„A betiltás kultúrája kib…ttul lehozós” – így védte be Dakota Johnson Johnny Deppet és másokat

Szerző: Bronson

Dakota Johnson egy elég bátrat nyilatkozott a Hollywood Reporternek – sőt, mondatait a jelenlegi közéleti klímában akár vakmerőnek is titulálhatjuk. Közvetve Johnny Depp, Armie Hammer és Shia LaBeouf félresöprését is kritizálta, visszalépésnek nevezve a cancel culture-t.

Az interjú maga nem kimondottan erről szólt, a szóban forgó bekezdés csak egy kisebb szelete a vele készült anyagnak, de a megjegyzés fontosságát jól mutatja, hogy a külföldi hírportálok szinte mindegyike kizárólag ezzel a pár mondattal foglalkozik.

Három számkivetettel is együtt dolgozott

Dakota Johnson együtt forgatott korábban Johnny Deppel, Shia LaBeouffel és Armie Hammerrel is, és az interjúban azt mondta, remek élmény volt velük filmezni. Nyomatékosította, hogy mindenkit sajnál, akit valamilyen fájdalom ért, vagy aki nem kapott segítséget, pedig szüksége lett volna rá. De amiatt is bánkódik, hogy ilyen kaliberű művészek kerültek parkolópályára magánéleti ügyeik miatt. Hisz abban, hogy az emberek képesek megváltozni, fejlődni, és ami jelenleg zajlik a művészvilágban, az egy erős túlreagálás, és helyette inkább a középút megtalálására kellene törekedni.

Johnson az interjúban azt mondta, hogy progresszióra van szükség a filmiparban, át kell adni a helyet a new schoolnak, és mindeközben kifogásolta a stúdiók maradi szemléletét.

„Cancel culture is f..king downer. I hate that term.”

– zárja gondolatait. Itt megjegyeznénk, hogy bár a címben a downer kifejezést, lehúzósra fordítottuk, kommentben várjuk az ennél alkalmasabb, a 21. századi magyar szlengre színvonalasabban átültetett szinonimát.

Bár Depp, LaBeouf és Hammer ügye mind különbözik, abban azonban hasonlítanak, hogy mindegyiküket párkapcsolati problémáik miatt, a közvélemény egy részének nyomására helyezett perifériára a szakma. LaBeouföt exbarátnője, FKA Twigs vádolta meg abuzív viselkedéssel, majd később mások is előálltak hasonló vádakkal vele szemben, és bár a színész a toxikus magatartást elismerte, a konkrét fizikai bántalmazást mindvégig kategorikusan tagadta. Úgy fogalmazott, alkoholizmusa hatására saját magával és a környezetében élőkkel is bántóan viselkedett.

Armie Hammert nyilvánosságra került perverz üzenetei miatt dobták a bizniszből, többek között az őt képviselő ügynökség is, miközben őt magát kannibálnak bélyegezték – noha jelenleg az sem bizonyított, hogy a netre felkerült üzenetek tényleg tőle származnak.

Johnny Depp ügyét pedig alighanem mindenki ismeri; őt az Amber Hearddel való viharos kapcsolata és állítólagos erőszakossága miatt rakta a partvonalra a filmipar. Dakota Johnson kiállása azért különösen meglepő, mert a cancel culture hangadói

nem ritkán azt is el akarják hallgattatni, aki megkérdőjelezi a betiltás gyakorlatát.

Álláspontjában természetesen ő sem az erőszakos magatartást védi, hanem arra céloz, hogy a művészeti tevékenységet és a magánéletet összekeverni helytelen.

Dakota Johnson egyébként Don Johnson és Melanie Griffith lánya, ilyetén nem hagyhatjuk hát ki a lehetőséget, hogy Don Johnson egyik témába vágó jelenetét idézzük fel, amit a Sick Note című sorozat gazember igazgatójának szerepében produkál. A jelenetben egy alkalmazottját hívja el ebédelni, aki megpróbálja eladni főnökének egy páratlan üzleti ötletét.

Itt van még jó kis kontent