Egy vagyont érhetnek Sylvester Stallone festményei

Szerző: Bronson

Az egyik kurátor szerint eljön még az idő, amikor egy-egy művéért kapkodni fognak a múzeumok.

Nem volt titok eddig sem, hogy Sylvester Stallone festeget, hiszen már nyolc éve volt kiállítása Szentpéterváron, majd két évre rá Nizzában. Most pedig amolyan életműtárlata nyílt Hagenben, a hatvanas évek végétől napjainkig mutatva be a művészetét.

A mérsékelten blikkfangos A létezés varázsa címet viselő kiállítás egészen február 20-áig lesz látható a németországi város Osthaus Museum nevű intézményében.

Fiatal volt, kellett a pénz buszjegyre

Stallone egészen fiatal korában kezdett festeni, de arról nincs szó, hogy csodagyerek lett volna. A Mike Stallone néven szignózott korai munkái szerény érdeklődéssel találkoztak, saját bevallása szerint 5 dollárokért kótyavetyélte el őket, “hogy buszjegyet tudjon venni”.

Ha most valaki arra gondol, hogy mindez talán így is maradt volna, amennyiben a piktor időközben nem emelkedik filmvilágsztárrá, nem fogunk vitatkozni. Ez már sohasem derül ki, viszont tény, hogy valódi múzeumokban, hús-vér kurátorok által összeállított igazi kiállításai vannak. A képei egy részét itt lehet nézegetni.

A fenti felvetést a Hollywood Reporternek nyilatkozó egyik kurátor, Mathias Rastorfer is megemlítette: “Itt van az elefánt a szobában, miszerint: miért mutatjuk be hírességek művészetét? A művészet vagy a híresség miatt? Emlékszem, mindenki ezt kérdezte, amikor először állítottuk ki Karl Lagerfeld munkáit. Ma már a világ minden múzeuma Lagerfeldre pályázik… Stallone-nal ugyanez lesz.”

Na, tessék! Ki gondolta volna ezt, amikor John Rambo lóhátról felperzselte Afganisztánt?!

Egy mozirajongónak kimondottan érdekes lehet egyik-másik festmény. Például a Finding Rocky című, mely még 1975-ben készült, ily módon tehát előképe a filmnek, mellyel Stallone egy évre rá berobbant:

A 75 éves Sly egyébként nem vonult vissza a képzőművészet elefáncsonttornyába, továbbra is aktív filmesként. Nemrég fejezte be az Expendables sorozat negyedik darabját, mostanában meg A galaxis őrzői harmadik részét forgatja:

Itt van még jó kis kontent