Nyílt forráskódú divatot mindenkinek – a 41 évesen elhunyt Virgil Abloh portréja

Szerző: Mack

Nemrég mi is beszámoltunk róla, hogy 41 éves korában elhunyt a divatvilág egyik kortárs bástyája, Virgil Abloh. Ebben a cikkben végigvesszük az életútját és kísérletet teszünk megfejteni a munkája mögötti ember egész karrierjét lefedő misszióját.

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Abloh szűk 41 év alatt többet tett le az asztalra, mint a divatvilágban bármelyik másik szereplője. Az építészként induló vátesz ennyi idő alatt világsikerre vitt egy saját márkát, kezébe vehette a Louis Vuitton irányítását, a legnagyobb márkákkal működhetett együtt és megmozdulásonként keltett vigyorogva egy műbalhét a haterek közt. Nézzük, mi teszi a mestert.

Minden sikeres férfi mögött egy Kanye áll

Ablohban már a kezdetek kezdetén lehetett valami megmagyárazhatlan őserő, mert egy építészmérnök mesterdiploma megszerzése után a chicagói haversrác hirtelen Rómában találta magát, ahol a hírhedt Fendi divatháznál lett gyakornok. Hogy, hogy nem, éppen ekkor zsebelt be uzsonnapénzt ugyanitt egy másik híres reneszánsz ember, Kanye West is, akivel nyilván instant megtalálták azt a punkos lázadó attitűdöt, ami aztán meghatározta mindkettejük karrierjét.

A kreatív duó állítólag egy bőrből készült macinacit akart összerakni, de csak a meg nem értett művész szerepét sikerült kikraftolniuk, a gatyát nem.

Alig 2 évvel később azonban sikerült is hasznosítani a kapcsolati tőkét: Abloh West Donda nevű kreatív ügynökségének igazgatója lett, amivel beírta magát a hiphop hall-of-fame-ébe: ő hozta össze a Watch the Throne, a My Beautiful Dark Twisted Fantasy és a Yeezus borítóját is, na meg A$AP Rocky debütálását, a Long.Live.A$AP-ot. A legelsőért Grammy-díj-nevezést is kapott. Hát haver, ezért kell az iskolában barátkozni a bolond gyerekkel.

Aranybányászat dinamittal

Ezen a ponton Abloh neve már nemcsak ceruzával van beírva a nagykönyvekbe, hanem filctollal – az elsőlapos említéstől azonban még messze vagyunk. Előtte még Kanye Westhez hasonlóan bepróbálkozott több saját divatmárkával is, amik talán ha nem is csúnyán, de azért elég magabiztosan hátraszalltóztak bele egy olajfoltos pocsolyába. Az első próbálkozás végülis tekinthető Abloh kezdetleges ars poeticájának, mivel egy ismert és népszerű dologra próbálta meg rányomnyi a nevét és egy vastagabb árcédulát.

A Pyrex Vision nevű projekt lényegében sportmezekkel és rövidnacikkal próbálta meg bevenni a streetwear és a magasdivat közti árkokat, kevés sikerrel. Annyira kevés sikerrel, hogy a Highbeast divatmagazin főszerkesztője anno így jellemezte ezeket a ruhákat:

Simán elképzelhető, hogy a Pyrex vett egy csomó rögbimezt – talán konkrétan egy boltban – és rányomta a PYREX 23 feliratot a hátára, hogy aztán 700%-os nyerességgel adhassa el őket ismét.

Ez az idézet egészen direkt módon torpedózta meg Abloh éppen kiforrás alatt lévő kreatív küldetését, mellyel létező koncepciókat kontextualizált volna újra. Ez ugyan megrázta a feltörekvő dizájnert, de megállítani nem sikerült: a következő projektje a kellemesebb fogadtatást kapott Been Trill volt, ami úgy definiálta magát, mint egy zenész-művész-kollektíva netszörfölőknek – a gyakorlatban rosszul öregedő Tumblr-esztétika volt anyagra nyomtatva. A váltakozó visszajelzések és botrányok ellenére a márka elég jól teljesített, amíg A$AP Rocky meg nem semmisítette egyetlen félsorral.

