A fastfashion-márkákat egy ideje komolyabban bírálják, sőt egyenesen azzal vádolják, hogy mindennel együtt fajlagosan ők a Világ Legnagyobb Környezetszennyezői.
A H&M legújabb kollaborációjában a záró Star Wars-trilógia kiugrott rohamosztagosát alakító John Boyegával demonstrálják, hogy azért ha muszáj, még ők is képesek a változásra. Innen nézve jó választás az aktivista Boyega, aki az első színes bőrű Star Wars-főszereplőként, 23 évesen szerzett gyorsan világhírt, és aki nem félt beszólni annak, akitől ezt a élete lehetőséget kapta:
„Szívesen azt mondtam volna a Disney-nek, hogy nem csinálunk olyat, hogy behozunk egy fekete karaktert, akit aztán sokkal fontosabbnak állítanak be marketing miatt, mint amennyire valójában az, majd félretoljuk.”
Tavaly nyáron a londoni Hyde Parkban egy Black Lives Matter-tüntetésen mondott is egy heves beszédet, és azóta is gyakran megnyilvánul a témában a szociális médiában. Ezt a svungot vette meg a H&M, amikor felkérte a Golden Globe-díjas Boyegát az Edition kollekcióra, melyben olyan nagyotmondások vannak, mint a Vegea nevű, vegán, borászatoktól (!!) nyúlt anyag, mely a bőrt helyettesíti, és az őszi színeket emeli ki. Meg az újrahasznosított és a frissen betakarított pamut, ami állítólag maga a környezetbarátság.
Az Edition by John Boyega kollekcióval arra mutatnának rá, hogy a ruhákat lehet környezetbarátabb módon is előállítani, és hogy szerintük nem kell bűntudatot érezned a fastfashion-cuccok miatt. Ezt szolgálja a dzseki, a kollekció egyi kiemelkedő darabjaként, ami újrahasznosított farmeranyagból készült. Némelyik darabra még a Jobb jelen – jobb jövő feliratot és magát a Földet is odatették.