November 11. az emlékezés napja. De mi ez az ünnep, és miért a pipacs a jelképe?
A számunkra tragikus következményekkel járt első világháború, amit akkoriban csak Nagy Háborúként emlegettek, 1918. november 11-én 11 órakor életbe lépett fegyverszünettel ért véget. A korábban elképzelhetetlen pusztítás, a rengeteg embert próbáló nehézség felszínre hozta a maga hőseit. Többségük most is az egykori csataterek közelében alussza örök álmát.
Előttük róják le kegyeletüket minden évben ezen a napon a Brit Nemzetközösség lakói, aminek jeléül pipacsot viselnek ruhájukon. A jelkép egy kanadai katonaorvoshoz, John McCrae alezredeshez köthető, aki barátja elvesztésekor írta meg a lövészárok-irodalom egyik legszebb versét, a Flandria mezejént (In Flanders fields):
Flandria mezején pipacsok nőnek
Keresztjei közt egy temetőnek
Ez jelöli a mi helyünket;
s bár fenn az égen
Még bátran szól a pacsirta ének
Lenn, az ágyúdörgésben
nem hallod őket.
Mi vagyunk a halottak,
kik pár napja még
Éltünk, elestünk, ragyogott
ránk a naplemente
Szerettünk, szerettek minket
s most itt a vég,
Flandria mezején.
Viaskodjatok Ti az ellenséggel;
Átadjuk a fáklyát elhaló kézzel;
Vigyétek Ti azt magasra tartva.
De ha hűtlenek lesztek hozzánk, mélyén a sírnak
Mi nem tudunk aludni,
bár pipacsok nyílnak
Flandria mezején.
John McCrae, 1915 (fordította: Nika Géza)
A mű megszületését egy régi történet inspirálta, miszerint a napóleoni háborúk legeslegutolsó utolsó csatája, a waterloói után pár nappal a véráztatta mezőt milliónyi pipacs lepte el. Akár egy hatalmas koszorú a megannyi friss síron.
1919 óta hivatalosan is piros betűs ünnep november 11. a Nemzetközösség országaiban. De egyre gyakrabban lehet belefutni olyan vásárlásra ösztönző hirdetésekbe, melyek a szinglik világnapjaként hivatkoznak november 11-re. De szinte minden családban keringenek történetek az első világháború hőseiről, ük-, déd- vagy nagyszüleinkről.