Ryan Reynoldsékat meghatotta a játékosuk tragédiája, milliókkal jótékonykodtak

Szerző: Lakinger Béla

Reynolds és Rob McElhenney a jelek szerint már tényleg része a Wrexham közösségének.

Ryan Reynolds és Rob McElhenney közösen 10 ezer fontot (kb. 4,3 millió forint) adományoztak egy brit szervezetnek, miután a fociklubjuk egyik játékosának december közepén halva született a gyereke – írja a Sky News.

A Wrexham futballistája, Jordan Davies és felesége a tragédia után gyűjtést indítottak a Go Fund Me nevű oldalon, de nem maguknak, hanem a Sands nevű nonprofit szervezetnek, amely egyrészt a halvaszületések számának csökkentésén dolgozik, másrészt segítséget nyújt a történtek feldolgozásában olyan pároknak, akik ebbe a szörnyű helyzetbe kerültek.

Daviesék a nekik nyújtott támogatásért akartak köszönetet mondani a gyűjtés elindításával.

A Sands jóvoltából vonulhattak félre egy külön helyiségbe a szülés után, hogy elbúcsúzhassanak a fiuktól, és később is számíthattak a szakemberek segítségére.

Eddig 14 ezer font jött össze a felajánlásokból, és ennek az összegnek a nagy részét a Wrexham két tulajdonosa, Reynolds és McElhenney utalta át.

A két színész 2021 februárjában vásárolta meg a walesi Wrexham AFC-t, egész Nagy-Britannia egyik legrégebbi klubját, és októberben, két járványhullám között, végre eljutottak az első meccsükre is. Úgy tűnik, olyan emberek, akik észak-amerikai létükre értik az európai focit.

A sztoriról itt írtunk még novemberben:

Itt van még jó kis kontent