Teljes útmutató a beanie sapka viseléséhez és történelméhez

Szerző: Bronson

Idő kellett hozzá, míg az emberiség megtanulta, hogy a kobakra húzott rongydarab nem csak az egészsége, de a megjelenése miatt is számíthat. Komoly off topik kitekintésekkel mesélünk a világ legegyszerűbb ruhadarabjáról, amit minden télen kínlódva veszel elő a szekrényből, de csak amíg meg nem találod a neked valót.

Az emberek egy része egyszerűen nem hajlandó elfogadni, hogy a megfázás is vírusos megbetegedés, egy felső légúti fertőzés, ehelyett azt hiszik, az valamiféle szervi gond, amit az okoz, hogy hidegben tartózkodsz. Nem. Sajnos a megfázás is a rohadék kórokozóktól van, amik elszaporodnak, például egyszerű szezonális okból. A meglepő igazság az, hogy steril környezetben, vírusok és baktériumok nélkül tapicskolhatna az ember a hóban mezítelenül, ilyen jellegű betegsége bizony nem alakulna ki, cserébe lenne egy csomó más, szervi baja. Például begyulladna a fültőmirigy meg a homloküreg, amire viszont remek megoldást talált ki az emberiség már nagyon rég, sapkának nevezve el. A tél ezzel együtt

komoly dilemma elé állítja a modern embert az ízléses megjelenés versus fizikai épség relációjában.

Egy stílusos megoldás például a hideg ellen a kalap, annak viszont van egy nyilvánvaló hátránya: nem védi a fület, továbbá az anyaga és a fazonja kevésbé alkalmas a testhő megtartására. Nem így ez a csodás, egyszerű találmány, amit némi gyakorlás után még te is meg tudnál csinálni a kandalló mellett üldögélve, két lób.szó kötőtű és egy közepesen nagy gombolyag segítségével.

A kötött sapesz történelme

A mai ruha- és hajdivatnak döbbenetesen nagy hányada gyökerezik a katonai viseletekben. A mohawk, az undercut, a buzzcut és egy rakás rövid frizura, a szövetkabátok vagy a pilótadzseki. Szegről-végről a többrétegű, vastag, modern kötött sapka (angolul beanie vagy knit cap) sztorija is kapcsolódik a harcmezőkhöz.

A balaclava

Volt ugyanis ez a balaclava, a gyapjúszövet sapka, ami a nevét az angol-francia szövetség 19. századi, oroszok ellen vívott krími háborújának egyik kultikus ütközetéről, Balaclaváról kapta. Ezt a csatát a divattörténeti vonatkozásától függetlenül is érdemes ismerni, itt zajlott le ugyanis a hadművészet egyik legheroikusabb öngyilkos akciója, az angol könnyűlovas ezred sokszor megénekelt, hősies frontális rohama a kozák ágyúk állásai ellen. (Itt egy csomó érdekes infót találsz róla. – a szerk.) A hadmozdulat stratégiai értelemben persze nem volt ésszerűbb, mint amikor egy számítógépes játékban mellékattintasz, majd nem tudod korrigálni, mert közben lemerül az egér, de arra jó volt, hogy megihlessen generációkat, így többek között az Iron Maiden The Trooper című számát is (aminek legendás gitártémája a lovak patáinak mennydörgő dübörgését hivatott visszaadni).

Másrészt ugyanebben a csatában hajtotta végre a 93. Felföldi gyalogezred a „Thin Red Line” nevű taktikai műveletet, amelynek során 500 skót katona egy hosszú, vöröslő vonalban állta az útját egy mintegy 2500 fős orosz lovas alakulat rohamának. (Robert Gibbnek a fenti pillanatról készült legendás festménye Edinburghben, a hadtörténeti múzeumban leledz, néhány egészen szenzációs harctéri relikviával egyetemben. Aki Skóciában jár, semmiképp se hagyja ki.) Mindezeknek persze már semmi köze a cikk témájához, csak elmondtam, mert királyság. A lényeg, hogy a hidegben vacogó briteknek

az anyaországból gyorsan legyártható gyapjúszövet sapkákat küldtek,

amiket a katonák kvázi letekerhettek, hogy az anyag óvja az egész arcukat. A ruhadarab egyedi formáját egészen a második világháborúig használták a szigetország különleges egységei. Ismerős?

A brit IV. kommandó tagjai 1942-ben, visszatérésük után a francia partoktól. Fejükön a jellegzetes lehajtható balaclavával.

Aki airsoftozik, vagy egyszerűen érdeklik a katonai viseletek, ismerheti a kifejezést onnan, hogy a modern változatát ma is használják különböző fegyveres alakulatok. Sőt, több országban a polgári használata be is van tiltva, mert alkalmas arra, hogy az illető személyazonosságát elfedje – ezek az úgynevezett anti-mask jogszabályok.

-Fotó: 8 Mile/Universal Pictures

A sapka maga persze nyilván nem 18. századi találmány, a mindenféle kötött fejfedőket az ember azóta viseli, amióta a hideg diszkomfortossá teszi, vagyis az idők kezdete óta. Az északi népek különböző nevekkel illették (pl. tophua a skandinávoknál vagy toque a kanadai őslakosoknál), de a szabása csak minimálisan változott az évszázadok alatt. Az igényes tökfödőt szinte minden civilizációban a kemény anyagú kalap jelentette, a sapka inkább egy kényszerű rongy volt, fejzokni, és

az a szempont, hogy a sapinak jól is kéne kinéznie, csak a 20. században jött a képbe.

A beanie betörését a mindennapjainkba végül a popzene és úgy általában a celebipar coolsághajhászása hozta el, hasonlóan a napszemüvegekhez. Például Craig David, aki gyorsan aláhulló csillagának halványuló fényét azzal próbálta fellobbantani, hogy kötött sapit húzott a fejhallgatója alá, miközben meghitten hunyta le a szemét a mikrofon mögött álldogálva.

A beanie szeretete mára a szórakoztatóipar valamennyi szegmensébe begyűrűzött; nem csak Becks számára standard kiegészítő a lazább napokon, de a virtuális térben is simán belefér, hogy az USA alvó ügynökei ezzel a casual ruhadarabbal a fejükön mentsék meg a világot.

A Tom Clancy’s The Divisionben a civilizált nyugat fennmaradásáért küzdő ügynökök öltözetének alapértelmezett kellékei.

Alapvető tanácsok

A Fashionbeansnek Sarah Gilfillen mondott pár elég jó tippet, amiket különösen annak érdemes megszívlelnie, aki valamiért bármilyen kötött sapkában nevetségesen fest. (Ezt a tükörbe nézve egyébként a legtöbben így gondolják. Tény.)

Kerek/lapos archoz

Kézenfekvő, hogy a szélesebb, kerekdedebb arcot a vastag anyagú, lapos sapka optikailag még szélesebbé teszi, aminek egyenes következményeként deformálódik az ember Joe Pescivé a Reszkessetek betörőkből. Ha ez a helyzet, célszerű magasabb, buggyosabb kialakításút választani, és azt sem húzni teljesen rá a fülekre. Lent majd mutatunk pár példát.

Hosszabb archoz

Fordítva igaz ez, ha az arcod alapvetően hosszúkásabb. Ebben az esetben vékonyabb anyagú, szűkebb szabású verziók közül érdemes válogatni. A klasszikus beanie például pont jó lesz.

Típusok

#1 Klasszikus beanie

Az alaptípus a több rétegű kötött sapi, ami készülhet vastagabb vagy vékonyabb gyapjú és/vagy műszálas (akril, viszkóz, elasztán) szövetből. A kimondottan sportolóknak (vagy szopatósabb időjárási körülményeknek) szánt verziókban – a fül vonalában – jobb hőtartású polár bélést is tartalmazhat. A világ legegyszerűbb ruhadarabjaként még a drágább márkáknál is olcsón begyűjthető, 6-10 rugó közötti összegért.

High top/long/jersey beanie

Létezik egy rakás olyan verzió, amiben az anyag szándékosan hosszabbra van hagyva a fejtetőnél. Ezeket nem kell teljesen lehúzni, nyilvánvalóan. A high top és a long arra utal, amikor törpapaként tornyosul a homlokod fölé a textil felépítmény, a jersey pedig arra, amikor az anyag óvón borul a nyakszirtcsontodra, ezzel varázsütésre alienszerűvé alakítva a kontúrodat.

