva.
Neki magának nem sok emléke van a nagyapjáról, hiszen 16 éves sem volt még, amikor meghalt, és Alin az élete utolsó egy évtizedében már nagyon elhatalmasodott a Parkinson-kór. “Azért gyakran megmutattam neki az edzéseimről készült videókat, és egy alkalommal, amikor épp jól ment neki a beszéd, tanácsot is kértem. Azt mondta, a mozgás, a lábmunka teszi a jó bokszolót: figyeljek oda, hogy mit eszem, és vegyem komolyan a futóedzéseket” – idézte fel az interjúban.
A fogadtatás
Walsh megjelenése a boksz világában megérintette az egykori világbajnok szurkolóit is. Az első profi meccse után kapott üzenekből az derül ki, hogy őt nézve többen úgy érezték, “visszahozta Alit az életbe”. Ezért az edzője, “Sugar Hill” Steward azóta viccesen csak Ghostnak, azaz Szellemnek hívja tanítványát.
Tényleg úgy éreztem én is, mintha velem lett volna azon az estén. És egy kicsit úgy is volt, hiszen emlékszem, hogy a közönség azt skandálta: Ali, Ali. Ilyet addig csak az ő meccseiről készült fekete-fehér felvételeken láttam a Youtube-on. Ott volt ő is bennem, csodálatos este volt, nem is álmodhattam volna szebbről.
Ez azért nem feltétlenül jelenti azt, hogy Ali boksztudása mindenestül megjelent az utódjában. Walsh a már említett harmadik mérkőzésén nem volt igazán meggyőző, ezt ő maga is elismerte. Márpedig ha messzire akar jutni, az eddigieknél keményebb ellenfelek várnak rá a középsúlyú mezőnyben.
Mindenesetre 21 évesen még van ideje fejlődni, és a potenciált többen is látják benne. Azt még betudhatnánk a mindkét fél részéről meglévő marketingérzéknek, hogy a menedzsere nem más, mint az Ali 27 meccsét promótáló Bob Arum – de Steward, aki a veretlen brit szupernehézsúlyú világbajnok, Tyson Fury edzője is, biztosan nem foglalkozna vele, ha nem hinne a képességeiben.
Walsh nyilatkozataiból úgy tűnik, egyelőre képes kezelni a terhet, ami rá nehezedik. “A célom, hogy mindig csak a következő küzdelemre tudjak koncentrálni, és így a legjobb Nico legyek. Nagy elvárásaim vannak magammal szemben, és nyilvánvalóan másik is sokat várnak tőlem, de az igazi cél, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból.”
Sportrovatunk legutóbbi bokszos cikke: