Paul McCartney nem ad több autogramot, de bárkivel szívesen eldumál

Szerző: Bronson

Nem ad többet, de helyette szívesen beszélget. Ő már a második Beatles-tag, aki besokallt a saját aláírásától.

Paul McCartney bevallotta, mindig is furcsa dolognak találta, hogy a rajongói keze ügyébe kerülő különféle lehetetlen tárgyakra és fecnikre kelljen ráírnia a nevét, és most eldöntötte, hogy többet nem is tesz ilyet.

“Minek? Mindketten tudjuk, ki vagyok”

– mondta a Rolling Stone magazin által idézett interjúban a 79 éves zenész, aki ezek szerint nem pontosan érti az autogramkérés motivációit, melyek között egész biztosan nem szerepel az ismeretlen személyazonosság feltárása.

A Beatles egykori oszlopa emellett azt a korábbi bejelentését is megismételte, hogy közös szelfikhez sem áll már oda, hiszen az eredmény általában “egy tré fotó rossz háttérrel, amin én kicsit szerencsétlenül nézek ki”. Rögtön hozzátette viszont, hogy a szelfizés és aláírás helyett szívesen eldumál az őt megszólító rajongókkal.

A beszélgetés mehet

Az autogramfóbia egyébként már több mint egy évtizede utolérte McCartney volt zenésztársát, Ringo Starrt. A Beatles dobosa még 2008-ban egy, a sűrű peace&love-ozással együtt is bizarr videóban szólította fel tisztelőit, hogy ne küldjenek neki postán semmit, és különösen aláírandó tárgyakat ne:

Itt van még jó kis kontent