Chris Hemsworth segít, hogy neked is Thor-tested legyen

Szerző: Bronson

Interjút adott az Eat This, Not That! magazinnak Chris Hemsworth személyi edzője, Luke Zocchi, aki elmesélte, hogyan dolgozzák ki azt az épületes istentestet, amit a Marvel-filmekben láthatunk. Egyúttal promózta kicsit a Centr nevű alkalmazásukat, melybe rajta és Hemsworth-ön kívül a kaszkadőrje is beszállt.

A filmekben látott testen, igen, amire te is irigy vagy, meg amire a csajod is simán ráugrana, három hónapig dolgozik, hetente öt napon át, és az egész pont olyan, mint egy edzőtábor. Nyilván ez így csak a forgatások kezdete előtt lehetséges, amikor Hemsworth szerepben van, képtelenség egy ilyen programot lebonyolítani. És éppen az a legnagyobb feladat, hogy a hosszú ideig tartó forgatás alatt fönntartsák azt az izomzatot, amit előtte kőkemény edzéseken kidolgozott.

Most kifejezetten jól sikerült, ugyanis az edző szerint Thor színésze jelenleg van a legjobb formában. Ami főleg annak köszönhető, hogy a negyedik Thor forgatása igencsak megcsúszott a covid miatt, úgyhogy a szokásos három hónap helyett majdnem egy teljes évig tarthatott az edzőtábor. Ráadásul menni se kellett sehova (mondjuk nem is lehetett, meg nem is volt hova), mivel a színész nem sokkal előtte vett egy házat, ahol hogy-hogy-nem pont volt egy egész edzőterem:

„Megőrültünk. Ezért van pont most jobb formában, mint valaha. Nem hiszem, hogy valaha is edzettem volna ilyen keményen… A testünk a végére szinte összetört.”

De mint mondja, és ezt jól jegyezd meg, ha edzőterembe jársz, a másik nagyon fontos dolog az edzés táplálkozással való támogatása. Chris Hemsworth magas és vékony, így nála különösen fontos, hogy gondoskodjon a kalóriabevitelről.

Ez az edzések időszakában napi 4500 kalória, kétóránként evés, aminek jelentős része vörös hús.

„Néha meglepődöm, hogy mennyi vörös húst eszik, mintha nem tudna betelni a steakkel – a nap bármely szakában megeszi, akár reggelire is” – mondja Zocchi.

Itt van néhány extra gyakorlat Thor edzéstervéből

Bár mindannyian szeretnénk olyan izmokat, mint Hemsworth, Zocchi felhívja a figyelmet, hogy ez nem csak kitartás kérdése, mert az, amit a filmvásznon látunk, az egyszerűen nem mindenki számára lehetséges.

Mindenkinek azt ajánlja, hogy tűzzön ki reális célokat.

Ezért is fogtak össze Hemsworth-szel és a kaszkadőrjével, Bobby Holland Hantonnal: létrehozták a Centr nevű életmód-alkalmazást, melyben az edzéstervek és a táplálkozási útmutatás mellett tudatosságot erősítő gyakorlatokat is adnak.

„Ha ránézel Chrisre, azt gondolhatod, hogy ez egy olyan alkalmazás, ami csak arról szól, hogyan lehetnek hatalmasak az izmaid. De az évek alatt Chrisszel megtanultuk, hogy ez nem így működik. Például a Végjáték forgatásakor Londonban mindkettőnknek megsérült a háta, elkezdtünk hát jógázni. Épp ezért az alkalmazásba is bekerült a jóga, de még a pilates is. Alapvetően az a célunk, hogy egyensúlyba hozzunk mindent, ami szükséges ahhoz, hogy a legjobb formádba lendülj.”

Itt van még jó kis kontent