David Beckham most meg szemüvegeket tervezett

Szerző: NLD

Becks szemtelenül jó okulárékollekciót csapott ki az év utolsó napjaiban.

David Beckham igazi reneszánsz emberként nemcsak focistaként ért el figyelemre méltó eredményeket, de divatdiktátorként, modellként, autódizájnerként és ruhatervezőként is, emellett pedig a fodrászoknál is gyakran mutogatják a fotóit.

Tavaly pedig bizonyította, hogy jó szeme van a szemüvegekhez is: hatalmas sikereket ért el 2020-ban alapított David Beckham Eyewear márkájával. Becks nemcsak a nevét és arcát adja a sztorihoz, de

dioptriás és napszemcsik tervezésében is közreműködik, és saját bevallása szerint végig felügyeli is a folyamatokat.

„Olyan szemüvegeket akarok alkotni, amik sosem mennek ki a divatból. Különleges darabokat, amelyeket én is szívesen viselnék”

– mondta. Meg is teszi a kampány képein, és nemcsak a szemüvegek nagyon barók, de igencsak jól is állnak a 46 éves sztárnak. Tényleg a klasszikus formákra mentek rá, de az eredmény egyáltalán nem lett unalmas, sőt: a szemüvegek dizájn és minőség szempontjából is felveszik a versenyt a luxusmárkákkal.

Nem mellesleg mennyire f.sza szettekben nyomja már Becks?

Vagány videó is készült a kollekcióhoz (aminek szemüveglevétel-jelenete mondjuk kicsit Barney Stinson önéletrajzát idézi):

A kollekció darabjait amúgy 40-60 rugó közötti áron zsebelheted be, és bár általában a hírességek saját márkái nem érnek fel a hájphoz, a David Beckham Eyewear szemüvegei tényleg elég jól sikerültek.

Amúgy Beckham nemrég Maseratit is tervezett, az nem lett csúnya:

Itt van még jó kis kontent