Halász beanie

Inkább stíluskiegészítő ez, semmint praktikus darab, tekintve, hogy alig takar valamit fejből. A fazon lényege épp az, hogy kvázi a fejtetőn üljön, így mind a homlok, mind a fül szabadon marad. A faluhelyen

biciklijüket a kocsmából hazafelé tologató ittas személyek divatjából lett ez a belvárosi hipszter proletariátus, továbbá az eggyel magasabb kaszt, az ügynökséges hipszterek szimbóluma.

3000 méter feletti csúcstámadásokhoz viszont már nem ajánlott.

Note: a hanyagul hátravetett (slouchy) sapkákat is lehet úgy hordani, hogy a homlok fölött a hajvonal kilássék, de ez már ízlés dolga.

Bojtos sapesz

És akkor a legkínosabb rész, a pom-pom, vagy bojt, ami első blikkre elég femininnek hat, de a helyzet az, hogy ennek is van köze a hadviseléshez: az úgynevezett Balmoral sapka már az 1500-as években arra szolgált, hogy a skót seregben az egyes felföldi alakulatokat megkülönböztesse egymástól a bojt színe alapján. Hoppá. Manapság persze többnyire csajok és South Park-karakterek hordják, de ettől még működhet, ha a szerelésedhez passzol, és nem parázol az oltogatásoktól.

Mit mivel, hogyan?

Casual/Smart casual

Ha a mindennapokban a smart casual viseletet preferálod, célszerű a klasszikusabb, lehetőleg nem túl vastag anyagú beanie-t választani, valamilyen neutrális színben. Ha a szetted alapvetően rendben van, ugye teljesen szükségtelen a sapeszre terelni a téged fürkésző tekinteteket. Az alapján dönts, hogy milyen környezetben jelensz meg: ha szövetkabáthoz és egy chelsea cipőhöz veszel fel egy under armour jersey sapkát, az elég disszonáns. Elegáns cucchoz inkább puritán dukál. 

Streetwear

A beanie azért a világ legpraktikusabb utcai viselete, mert egy jó hoodie mellé ez a tökéletes választás, és a full caphez hasonlóan erre is simán rá tudod húzni a kapucnit. Lazább konfigurációhoz az igazi, de egy farmer és egy bakancs/sneaker párosítással is oké. Nálunk nem divat a nyári időszakban pólóhoz felvenni, de a hanyatló nyugaton ez a májerség egyik döntő fokmérője.

Athleisure

Vagyis a melegítők és a lazább sportszerkók valid utcai divatjának hulláma, amire pár évvel ezelőtt a nagyobb divatcégek is sorban ráültek. Ennek a mániának az adta a lökést, hogy ezekben a termékcsoportokban is rendre jobb minőségű, drágább portékák kerültek a polcokra, ráadásul

a fitness generáció terebélyesedésével egyre nőtt az igény arra, hogy az edzőcuccok is mutassanak valamit az egyéniségből.

Ebből lett az athleisure, amihez a beanie jól megy, sőt, a fentiekhez képest még talán több szabadságot is ad. Melegítőhöz, sportcipőhöz (akár az utcára, akár a pályára mész) gyakorlatilag bármilyen sapesz passzol, legfeljebb a színkombóra kell ügyelned némiképp.

Magáról az athleisure-ről a világ legautentikusabb cikkét egyébként Greg írta korábban. Ha nem olvastad még, rajta.

Haj

Van még egy apróság. Ha hosszabb a hajad, nem feltétlenül kell begyűrnöd minden tincset a textil alá: simán hagyhatod egy kicsit csapzottabban, hanyagabbul kikandikálni itt-ott. De ez csak egy lehetőség.

A cikkben felhasználtuk többek között a The Idle Man és a Fashionbeans anyagait.

A kiemelt képen Eminem látható az 8 Mile című filmben. Foto kredit: Universal Pictures

Itt van még jó kis kontent