Csickapofon x Metahumor: Abloh az őt beégető kritikát szőnyegre ülteti, amit aztán elküld a beégetőjének, hogy együtt röhögjenek rajta

Off-White x Nike x Louis Vuitton x Ikea x Mercedes-Benz

Ezen a ponton megtöröm a kronológiát, mert minden mindennel összefügg, ami Virgil Abloh 2013-ban induló aranykorszakában történt, ahol egyszerre sikerült térdre kényszeríteni a streetweart és a magasdivatot is. Az Off-White márkával megtalálta azt a kreatív szócsövet, amin keresztül kompromisszumok és limitációk nélkül üvölthette bele a világba az elképzeléseit.

A sikerhez kellett egy felismerhető logó, egy elég erősen leíró és egyszerű név, valamint olyan visszatérő elemek, melyek nemsokára Abloh munkáinak szinonimái lettek.

Egy olyan márkával állsz szemben, amit szinte lehetetlen önmagában értelmezni. Nyilván vannak saját termékeik, amiket megtalálsz egy webshopon (és felteszem boltokban, ahova minket, egyszerű halandókat be sem engednek), de a felhajtást nem a luxusdivat világából ismerős árakkal megszórt streetwear-darabok jelentik, hanem az olyan kollaborációk, mint a Nike-val közös The Ten sneaker-kollekció, ami évekig futópadon kapcsolta sebességbe a hypebeastek fantáziáját.

Ha neadjisten egy visszhangzó ásítás kíséretében most ébrednél fel egy méretes szikla alatt, akkor megosztom a Nike kollekció mögötti elképzelést: Abloh fogott 10 darab klasszikus Nike lépőt, melyeket válogatott módszerekkel és kegyetlenséggel lecsupaszít, kiforgat, kiegészít, tökéletesít és újraértelmez.

Ez a módszer a saját bevallása szerint is a divat és a kultúra bevallott és leplezetlen remixelése, ahol pofátlanul egyszerű módszerekkel nyomja rá a saját nevét egy már létező termékre, ötletre, gondolatra.

Minden őt kritizáló vagy egyenesen megvető egyén és kollektíva ettől az étoszszintre emelt munkamódszertől megy a falnak, olyan klasszikus oltásokat használva, mint a “hát ilyet én is tudok”. Az irónia az, hogy Abloh pont ezt akarja elérni. Munkájának azt tételezi, hogy minden amit ő csinál, azt te is ezt csinálhatod. Ő megmutatta az eszközöket, nálad pattog a labda, hogy belőled legyen a következő Marcel Duchamp, Andy Warhol vagy Jeff Koons. A saját értelmezésében olyan ez, mint amikor valaki videóra vesz és így megoszt egy leírhatatlanul magas kombót érő deszkás trükköt: amit eredetileg csak egy ember tudott megcsinálni, azt hirtelen bárki, akinek elég akarata és ügyessége – ez a nyílt forráskódú kultúra.

Persze mondhatod azt, hogy ez egy megélhetési szélhámos magyarázkodása, aki arra építette a karrierjét, hogy idézőjeles szavakat és kifejezéseket írjon Ikea szőnyegekre, Evian palackokra, Mercedes autókra, vagy éppen Braun-elektronikákra, hatalmas összegeket keresve ezzel. Ez az elmélet ott dől meg, hogy ő egészen biztosan hitt abban, amit csinált. Ha nem így lenne, akkor nem dolgozott volna egészen a halála pillanatáig.

A Louis Vuitton kreatívigazgatójaként nem borította volna ki a fehér férfiak alkotta divatkeménymagot, hogy hellyel kínáljon mindenki mást is az asztalnál. Nem lett volna a beszámolók alapján a legközvetlenebb fickó a földön, aki ingyen és bérmentve adott tippet bárkinek, bármiről. Nem tömegeknek való szórakoztató dj-szettek játszásában látta volna az egyetlen módot arra, hogy kikapcsolja az agyát és vesszen el egy kicsit a kultúra kollektív megélésében.

Virgil Abloh bort ivott és bort prédikált. Több ilyen önazonos zsenire lenne szüksége a világnak.

Nyugodjon békében.

Itt van még jó kis kontent

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás